Konzervatív fordulat az Egyházban
(forrás: www.kath.net – 2008. február 17.)

Chur/Svájc
Vitus Huonder, Chur új püspöke (emlékeztetőül: ez az az egyházmegye, melynek éléről a liberális sajtó nyomására II. János Pál pápa 1994-ben elmozdította Haas püspököt, és hogy a látszatot megőrizze, megalakította a Liechtensteini érsekséget, melynek élére őt nevezte ki; a Haas érsek vezette liechtensteini egyházmegye azóta is a tridenti rítust celebráló nyugat-európai papok menedékhelye) vasárnap svájci újságoknak adott két interjújában római-katolikus egyház-irányát védelmezte. A „Sonntag” nevű lapnak kijelentette, hogy püspökként a személyi kérdésekben teljes döntési joggal bír. Ezen kívül nincs szándékában a jövőben sem feloldani azt a rendelkezését, amellyel laikusoknak megtiltja a prédikálást.

„Az egyházjog állapítja meg a játékszabályokat. 1983-tól érvényes az új egyházjog, amely a homiliákkal kapcsolatban is világos utasításokat tartalmaz. Ezeket sajnos túl sokáig nem vették figyelembe”, emlékeztetett Huonder püspök. Az állítólagos „paphiánnyal” kapcsolatban azt mondta a püspök, hogy „az adminisztratív feladatok megnövekedtek, és hogy ez gyakran akadályozza a lelkigondozás végzését”.

Chur püspöke az Egyházból való kilépéseket sem csak negatívumként értékeli. „Az Ószövetségből kiindulva mondom, hogy a «maradék» mindig nagy szerepet játszik. Gyakran keletkezik egy kicsiny maradványból új élet. Meglehet, hogy olyan időket élünk, melyben egyre csökkenve csak egy kicsiny mag marad. De az nem a véget, hanem egy új kezdetét fogja jelenteni.” A kilépettek kritikája hidegen hagyja: „Már Jézus sem csak viszontszeretettel találkozott.”

Vitus Huonder az Egyházban jelenleg lejátszódó „konzervatív fordulatról” is beszélt. Szószerint ezeket mondta: „A konzervatív fordulat részben azzal magyarázható, hogy a II. Vatikáni Zsinatot követő időben a hit-javakból és tartalomból sokat elvesztettünk. A fiatal generációk tagjai érzik ezt, és ezért ennek megfelelően orientálódnak.”

Az Egyház eltűnésével, melyet újra és újra megjósolnak, a püspök nem számol, sőt: „A 19. század történelme azt tanítja nekünk, hogy amikor az Egyház megszűntét jósolják meg, az Egyház továbbra is fenn marad. Én egy új tavasszal számolok.”

Huonder püspök tartja magát a katolikus Egyház elveihez: „A mi Egyházunknak megvannak az elvei. És én ezeket képviselem. Lehet, hogy ez nem mindenkinek tetszik. De ez nem lehet ok az elvek feladására. Láthatjuk most, hova vezet az, ha ilyet teszünk – például a mesterséges fogamzásgátlásnál. Végül magunkat semmisítjük meg, ha nem lesz elég utódunk. Észre kellene venni végre, hogy az Egyház alapjában olyan elveket vall, melyek emberbarátok.”

„Az Egyház megpróbál a bűnbe esett embereknek is megadni a lehetőséget, ha hajlandók és képesek arra, hogy megváltoztassák életüket. Mindazonáltal azokra a papokra, akik fel akarják adni a cölibátust, azt kell mondanom: mindenki, aki pap akar lenni, ismeri a feltételeket – és a következményeket, ha nem tartja be ezeket.”


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA