Január 13-án a pápa a Sixtusi kápolnában az Utolsó Ítélet előtti történelmi oltárnál celebrálta a misét, nem pedig, mint az utóbbi évtizedekben egy középen felállított ideiglenes fa „népoltárnál” (lásd: XVI. Benedek pápa versus Deum celebrálta a misét január 13-án a Sixtusi kápolnában). A média – ismételten elárulva, mennyire nem ismeri azt, amiről tudósít – felháborodva, hangosan jelentette, hogy a „pápa hátat fordított a híveknek”. A pápa új szertartásmestere, Guido Marini a történtekről interjút adott a vatikáni rádiónak. Marini elsőként arra emlékeztetett, hogy minden liturgikus ünnepben a „megfeszített és feltámadt Megváltó áll alapvetően a középpontban”. Ezalatt a celebráns se a közösséget – ahogy egyesek kritizálták –, se saját magát a közösségből nem zárja ki. Ellenkezőleg: „A közösség előtt nem zárja be az ajtót, hanem megnyitja azáltal, hogy az Úrhoz vezeti. Az eucharisztia ünneplésekor nem egymásra nézünk, hanem az Úrra, aki a mi »keletünk«, a Megváltónk”, hangsúlyozta a ceremóniamester. Ezen kívül a keresztelés alatt azok a fázisok, melyekben a celebráns a népnek „hátat fordít” viszonylag úgyis rövidek: a pápa a mise egész tanító részében a közösség felé fordult, „jelezve ezzel azt a párbeszédet, amit Isten a népével folytat”. A sokat kritizált motu proprio a „régi mise” felszabadításáról, valamint általában a pápa liturgikus elképzelései a „folyamatosságban való fejlődést” hangsúlyozzák, magyarázta Guido Marini. „Az Egyház saját történelmi útján halad előre anélkül, hogy saját gyökereit és saját élő tradícióját szem elől veszítené”, hangsúlyozta. „Ez néhány esetben megkövetelheti, hogy értékes és fontos elemeket újra felvegyen, melyek útközben elvesztek vagy feledésbe merültek, és melyeknek autentikus jelentőségét az idők folyása elhomályosította.”