A lelki élet művészete Benedek elképzelése szerint a lelki élet művészet, ars spiritalis. Az aszkézis eredeti jelentését tekintve egy tárgy művészi megmunkálására vonatkozik, de jelenthet testi gyakorlatokat, lelki iskolázást is. A sztoikus iskolák szóhasználatában az aszkézis az erények gyakorlását jelenti, bevezetést az erényekbe.      Az aszkéták azok az emberek, akik gyakorlatoznak, akik gyakorolják magukat, azaz életüket különböző szempontok szerint maguk alakítják. Szent Bazil és Joannes Cassianus rámutattak, hogy minden művészetnek és tudománynak megvan a maga saját célja és rendeltetése. Aki tehát ilyen művészet vagy mesterség elsajátítására szánta el magát, feltétlen ismernie kell annak célját és rendeltetését. Minden cselekedetét ennek a célnak megfelelően kell alakítania, mert minden célnak megvannak a sajátos, csak rá jellemző gyakorlatai és feladatai. Benedek regulájának 4. fejezetében megelégszik azzal, hogy megnevezze a lelki művészethez szükséges eszközöket és azt a helyet, ahol mindezt gyakorolhatjuk. A Regula 5-től 7-ig terjedő fejezeteiben aztán azokat a magatartásformákat, azt a lelkületet tárgyalja Benedek, melyek tapasztalata szerint elengedhetetlenek a lelki élet művészetének gyakorlásához. Figyelem Obsculta – „Hallgasd”, kezdi Benedek a Regulát. Egy könyv vagy egy fejezet első szavát különösen is meghatározónak tekinthetjük az egész mű szempontjából is, mintegy előre összefoglalja annak mondanivalóját. A hallgatás, az odafigyelés képességében Benedek az ember lényét szólítja meg, személyi mivoltát és méltóságát. A hallgatás a Regulában a lelki élet egyik alapfogalma. A szerzetes hallgató és figyelő: meg kell szereznie a képességet arra, hogy meghallja az önmagát kinyilatkoztató Isten szavát. A figyelem a találkozás előfeltétele. A TE felé fordulásban a szeretet nyilatkozik meg.      „Hallgasd” – Benedek a Prológusnak ezzel a kezdő szavával szorosan kapcsolódik a Szentírás hagyományához. „Hallgatni a bölcsességre” az ószövetségi gondolkodás szerint az élet útja (Péld 4,10). A hallgatásra való felhívás Istennek népéhez intézett felszólítására utal: „Halljad, Izrael, a törvényeket és előírásokat, melyek megtartására tanítalak. Halljátok és élni fogtok..” (Deut 4,1). A bűn a nem-hallgatás; a hallgatás, a figyelem azonban az élet ígéretét jelenti. Az odahallgatás megkívánja a nyitottságot és a figyelmet, mely részint csak gyakorlat kérdése. … A benedeki Regula tisztában van azzal, hogy a Szentírás az embert álmából felrázó, hangosan kiáltó szó, mely csak éles érzékekkel érthető. Az odafigyelés nem egyszerűen velünk született képesség. Sokkal inkább a szív fegyelmezettsége, a figyelem folyamata, a benső középpontra irányultsága, a középponttal rendelkező benső megjelenési formája. Benedek ezt így fogalmazza meg: „Inclina aurem cordis tui” – „Hajlítsd szíved fülét”. A „fül hajlítása” bibliai eredetű metafora, Benedek újdonsága a „szív füle”. A „szív” Benedek számára, mint ahogy a Szentírásban is, az ember Istenre és az Ő szavára érzékeny voltának a képe. A hallgatás, az odafigyelés tulajdonképpen a szeretet eredménye. Engedelmesség Hallgatni és cselekedni, odafigyelni és teljes szívvel engedelmeskedni, megtérni az engedetlenség tunyaságából, s visszatérni Istenhez az engedelmesség útján, Benedek ezekkel a Bibliából kölcsönzött képekkel írja le engedelmesség-felfogását.      Benedek az embert az üdvösségtörténet egészének perspektívájában tekinti. Az ember, az Isten képére teremtett ember hivatása az, hogy megszabaduljon az engedetlenség idegenségéből, hogy az élet teljességére jusson. Az engedelmesség az életre vezető út, mert ez az az út, melyet Krisztus is végigjárt. „A késedelem nélküli engedelmesség illik azokhoz, akik Krisztusnál semmit kedvesebbnek nem tartanak.” Krisztus az engedelmes ember ősképe. A Regula tanítása szerint minden embernek, aki követni akarja Krisztust az engedelmességben, szüksége van lelki vezetésre, egy tapasztaltabb ember segítségére, aki megóvja az önmagával szembeni őszinteség hiányától. Az engedelmesség végül is az a bátorság, mely lehetővé teszi, hogy elfogadjuk hivatásunkat és küldetésünket, azaz félreérthetetlenül tudatosítanunk kell Istenhez fűződő kapcsolatunk minőségét. Benedek maga is ezt az utat járta, szíve egyre tökéletesebb felfedezésében egyre tisztábban felismerte küldetésének útját, s így képessé vált mások segítésére, hogy nekik is megmutassa az élet útját. Ezeknek, tanítványainak pedig az a hivatásuk, hogy ráhagyatkozzanak a mester és jó atya szavára. Ez a hivatás azonban fáradságos munka is (labor). De Benedek átélte már a kezdetben szűk út tapasztalatát, éppen ezért azt is tudja, hogy a hitben előrehaladva a szív egyre szabadabban szárnyal. Akkor aztán „a szeretet elmondhatatlan édességével sietünk előre az Isten parancsainak útján”. A fáradságos engedelmesség alapozza meg a szeretetet. A szeretet pedig az „örök élet elnyerésére sarkall”. … Az engedelmesség Benedek meggyőződésében feltételezi az egymásra hallgatás képességét. A közösség az a hely, ahol Jézus szavait a hallgatásban és cselekedetben megélhetjük. A kölcsönös szolgálatnak, engedelmességnek és egymásra hallgatásnak ez a lelkülete Benedek törekvésének célja: „Egymásnak versengve engedelmeskedjenek.” Az engedelmesség az izzó szeretetnek a kifejezése. Nem első lelkesedés, hanem olyan szeretet, mely valóban próbákat kiállva lett ilyen éretté és izzóvá. Benedek a Regula 72. fejezetében az engedelmesség útján Istenhez találó emberről beszél, akinek szíve, megszabadulva minden belső ellenállástól, képessé lesz, hogy mindenre, mindenkire figyelni tudjon és megtegye, amit élete kihívásai támasztanak vele szemben. Mindez hosszú tisztulási folyamat eredménye: az Isten jelenlétében élés, a tökéletes szolgálatkészség képessége. Hallgatagság Benedek jól megkülönbözteti a hallgatagságot, mint a csend alap lelkületét a csendben-lét gyakorlásától. A Regula 6. fejezetében a belső csendesség és összeszedettség magatartásformájáról beszél. Benedek a monostorban helyet készít a csendnek, melyben az ember megnyílhat Isten és igéje jelenlétének: a liturgiában és a mindennapok sokféle találkozásában. A tanítvány feladata a hallgatás és a figyelem. A Regula 7. fejezetében a hallgatagság mélyebb értelmére bukkanunk. Az út, mely bensőnkbe vezet, nem más, mint a hallgatagság útja. A benső csend feltétele az „önmagunkról való lemondás képessége”. Ez a hallgatagság alázatra vezet. S ezután már nem külsődleges fegyelmezettség, hanem bensőnkből eredő magatartás, mely a helyes beszéd tisztaságára nevel. Ezen az úton is csak lépésekben haladhatunk, olyan lépésekben, melyek gyakorolhatók, megtanulhatók: például bizonyos helyeken, bizonyos időben nem beszélünk, azaz tekintettel vagyunk egymásra. El kell kerülni azonban a csend hibás formáit. Ilyen a szeretetlen hallgatás, az a hallgatagság, melynek célja, hogy kitérjen bizonyos elvárások és emberek ú1jából, a felszínes hallgatagság, a duzzogó, a gőgös hallgatagság. Discretio – arányérzék Nagy Szent Gergely Benedek reguláját „arányérzék tekintetében kiválónak” tartja. A discretio fogalmán a monasztikus hagyomány a jó és rossz, a jó és jobb, az Istenhez vezető és a tőle távol tartó dolgok megkülönböztetésének képességét érti. Discretio továbbá az Isten akarata melletti helyes döntés is, mely kerüli a túlzásokat, azaz a helyes, emberi mértéket tartja szem előtt, melyet királyi útnak szokás nevezni. Ezért mondja Joannes Cassianus: „A discretio forrás és minden erények gyökere, sőt az erények anyja, őrzője és irányítója.” … A discretio a belső figyelem megjelenési formája, ráfigyelésről és éleslátásról tanúskodik, mely figyelembe veszi a helyi és időbeli körülményeket, s tekintettel van mások gyengeségeire és képességeire egyaránt. De nem áll meg a helyzet puszta értékelésénél, hanem a felismerést döntés is követi. …      A discretio lehetővé teszi a középút felismerését, a helyes arány és nem a középszerűség útjáét. A discretio szoros összefüggésben áll a körültekintéssel, előrelátással, a bölcsességgel, a helyes ítélőképességgel s a közösség sokfélesége iránti jó érzékkel. Ez a magatartás nem választható el az istenfélelemtől sem, vagyis attól, hogy az Isten előtti felelősség tudatában keressük Istennek a testvérekkel és az egész közösséggel kapcsolatos szándékát. Ennek a discretio-nak Benedek nemcsak az élet jelentős és különleges döntéseiben, hanem a mindennapok közösségi életében is helyt ad.

Montecassino ma, és Montecassino 1944. február 15-én, mely napon a szövetséges bombázók három (!) óra leforgása alatt a földdel tették     egyenlővé az európai szerzetesség és kultúra bölcsőjét. Az újjáépítés Ildefonso Rea apát vezetése alatt 10 évet vett igénybe, és a következő     irányelv szerint zajlott: „ahol állt és amilyen volt”.

Öröm Benedek számára s a közösségi élet szempontjából is az egyik legfontosabb magatartásforma az öröm. Benedek komolyan fáradozik azon, hogy az örömteli együttélés számára megteremtse a szükséges feltételeket. Az öröm bibliai világlátás: az öröm erős hit, élő remény és Isten nagy tetteinek csodálata. Az öröm hála. … Ez az öröm azonban nem emberi erőfeszítések vagy teljesítmény eredménye, hanem a bennünk működő Szentlélek műve. A Lélek a szív szabadságára vezet el bennünket, arra a szabadságra, amely még a nagyböjti fegyelemben is a húsvéti vágyakozás örömével tölt el. Lectio divina A lelki olvasmány a benedeki Regulának és lelkiségnek szintén igen fontos eleme. A lectio divina kifejezés a sacra pagina, a Szentírás szinonimája, és azt a Szentírás-olvasást jelöli, mely nemcsak a tanulást – a Szentírás szövegével való ismerkedést – szolgálja, hanem a meditáció egyik formáját is képezi. A Szentírás olvasása, ahogy azt már az egyházatyák is végezték, három lépésben valósul meg: lectio, meditatio, oratio. Az első fogalom a szöveg egyszerű (hangos) olvasására vonatkozik. A második lépés, a meditatio, mintegy a szöveg kibontása és gondolati átjárása, egyfajta „kérődzés”, ami az olvasottak ízének újra-átérzését szolgálja. Smaragdus így ír: „Az olvasmány számunkra még ismeretlen dolgokról tudósít bennünket, a meditáció pedig az olvasottak gyümölcsének megőrzéséhez segít bennünket.” A Szentírás olvasásának harmadik lépése az oratio; a lectio divina tulajdonképpeni célja. Az oratio az emberi szív legmélyéről fakadó, az isteni szóra adott válasz. Benedek a napirendben a lectio divina számára meglehetősen sok időt hagy. Említi azt is, hogy a testvéreknek meghatározott időkben egészen szabadnak kell lenniük az olvasás számára. Ezekben az esetekben a vacare – szabaddá, üressé lenni – kifejezést használja, mely minden alkalommal az olvasmányra vonatkozik. „Szabaddá válni az olvasmány számára” a tétlenség, létunalom ellentéte. Pax Benedictina Benedek elképzelése szerint a monostoroknak a békétlen világban a béke otthonaivá kell válniuk. … Benedeket gazdag élettapasztalata már arra is megtanította, hogy a konfliktusok állandóan veszélyes, sebző tüskék, és tövisekként állnak az útjaink mentén. Ezért adja azt az utasítást, hogy a testvéreknek naponta újra és újra készségesnek kell lenniük a kiengesztelődésre.      Azzal, amit Jézus Krisztus megváltásunkért és üdvözítésünkért tett, lényegében már megkaptuk a megbékélés ajándékát Istennel és emberrel egyaránt. Ám ez az ajándék állandó feladat marad számunkra: le kell győznünk az igazságtalanságot, hogy elősegítsük az egymás közötti kiengesztelődést. A béke megteremtésében egyénnek és közösségnek cselekvő része van. Ezért Benedek béke-keresését törekvésként tárja elénk: „Keresd a békét és járj utána!” Ezt a gondolatot, mely eredetileg a 34. zsoltárból származó idézet, Benedek az Isten akaratát követő, igaz élettel kapcsolatban említi. Kerülni az igazságtalanságot, s mindig a békét szolgálni valóban az igaz élet forrása. A rossz kerülése és a jóra törekvés (Mik 6,8) bibliai értelemben lényegileg megegyezik az igazságossággal és a testvéri szeretet lelkületével.

A templom belseje 1944. február 15-e előtt és napjainkban. A fent említett elv itt is érvényesült. Minden olyan, mint volt: csak a falak csupaszsága árulkodik a barbarizmusról. A fenti képek: 1. Szent Benedek és Szent Skolasztika utolsó találkozása (a Subiaco-i Szent Benedek kolostor faláról) 2. Szent Benedek szobra Montecassinoban. P. Campi műve 1736-ból, mely szinte sértetlenül élte túl a bombázást.