Amikor a tibeti buddhizmus szellemi vezetője, a Dalai Lama, júliusban ismét Németországban járt, újfent a népek közötti béke és tolerancia ügyéért szállt síkra. Ugyanakkor a média alig tájékoztatott arról, hogy ezzel egyidőben határozottan elutasította Ázsiában a keresztény missziót. A buddhista országok „nem helyei a megtéréseknek”, mondta. Hazájából, Tibetből is a keresztények missziós fáradozásairól hallott, háborodott fel a 73 éves vallási vezető. „Tibet autonóm területén”, ahogy a kínaiak az 1950/51-ben (sokadszor) meghódított Himalája-régiót nevezik, a két és fél millió lakos között csak egészen kis számú keresztény csoport él. Szakértők, mint például Martin Kamphuis író, aki maga is évtizedekig gyakorló tibeti buddhista volt, úgy becsülik, hogy a földalatti egyháznak néhány száz tagja van csupán – ez a lakosság mindössze 0,05 százaléka, akiket külföldi szakemberek támogatnak, akik segítőként, tanárként vagy mérnökként dolgoznak Tibetben, és szabad idejükben keresztény irodalmat terjesztenek. Egy 180 dalt tartalmazó tibeti nyelvű keresztény énekeskönyv jó reklámhordozónak bizonyul. A konvertiták nagy társadalmi nyomás alatt állnak, néhányan elvesztik örökösödési jogukat. Holott a kereszténységnek a Himalája államokban hosszú tradíciójuk van. Szírián keresztül már a 6. században egészen Kínáig és Tibetig jutott el a keresztény hit. A 8. századból olyan tibeti kéziratok ismeretesek, melyek „Jézus Istenről, a Messiásról, Isten Jobbján ülő Bíróról” beszélnek. Tibetben a tibeti buddhizmus megjelenése előtt éltek már keresztények, de a tibeti buddhizmus elterjedése óta létszámuk csaknem nullára csökkent. A tibeti buddhizmus a 2500 évvel ezelőtt Siddharta Gautama által Indiában alapított buddhista vallás egyik formája, mely csak 800 és 1200 körül alakult ki a buddhista gondolkodás és a tibetiek régi démonhitének összekeveredéséből. Ettől kezdve Tibetben a kereszténységnek nagyon nehéz helyzete van. 1745-től kezdve a tibeti szerzetesek hermetikusan lezárták országukat a külvilágtól. Peter Scholl-Latour német újságíró ezt mondta: „Az izolált hegyvidék soha nem volt »a szentek szigete«. A lámaizmus (=tibeti buddhizmus) varázslásban, az ördögök és démonok horror-világában merevedett meg. A lakosság tömegei feudális alattvalóként, ha nem rabszolgaként éltek. A Lhasa-i Potala palotában minden időben gyilkos intrikák játszódtak le. A mostani Dalai Lama legtöbb elődje méreg által halt meg. Egy vallásba csomagolt diktatúráról van szó.” A tibeti buddhizmus egyáltalán nem olyan erőszakmentes, mint ahogy gyakran beállítják. A Dalai Lama egykori munkatársai az évente megrendezésre kerülő Kalachakra rituálét a „Shambhala harcosok” (=buddhista istenharcosok) toborzására szolgáló rendezvénynek nevezik, akiknek egy buddhista világuralmat kell előkészíteniük. Tibetben az asszonyok különösen alárendelt szerepet játszanak. A legmagasabb meditáció-formában, a Tantra-ban a szexuális mágia fontos szerepet játszik. A turistákat még nemrégen is az utcára kitaszított gyerekek tömege fogadta a tibeti szent városokban. A teljes elzárkózás előtt Tibetben dolgozó katolikus misszionáriusok is először e szerencsétleneket vették védelmük alá, nekik építettek szállást. E körülmények csak akkor változtak egy kissé, amikor Tibetet 1950/51-ben elfoglalta kommunista Kínai Népköztársaság. A svájci vallás-tudós, Peter Schmid professzor az elmúlt 50 évet így írja le: „Amíg Mao csapatai be nem masíroztak és a régi struktúrák fel nem szakadoztak, a lámák – tibeti szerzetesek – a »világ tetejét« vaskézzel kormányozták. Az 1950-es év a tibetiek szenvedésében a lámák vallási-totalitárius feudális uralmából egy kemény kommunista idegen uralomba való átmenet éve. Mindazonáltal a vörös rezsim alatt a tibetiek szabadsága vallásuk kiválasztásában és gyakorlásában megnövekedett.” E tények gondolkoztassák el mindazokat, akik a média szerint „Tibetet a jó szimbólumának tekintik, a spiritualizmus utolsó mentsvárának, ahol a bölcsességet és a harmóniát megőrizték”, és Kínától Tibet számára vallásszabadságot követelnek. Ez a tibetiek elképzelése szerint csak a buddhizmus számára jelentene szabadságot, a keresztény hit számára semmiképpen nem.