Kedves Paptársaim, kedves Felszentelendők, kedves Barátaim! Az isteni Gondviselés azzal a kegyelemmel ajándékozott meg bennünket, hogy Szent Péter és Pál apostolok mai ünnepén hat új papot szentelhetünk, és ezzel a katolikus tradíció katolikus papságának folytonosságát megőrizhetjük. Szent Péter és Pál apostolok ezen ünnepe tökéletesen megmutatja és szimbolizálja a papság alapelvét, amit továbbadunk, valamint a Szent X. Pius Papi Közösség lényegét is. Ez az ünnep Szent Péter és Pál római szenvedésének emléknapja; tehát a „romanitas”-hoz vezet bennünket, és arra emlékeztet, hogy a katolikus Egyház római.       Jézus Krisztus Evangéliumát kell prédikálnunk mindennemű csonkítás és félelem nélkül, sőt, apostoli szeretettel és Jézus Krisztus apostolainak buzgóságával. Hiszen Szent Péter és Pál apostolok azért szenvedtek, és azért lettek vértanúk, mert az igazságot hirdették. Szerették az Egyházat, szerették a lelkeket, szerették Jézus Krisztus nyáját! Itt van elsőként Szent Péter apostol, egy egyszerű halász, aki még meg is tagadta Jézust. Isten arra választotta ki őt, hogy az Anyaszentegyház sziklája legyen. Isten ugyanis az alázatosakat, a gyengéket hívja, hogy e világ hatalmasait megszégyenesítse. Ugyanez vonatkozik ránk is és rátok is, kedves felszentelendők. Krisztus ragaszkodott ahhoz, hogy Péter Urának háromszori megtagadását háromszori szeretetnyilvánítással, Ura, Jézus Krisztus iránti szeretetének e kifejezésével tegye jóvá. Péter Jézus szenvedése előtt azt ígérte az Üdvözítőnek: „Készen vagyok rá, hogy … a halálba is kövesselek.” (Luk 22,33) Jézus erre a kijelentésre most adja meg a választ: a nyájért, a lelkekért, az Egyházért fogsz meghalni. Ugyanez áll Szent Pálra is. Üldözőből az Evangélium hirdetőjévé válik a pogányok között. Damaszkusz felé menet Krisztus ezt mondja neki: „Saul, Saul, miért üldözöl?” (ApCsel 9,4) Az Egyház volt azonban az, akit Saul üldözött. És Damaszkusz-i Ananiáshoz így szólt az Üdvözítő: „Megmutatom majd neki, menynyit kell értem szenvednie” – és dolgoznia (ApCsel 9,16) Krisztus és az Egyház egy. Krisztust szeretni annyit jelent, mint az Egyházat szeretni, a lelkeket szeretni.       Ezért van a mi papságunknak három alapköve: Szent Péter és Pál apostolok által Rómával van összekötve; tehát nekünk is római szellemiséggel kell bírnunk, természetesen nem az antik pogány Róma szellemiségével. Ezenfelül a pap az igazság tanítója; magunkban kell hordanunk az igazság „sóját”, és ez az igazság iránti szeretet – ha erre szükség van – a vértanúságig kell vezessen bennünket. Nos, ti, kedves Felszentelendők, talán arra gondoltok, hogy ez ma már nincs így, ma már nem a pogányság bálványimádatával állunk szemben. Ez azonban nincs így: ma még rosszabb a helyzet! A kereszténység, a keresztény nyugat korunkban újra pogány lesz, bálványimádó! Ma ismét sok bálvány ellen kell harcolnunk, sőt, hamis vallások ellen is. Ezeknek az új bálványtiszteleteknek a támadásai gyakran föld alatt, rejtetten történnek; és ez ellen védekeznünk kell. Ezek között a hamis bálványok között említhetjük például a tudomány, a technika, az aktivitás, a teljesítmény, a gyorsaság bálványozását. De létezik a test, az egészség, a sport, a testi szépség, az élvezetek bálványozása is. Ezek korunk bálványai; és a modern ember életét teszi ezekre. Továbbá létezik a gazdagság, a komfort, a kényelem bálványa is. Ezeknél a papok is érintve vannak: a gazdagság mohósággá fajulhat. Legmélyebbre azonban a szabadság bálványozása megy, mely éles ellentétben áll az igazság és az Isten iránti szeretettel. Ez a szellem függetlenségét termi.       Ez a csíra, kedves felszentelendők, bennetek is megvan, mégpedig az eredendő bűn következményeként, aztán a nevelés következményeként és a körülöttünk levő környezet hatásaként. Ez a szellemiség fellázad az Isten és mindenfajta felsőbbség előtt való hódolás, alávetettség ellen; ez eltörli a hűséget! Még sok egyéb modern bálványt felsorolhatnánk – eredetük mindegyiknek az ÉN, az emberi jogok, a személy kultusza: az ÉN-bálványozása!! Ez a Sátán államának törvénye: az ÉN szeretete Isten megvetéséig megy, Jézus Krisztus és a papság megvetéséig. Szent X. Pius pápa Pascendi kezdetű enciklikájában feltárta és leleplezte a modernizmus teóriáját és tanítását. Korunkban a modernizmus a gyakorlatban lép fel. Ezt a veszélyt XI. Pius pápa Ubi arcanum kezdetű enciklikájában ábrázolta. A gyakorlati modernizmus behatol az Egyházba, a klérusba, a pap mindennapi életébe: ez a mi nagy rizikónk! A modern társadalom törvényeiben, közerkölcsében, politikájában teljesen át van itatva vele. Ez ellen kell nekünk az igazságot, a Jézus Krisztus iránti szeretetet állítanunk és megvallanunk, miként ezt Szent Péter és Pál apostolok tették. Jézus Krisztus mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti.” (Mt 6,24) A mai nap arra szólíttattok fel, hogy magatokat egészen Jézus Krisztus, az Egyház szolgálatába állítsátok, ezért mindent odaadjatok, mindent feláldozzatok! Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében az egyén Krisztusnak, az embernek, Krisztusnak, a királynak való felajánlásáról beszél: személyünk és minden tulajdonunk felajánlásáról. Nagyot kell cselekedjetek Krisztusért! Derekasan kell dolgoznunk, és fel kell magunkat emésztenünk a Krisztusért, az emberért, Krisztusért, a királyért való bevetésünkben. Ennek az ideálnak kell szívünket kitöltenie. Rendkívülinek kell lennie, amit teszünk! Lelkesnek kell lennünk! Könyörögjetek ma és egész életetekben hűségért, mely nem magától értetődő, a papság és az Egyház iránti hűség kegyelméért! Kérjük Máriát, a szeplőtelent, a szentet, a kicsinyt, az erőset, hogy könyörögje ki számunkra a hűséget, hogy Jézus Krisztus hadra kelt seregében kitarthassunk.       Mária a hatalmas Szűz (a virgo potens). Könyörögjünk hozzá a papságunkhoz, Jézus Krisztushoz és a katolikus Egyházhoz való hűség adományáért. Amen.