Csak akinek semmi fogalma nincs a kúria munkamódszeréről – beleértve az ott olykor folyó harcokat is –, lepődhet meg azon, hogy a Summorum Pontificum-hoz régóta várt végrehajtási útmutatás még mindig nem készült el. Hoyos bíboros az illetékes pápai bizottság, az Ecclesia Dei elnöke a napokban egy interjút használt fel arra, hogy ezen utasítás tartalmáról a saját elképzeléseit a nyilvánosság elé tárja.
A legjelentősebb pontok:
Minél több pap tudja a régi rítust celebrálni;
Nincs szükség a misét kérők számának korlátozására – három vagy négy érdeklődő, bárhova is tartozzanak, elegendő;
A paphiány nem lehet akadály: minél több plébánián tartsanak általánosságban egy vasárnapi misét a régi rítusban – még a hívek külön kérése nélkül is;
A Pius Közösség nem „igazi szakadásban” van, hanem „irreguláris helyzetben”.
E rövid összefoglaló után következzen az egész interjú (kisebb kihagyásokkal):
Vittoria Prisciandaro, olasz újságírónő a „Jesus” újság számára interjút készített Castrillon Hoyos bíborossal, amelyben az Ecclesia Die pápai bizottság elnökét a Summorum Pontificum motu proprio jelentőségéről és céljáról faggatta ki. A most következő cikk abból a német fordításból készült, melynek viszont az interneten már több helyen is (pl. WDTPRS és TNLM) megtalálható angol fordítás volt az alapja.
(A képeken Dario Castrillon Hoyos bíboros a 2007. szeptember 17-én Loretoban bemutatott misén látható)
Kérdés: Eminenciás uram, hogyan ítéli meg ma, néhány hónappal a Summorum Pontificum kibocsátása után a helyzetet? 
Válasz: A motu proprioval a pápa mindenkinek meg akarta adni azt a lehetőséget, hogy a gregorián rítus liturgiájának spirituális, vallási és kulturális gazdagságát a maga számára hasznosítsa. A motu proprio mindenki számára ajándékot jelent, nem csak néhány panaszra vagy érdeklődésre adott választ. Sokan, akik eleinte semmit nem akartak a római rítus rendkívüli formájával kezdeni, most már nagyra becsülik. A hívek között három csoportot lehet megkülönböztetni: azokat, akik többé vagy kevésbé kifejezett szervezeti kapcsolatban állnak a Pius Közösséggel, azokat, akik a Péter Közösséggel, és végül a legjelentősebb és legnagyobb létszámú csoportot, akik minden idők vallási kultúrájához ragaszkodnak, és akik ma a régi rítus spirituális intenzitását újra felfedezik – ezek között nagyon sok fiatal van. Az elmúlt hónapokban számos közösség alakult, akik ezen utolsó csoport tagjaiból álltak össze.
Kérdés: Ha már gazdagságról beszélünk: néhány liturgikus azt emeli ki, hogy a rendkívüli rítus nem tartalmazza azt a biblia gazdagságot, melyet a Novus Ordo kínál.
Válasz: Ezek az emberek nem olvasták a motu propriot, hiszen a pápa aláhúzza, hogy a két formának gazdagítani kell egymást. És kézenfekvő, hogy egy ilyen liturgikus gazdagságot nem szabad elpazarolni. A Novus Ordoban gyakorlatilag az egész Bibliát felolvassák egy évben, és ezt nem visszautasítani kell, hanem átvenni a rendkívüli formába. Mindazonáltal az az elképzelés, hogy a NOM meglévő lekcionáriumait a régi formába átvegyék, komoly aggályokat is ébreszt – mennyire lehetséges az új lekcionáriumokat kidolgozni, mely az új olvasási rend hiányosságait elkerülik, és mégis több bibliai szöveget prezentálnak – nos, ezt jól meg kell fontolni. Kétségtelenül az lenne a legjobb, ha először egyfajta „moratóriumot” hirdetnénk ki, mely a régi rítust egy vagy két évtizedre mindennemű változástól megóvja, és azoknak, akik most akarják megtanulni, az ehhez szükséges nyugalmat biztosítja. Mert most újra abba a hektikus reformlázba esni, mely az 1955-től 1965-ig tartó éveket jellemezte, csak végzetes következményekkel járhat.
Kérdés: Az Ön titkára, Msgr. Camillo Perl azt mondta, hogy nemsokára kiadnak egy dokumentumot a motu proprio megmagyarázására. Mikor jelenik ez meg?
Válasz: Bertone bíboros volt, aki ezt bejelentette, és neki joga is van ehhez. De én mint a pápa szolgája ezt csak akkor fogom meghirdetni, ha ezt a pápa elrendeli. Bizottságunk azt jelentette a pápának, hogy az egész világból nagyon sok kérdés érkezik hozzánk – sok közülük jogos, mások hiányzó tudásra vezethetők vissza. A Szentatya és csakis ő fog arról dönteni, hogy egy ilyen dokumentum nyilvánosságra hozatala helyes-e, és ha igen, mikor.
Kérdés: Melyek azok a kérdések, melyek megérdemlik a választ?
Válasz: Első helyen áll a latin-kérdés, mert – úgy mondják – nem helyénvaló olyan nyelven celebrálni, melyet nem ismer a celebráló. Szerencsétlenségre néhány pap nem tanult latinul, és ezért nekik nehezükre esik a rendkívüli formát bemutatni. Ehhez legalább a kánont, a konszekráció szavait ismerni kell. Az Ecclesia Dei bizottságban arra készülünk, hogy a jövőben rendezvényekkel, kurzusokkal és elektronikus segédeszközökkel a régi rítus mélyebb ismeretét kínáljuk. Francia- és Németországban, Brazíliában, Közép-Amerikában és az Egyesült Államokban már rendeztek ilyen tanfolyamokat. A spanyolországi Toledoban azon gondolkodnak, hogy nem kellene-e egy külön szemináriumot speciálisan a régi rítusban való előkészülésre megalakítani vagy az egyházmegyékben kínáljanak ehhez kurzusokat. A tudományos világban teljes általánosságban megfigyelhető az érdeklődés a latin nyelvhez való visszatérésre. Szomorú volt látni, ahogy az elmúlt években nem csak ezt a nyelvet hanyagolták el, de bizonyos teológiai tartalmakat is, melyek a latin jelentéstani szabatosságával vannak összekötve.
Kérdés: Egy másik kérdés a paphiány…
Válasz: Ha egy egyházmegyében túl kevés pap van, és csak három vagy négy hívő kéri a rendkívüli rítust, akkor a józan ész azt diktálja, hogy nehéz e kérést teljesíteni. De mivel a pápának az a célkitűzése, hogy ez a kincs az Egyház javát szolgálja, az lenne a legjobb, hogy ahol erre a célra nem akad pap, ott a plébánián a vasárnapi egyik misét a rendkívüli rítusban celebrálják. Ez mindenki számára szóló mise lenne, és így mindenki, a fiatal generáció is, részesülne a rendkívüli rítus gazdagságában. – például a megfontolás pillanataiban, melyek a NOM-ban már nem léteznek.
Kérdés: Ön tehát azon a véleményen van, hogy ott is, ahol nem létezik a régi rítust kérők állandó csoportja, a jövőben a vasárnapi misék egyikét a rendkívüli rítusban tartsák?
Válasz: Igen. Ezt a lehetőséget egy bíborosi bizottság, melynek Ratzinger bíboros is tagja volt, már 1986-ban engedélyezte – bár ezt akkor nem valósították meg. Most azonban ennek lehetővé kellene válnia.
Kérdés: Egy másik pont, ami tisztázásra szorul, a „stabil csoport” definíciója. Mit kell ez alatt pontosan érteni?
Válasz: Ez is a józan paraszti ész dolga. Miért jelent az problémát, ha azok az emberek, akik a régi rítust szeretnék, különböző plébániákról valók? Ha az ilyenek találkoznak és kérik a misét, akkor „stabil csoporttá” válnak – akkor is, ha előtte nem ismerték egymást. A hívők számának kérdése is a jóakarat dolga. Különösen vidéken hétköznap úgyis csak három, négy ember jár a rendes rítusú misére is, csakúgy, mint néhány rendi házban. Miért lenne lelkipásztori megfontolásból szükséges, a régi rítusú misét megtagadni, ha azt szintén csak három ember kéri?
Kérdés: Az eljövendő dokumentum tehát a kis csoportok kéréseinek is helyt ad?
Válasz: Igen, de ezt nem szabad úgy értelmezni, mintha ez mások rovására történne, hanem mindannyiuk gazdagodására, és természetesen anélkül, hogy bármilyen módon ellentétek születhessenek.
Kérdés: És akkor még itt van a szentségek kiszolgáltatásának kérdése – a papszentelésre vagy a bérmálásra gondolok, mely a kánonjog másik kodexére hivatkozik és más formákat használ…
Válasz: Bizonyára, első látásra valóban problémák vannak a felszentelések, a bérmálás és aztán még a különböző kalendárium tekintetében is. A régi rítusban létezett a tonzúra, az alacsonyabb rendek és a szubdiakonatus. Ez a forma továbbra is használatban van és használatban is marad azoknál, akik tartósan a régi rítussal vannak összekötve – tehát a Péter Közösségben, a Pius Közösségben és másoknál. A többi szentségnél a Hittani Kongregáció már a motu proprio előtt világosan kijelentette, hogy a két forma között nem létezik konfliktus, mivel mindkettő, a régi és az új, ugyanúgy érvényes.
(Az angolból fordító megjegyzése: Ez roppant érdekes, a bíboros úgy beszél, mintha a Pius Közösség már az ő, illetve Róma jogfennhatósága alá tartozna – vagy mintha erre az időre akarna ígéretet tenni.)
Ami a néha eltérő kalendáriumot érinti, itt valóban akadnak olykor problémák, mint például a patronátus-ünnepek, a zarándoklatok stb. esetében. Okossággal és józan ésszel itt is meghozhatóak a szükséges alkalmazkodások – ez is az Ecclesia Dei bizottság dolga.
Kérdés: Mikor számol Ön a Pius Közösséggel való kibéküléssel?
Válasz: Vannak pozitív jelek ebben a kérdésben is, állandó összeköttetésben állunk velük. Alig pár nappal ezelőtt küldtem egy levelet Fellay püspöknek, melyben az ő levelére válaszoltam. A találkozásokon és levélváltásokon túl rendszeresen telefonálunk is egymással. Én azért tartom a Szent X. Pius Papi Közösséggel a kiegyezést lehetségesnek, mert – ezt az Ecclesia Dei bizottságban már gyakran mondtuk – ehelyütt nem valódi szkizmáról van szó, hanem egy szabálytalan helyzetről. A szívem mélyen nagy bizakodást érzek, hogy a Szentatya e testvéreknek a teljes közösségbe való visszatérése által az Egyház szövetét újra össze tudja varrni. Van még néhány vélemény-különbség, de ilyen az Egyház történelmében mindig is volt.
Kérdés: De a lefebvristákkal megvan az ökumenikus dialógus problémája is.
Válasz: Igen. Valóban léteznek problémák a zsinati szövegek interpretálásában és a konkrét ökumenikus aktivitások tekintetében is, de a Pius Közösség egyetlen püspöke sem állítja, hogy nem szükséges a keresztények egységén dolgozni.
Kérdés: A motu proprio óta akadtak a Pius Közösségnek olyan tagjai, akik visszatértek a római Egyház közösségébe?
Válasz: Igen, és mások a jövőben szándékozzák ezt tenni. De én abban reménykedem, hogy az egész csoport jön, én nem szeretném, ha felbomlanának. De ha egyedül jön valaki és azt mondja, hogy be akarok lépni a pápával való teljes közösségbe, azt is fel kell vegyük. A motu proprio másokat is közelebb hozott hozzánk. Március 28-án egy nem-katolikus püspöktől kaptam egy levelet, aki úgy határozott, hogy más püspökökkel és papokkal, akik a tridenti rítust celebrálják, a katolikus Egyházba jön.
Kérdés: Az Ecclesia Dei bizottság új felhatalmazásai nem teremtenek konfliktusokat a püspökökkel, ami a feladatukat illeti?
Válasz: A pápa, aki az egész Egyház, a püspökök és a hívek feletti tekintélyt birtokolja, a motu proprioban új normákat hozott, és a pápai bizottság csak egy eszköz Krisztus helytartójának szolgálatában, hogy az ő döntéseit keresztülvigye. Az Ecclesia Dei arra törekszik, hogy a motu propriot testvéri egyetértésben, megértésben és a püspökökkel való együttműködésben foganatosítsa. Egyes személyeknek, csoportoknak vagy intézményeknek konfrontációja a püspökökkel a motu proprio miatt természetesen kerülendő. A pásztorok a pápa iránti engedelmességükben bizonyára megértéssel lesznek azon hívekkel szemben, akik a liturgikus tradícióval különösen el vannak kötelezve. Azokkal a püspökökkel, akik velünk felvették a kapcsolatot, mindig el tudtam érni az egyezséget.
Kérdés: A nagypénteki ima megváltoztatása után egyesek azt állították, hogy a zsidó-keresztény párbeszéd 40 évvel vissza lett vetve. Számolt Ön ezzel a kritikával?
Válasz: Miért, nem jó dolog, ha testvéreink, Ábrahám fiaiért imádkozunk? Ábrahám a hit atyja, de a megváltás láncolatában áll, mely a Messiásban reménykedik. És a Messiás eljött. Az Apostolok Cselekedetében azt olvassuk, hogy egyetlen napon 5000 zsidó tért meg. Nem utasítom vissza a Novus Ordo imáját – de a rendkívüli rítus mostani imáját tartom a tökéletesnek. És én nagyon szívesen imádkozom a számomra drága zsidó barátokért, mert tényleg abban hiszek, hogy Jézus Isten Fia és minden ember megváltója.