Jézus Krisztus születésével kapcsolatban a következőket állapította meg Teres Ágoston SJ: 1. Jézus az időszámításunk előtt 7-ben született. Nagy Heródes ui. négy évvel a mai időszámításunk előtt meghalt, Máté szerint pedig „megöletett minden fiúgyermeket kétéves korig, a mágusoktól megtudott időnek megfelelően”. Jézus tehát legalább két évvel Heródes halála előtt született. Augustus császár jegyzőkönyve tanúsítja, hogy az első összeírás, amely alatt Jézus született Betlehemben (Lukács 2 szerint), a római időszámítás 746-747. évében történt, vagyis Kr.e. 8-7-ben (Monumentum Ancyranum § 8). 2. Kr.e. 7-ben nagyon ritka, és jelentős csillagászati jelenség volt látható: A Jupiter és a Szaturnusz hónapokon át együtt a Halak csillagképében, és végül a pályájuk nyugati fordulópontján a zodiákus-fény csúcsán álltak, éppen Jeruzsálem és Betlehem délkörében. Ugyanakkor a tavaszi napéjegyenlőség időpontja átment a Kos csillagképéből a Halakba, ami pogány kultúrtörténeti hagyományok szerint új világkorszak kezdetét jelezte. 3. A mágusok a babiloni Marduk-templom tudós csillagászai és papjai voltak. A két nagy próféta, Ezékiel és Dániel, szintén Babilonban dolgozott a száműzetés éveiben (Kr.e. 598-538). Dániel ott a királyok első tanácsosa lett és a legfőbb mágus rangját kapta (Dán 4: 6; 5: 11). Őskeresztény műalkotások ezzel a két prófétával együtt ábrázolják a mágusokat, akik Kelet felől vagyis Babilonból jönnek Betlehembe. Ebből következik, hogy ismerhették a Messiásról szóló jövendöléseket, különösen az asszír Bileám jövendölését: „Csillag kel föl Jákobból” és „királysága dicsőségére emelkedik” (Szám 24: 7 és 17). 4. A régészek megtalálták a mágusok irattárát a babiloni templom romjai alatt. Az ékírásos leletek között vannak azok a naptárak is, amelyek pontos csillagászati adatokat tartalmaznak a Seleukida-éra 304-305. évére vagyis Kr.e. 7. április 1-jétől Kr.e. 6. április 18-ig. Azok az asztronómusok már évtizedekkel Krisztus születése előtt kiszámították a Jupiter és a Szaturnusz közös fényszögeit, amelyek Kr.e. 7-ben következtek be: május 24-től december 10-ig a „Királyok csillaga” háromszor állt együtt „Izrael csillagával” a Halak jegyében, Júdea égi jelében. Modern asztronómiai számítások igazolják a babiloni adatok helyességét. Elektronikus számítógéppel vezérelt planetáriumi vetítőkkel sikerült pontosan rekonstruálni és lefényképezni ezeket a kétezer évvel ezelőtt lezajlott égi jelenségeket. 5. Azok a kifejezések, amelyekkel Máté leírta a csillag felkeltét és látszólagos megállását, megtalálhatók a korabeli csillagászati művekben, mind a babiloni ékiratokban, mind az ógörög tankönyvekben. Ezek segítségével helyesen tudjuk magyarázni azokat a mondatokat Máté eredeti szövegében, amelyeket félreértettünk, amíg nem ismertük az ókori csillagászat nyelvét. 6. Máté 2. fejezetének tartalmából és stílusából kitűnik, hogy elsődleges forrása a mágusok eredeti beszámolója lehetett, amit lerövidítve közölt, de lényegében nem változtatott meg. Olyan dolgokról ír ugyanis, amelyekről csak ők maguk tudhattak, és egyedül ők beszélhettek olyan pontos kifejezésekkel a csillag esti felkeltéről és látszólagos megállásáról. 7. A biblikusok többsége elfogadja, hogy Máté valóságos csillagról beszél, nem természetfeletti jelenségről. Az új német Egységfordításban csillagjósoknak nevezik a mágusokat, akik látták felkelni a született király csillagát (Neue Jerusalemer Bibel, 1985). Ők azonban nem közönséges csillagjósok voltak, nem készítettek születési horoszkópokat. Az asztronómusok megegyeznek abban, hogy a babiloni mágusok rendkívül fejlett matematikai és csillagászati tudással rendelkeztek, és az evangéliumi feljegyzés szerint valóban a Jupiter és a Szaturnusz együttállását láthatták, amikor Betlehembe mentek.