1. A mai helyzet kihívása Az Evangéliumban hat olyan jelenet fordul elő, ahol viharról van szó: viharról, katasztrófahangulatról, pusztulásról. A legismertebb az a hely, amikor Jézus a vihar közben a csónakban alszik, miközben a tanítványok félnek, hogy a csónak elsüllyed. – Ez a mai Egyház képe is. Sokan közülünk úgy érzik, hogy az Egyház lefelé halad a lejtőn. Először velük szeretném dogmatikusként közölni, hogy van egy biztos dogmatikai igazság, amely kimondja, hogy az Egyház nem fog soha elpusztulni! Nekünk, akik egocentrikusok és önzők vagyunk, először is fontos tudnunk, hogy Isten vezeti az Egyházát, nem mi. Még egyszer: Nem mi, hanem Isten vezeti az Ő Egyházát, és senki közülünk nem állhat Isten elé, és nem mondhatja: „Jóságos Istenem, Te tulajdonképpen örülhetsz, hogy munkatársad vagyok. Most én viszem tovább a Te ügyedet.” Nem! Ez hamis! Isten vezeti Egyházát, de minket eszközül szeretne használni. Istennek ez az elsőbbsége nagyon fontos, mert az Egyházban minden kegyelem, minden Őrajta múlik.      Teréz anya azt szokta mondani, hogy nekünk csak segítünk kell Istennek, hogy az Ő országa ezen a világon elterjedjen. És Ő azt megteszi magától. És Isten minket akar ehhez eszközül használni; téged akar eszközül használni. Átolvasták már valaha az Evangéliumban azt a sok helyet, amikor a tálentumokról van szó, amelyeket Isten közülünk mindegyikünkre rábízott? Ott nem az kap áldást, aki tálentumait (oh, mily „szerényen” és „alázatosan”!) elásta, eldugta és semmit nem hozott ki belőlük. Nem, az lesz boldog, aki tálentumait felhasználja, aki valamit tesz, aki a tálentumokat megsokasítja. Van bennünk manapság egy kis vakmerőség azzal a jelszóval, miszerint „Itt már csak imádkozni lehet.” Tehát én felkelek naponta 5 óra 15 perckor a kórusimához, naponta három órát imádkozom. De csak imádkozni?! Hol áll ez az Evangéliumban?! – Valamit tennünk is kell!      Kötő- és feltételes módok Egyháza lettünk, puszta követelések és kívánságok Egyháza: „Ezt kellene, jó volna, a pápának ezt kellene, a püspököknek azt kellene, a papnak kellene, az egyháztanács... és szóval, mindenkinek, aki szóba kerülhet, kellene, megtehetne, kötelessége volna. Nem! Neked kell valamit tenned!” És ma már rég túl vagyunk az 1989-es éven – amikor Szovjetunió széthullott – de meg van még a szovjet-uniósított egyházunk. A szovjet tanácsot, testületet jelent. Ülő egyház lettünk, ülünk a testületekben és tanácsokban. És majdan biztosan meg fogja tőlünk – főleg tőlünk papoktól – kérdezni a Jóisten: „Sok gyűlésen vettél részt?” Aztán az Utolsó Ítélet napján jó lelkiismerettel mondhatom: „Igen, részt vettem, de nem volt bennük sok örömem.”      Kezdetekkor a kereszténységet „az út”-nak nevezték nem pedig „az ülés”-nek! A Szentmise végén helyesen mondja a latin szöveg: „Ite missa est”. Ez elbocsátás, ez imperatívusz, feladat: „Menjetek! Ite! Missa est!” A mai magyar fordításban ez sajnos így hangzik: „A szentmise véget ért, menjetek békével!” – ami annyit tesz, hogy végre nyugton, békességben lehettek. Borzasztó fordítás! Helyesen így kellett volna lefordítani: „Kifelé! Menjetek, induljatok útnak! Missa est – küldetéstek van.” Mert a szentmise küldetésnek-ünnep. Mindenesetre: Isten eszközül akar bennünket használni, mert miáltalunk akarja a világot megtéríteni. És ehhez dogmatikatanárként még valamit hozzá kell fűzzek: A következő megállapítás nem nagyon tetszett Luther Mártonnak, de a késő-skolasztika egy csodálatos tanítást alkotott, amely helyesen írja le Isten és az ember kapcsolatát: „Facienti quod est in se, Deus non denegat gratiam.” Ez azt jelenti: Attól, aki megcselekszi a tőle telhetőt, Isten nem tagadja meg kegyelmét. Tehát, ahol te lehetőségeid szerint mindent megteszel, oda Isten is kiárasztja az Ő kegyelmét. Itt állok, amint látják, fekete-fehér rendi habitusban. (Rendkívül attraktív, mert soványít.) Cisztercita vagyok. A Wienerwaldi Heiligenkreuz-i Apátságból jövök, és a mi rendházunk valóban tele van. Azért is állok itt, hogy erről tanúságot tegyek. (Már 27 éve vagyok a kolostorban, és az ennek ellenére még nem halt ki, hanem tele van.) A Heiligenkreuz-i apátság (Szent Kereszt) és a főiskolánk tele van hivatásokkal. A kolostorlátogatók szeretik kérdezni – 150.000 turista látogatónk van évente, köztük sok Németországból –, szóval a turisták gyakran kérdezik: „Mondja már, hány szerzetes él itt még?” Ez a „még”, ez feltételezés! Azt feltételezi, mintha dinoszauruszok volnánk: „Hány darab, eddig még véletlenül ki nem halt dinoszaurusz maradt itt?” De az ellentéte az igaz: Nem halunk ki. Nincs szabad szobánk a kolostorunkban. Tele vagyunk.      Egyszer a diákokkal Olaszországban töltött szabadságunk alatt véletlenül Pietrelcinában Pio atyánál kötöttünk ki; ott letérdeltem. És eszembe jutott hirtelen, hogy így imádkozzam: „Szeretett Pio atya, küldj nekünk, kérlek, 10 novíciust”. És mi történt? A következő évben újra Pio atyához mehettem és egy fényképet vihettem magammal: ezen az apát urunk volt látható – körülvéve 11 novíciussal. Pio atya mindig jót tesz! 2. Az jövőnk három alapfeltétele A tavalyi pápalátogatásának előtt apát urunktól megkérdezték: „Hogy csinálják Önök, heiligenkreuziak, hogy ilyen sok hivatásuk van?” Az apát úr maga mesélte, hogy túl sok gondolkozás nélkül spontán így válaszolt: „Mert mi a rózsafűzért imádkozzuk, a rendi habitust viseljük, és a pápát tiszteljük.” Mennyire igaza volt! Mert ez a három dolog jelképezi a legfontosabb magatartást. Az egészet szeretném egy kicsit teológiailag is kifejteni:      A kedvenc szentem Bosco Szent János. Én is január 31-én (Bosco Szent János ünnepén) öltöztem be. És Don Bosconak volt egy látomása, amelyben három fehér alak jelent meg, akik a hit megmentése szempontjából meghatározóak voltak. Azért mondom Neked: ha jó apostol akarsz lenni, ha valóban éppen most azzá akarsz válni, aki álmából fölkel végre, akkor tartsd magad ehhez a három alakhoz. Ez a három, az Oltáriszentség fehér ostyája, a szeplőtelen Istenanya Mária és a fehér ruhába öltözött pápa alakja – aki persze sajnos öt kilométerre született az Inntől, sajnos a rossz oldalon, különben osztrák lehetett volna. De nem tesz semmit, a pápa az pápa. a) Először az Oltáriszentségről II. János Pál pápa utolsó enciklikája „Ecclesia de Eucharistia”, vagyis, „Az Egyház az Eucharisztiából” címet viseli. Sajnos mindig ki van hagyva a negyedik szó, mert így szokás, a római dokumentumok címeinél, maximálisan 2-3 szót használnak címként. „Ecclesia de eucharistia vivit”. Hiszen ezen enciklika döntő szava tulajdonképpen a negyedik: „vivit”. Az Egyház az Eucharisztiából „él”. És mindegyikünknek az Eucharisztiából kell élnie. Újra Heiligenkreuz tanúságát adhatom Önöknek át, ahol havonta egyszer Jézus Szíve péntekén a fiataloknak imaestet tartunk, ifjúsági virrasztást. Mi, szerzetesek ezt mondjuk a fiataloknak: „Kedves fiatal barátaink! Heiligenkreuzba senki nem azért jön, hogy valamilyen partit ünnepeljen. A disk-jockey szerepét eljátszani, azt mások a világban sokkal jobban csinálják.” Nekünk, szerzeteseknek azt kell adjuk a fiataloknak, amink van, a forrást, amelyből mi élünk. Ezért azt mondjuk nekik: „Mi itt szerzetesek vagyunk, nálunk valami mást tanulhattok: az Istennel való kapcsolatot, az imát.” És lám: A fiatalok jönnek és jönnek és a Legszentebb előtt letérdelnek és imádják.      Egy szót a kolostorunk ünnepi liturgiájáról: Még a 80-as években, amikor beléptem, ez volt a nyilvános vélemény Heiligenkreuzról: „Ó, azok az elmaradott tradicionalisták ott, Wienerwaldban.” Mindenki meg volt győződve, hogy hamarosan kihalunk, hogy nincs jövőnk. És egészen más történt! Miért? A zsinat után lelkesedve megtartottuk a latint, ahogy az a zsinat szándékában állt, szívből énekeljük a gregorián karénekeket, és most az Universal Music, a legnagyobb angol lemezkiadó, ki is választott bennünket, mert nekünk van a „the most beautiful sacred voices”. Egy CD-t vettek fel velünk, „Chant – Music for Paradise” címmel, amely május 15-én fog megjelenni. Bízunk benne, hogy sikere lesz, mert ez a mi liturgikus lelkiségünket a világ felé elterjeszthetné.      És a pápa szeptember 9-i látogatásakor buzdított is minket erre az apostoli munkára. A CD-felvételt csak ezért csináltuk! A rendtársaknak fontos volt, hogy a felvételek a templomban készüljenek, úgy, hogy a Legszentebb felé és a Szent Kereszt ereklyéje felé fordulva énekelhessenek. Mindenesetre, már maguk a felvételek komoly vallási tapasztalatot jelentettek. És hálát adunk Istennek, hogy az énekünket, ami Isten dicsőítése, rögtön Isten dicsőítéseként terjeszteni is tudjuk. b) Egy szó az Istenszülőről Szűz Mária mindig az Egyház tavasza. Ahol Szűz Mária ott van, ott van a Szentlélek is. És ahol ott van Szűz Mária, ott van mindenekelőtt a gyermekség. Teológia-professzor vagyok, és ezért egy kritikus megjegyzést is tehetek: időközben számtalan okos teológiai könyvet szereztünk be. De az emberek megtérítéséhez a hatás fordított arányú ehhez. Amire szükségünk van, az a gyermekség! Szükségünk van az anyai melegségre, aztán lesz újra papi hivatásunk. Bizony olyan sokan vannak, akik a hivatást magukban hordozzák, hogy szinte hihetetlen. 180 diákunk van a főiskolánkon, közülük 110-en készülnek a papi hivatásra. Mindig akad itt egy fiatalember, aki megkérdezi: „Legyek pap? Sikerül ezt elérnem?” stb. Aztán mi elküldjük őket az Istenszülőhöz. Mert „ez az asszony” – csak kérem, ne hagyjuk, hogy Drewermann valami komplexumot beszéljen be nekünk – „ez az asszony”, azaz Szűz Mária, papokkal fog minket megajándékozni, olyanokkal, akik a cölibátusban a lelkesedéstől és odaadástól égnek, mert tudják, hogy Isten olyan végtelen nagy érték, hogy Őt egy életen át szeretni fogják. c) És befejezésül a pápa, mint a harmadik fehér alak Aki az Egyház tanítóhivatalának alapjain áll, nem fog elveszni, mert azon a sziklán áll, amelyen Krisztus az Ő Egyházát építeni akarta. XVI. Benedek pápa nyilvánvalóan szereti Heiligenkreuzot. Már azelőtt mindig újra és újra megállt itt egy rövid látogatásra. Csodálatos volt, amikor szeptember 9-én saját kívánságára eljött hozzánk: Amikor kiszállt kocsijából, elkezdett sugározni. Az egész világ előtt sugárzott, és elmélyedt az elmélkedésben, amikor a gregorián karéneket intonálta.      Mindazt, amit eddig elmondtam, egy felszólításban foglalnám össze: Isten használni akar Téged! Ezért kérlek, hagyd abba az éj szidalmazását. Gyújts végre fényt. 3. Az apostoli munka szükségessége És végül még az utolsó: az apostoli munka. Urunk végrendelete így hangzik – az Olajfák hegyén a mennybemenetelekor mondta: „Kifelé! Menjetek ki! Ite! Menjetek ki az egész világba. Matheteusate panta ta ethne!” Minden népet, minden embert tegyetek tanítványommá! Mondott-e valaha a mi Urunk olyasmit, hogy Ő a kereszténységet a privát elit vallásaként akarja megalapítani? Mondta-e valaha, hogy a muzulmánoknak, akik hozzánk jönnek – és gyakran keresőként –, nem szabad róla is, Krisztusról, hallani valamit? Aggasztó dolog tudni, hogy nekünk van Heiligenkreuzban egyedül katekizmus tanfolyamunk, amely a török muzulmánok hitoktatására van szakosodva. Isten a megváltását minden embernek szánta, ezért missziós Egyház kell, hogy legyünk! Mégis, a felvilágosodás óta harc folyik a kereszténység ellen. – Mi itt Ausztriában idén éppen az 1938-as Anschlussra emlékeztünk. Egyik rendtársunk a Heiligenkreuzi kolostorból akkoriban Dachauban volt, a másik halálzárkában volt, a kolostort a megszűnés, a kisajátítás fenyegette, a szerzetesek élete veszélyben forgott, stb. Az utóbbi idők történelmét a kereszténység elleni harc jellemzi. És biztos ezért is vagyunk manapság, e modern világban olyan szégyenlősek. Kérem, vessünk véget a kisebbrendűségi komplexumainknak! A többieknek kell kisebbrendűségi érzésük legyen, mert ők járnak tévúton! A fiatalok előtt gyakran mondom: „Kérem, alakítsanak ki magukban szent makacsságot, legyenek valóban pimaszok a nyilvánosság előtt hitük megvallásában. Nekünk, papoknak és szerzeteseknek „könnyű” a tanúságtétel: Én például makacs habitusviselő vagyok (kivéve, ha uszodába megyek, mert eddig még fekete-fehér fürdőnadrágot kapucnival nem találtak fel). Mindig hordom tehát a nyilvánosság előtt a habitust, és ez aztán néha rendkívül vidám tud lenni. Például Bécsen keresztül megyek, és egy csoport kamasz jön velem szemben. Már messziről látom, milyen megdöbbenten néznek és gúnyolódnak. Aztán egyszerűen keresztül megyek a csoporton (számomra ez természetesen az 1,92 cm-es magasságommal könnyű), és azt mondom: „hallo” vagy pedig bécsiesen „servas”. S erre megijednek: „Jaj, hát ez beszélni is tud!”      Ez a nyilvános tanúságtétel (hát Önöknek ez kicsivel nehezebb, mert Önök nincsenek ilyen csinosan felöltözve, mint mi, szerzetesek), szóval ez a nyilvános tanúságtétel nagyon fontos, amely bátorsággal és humorral van fűszerezve – egy kis „linkséggel”, ahogy mi ezt bécsiesen mondjuk. A II. Vatikáni Zsinat nem „a világot az Egyházban” akarta, hanem „az Egyházat a mai világban”, ez a címe a lelkipásztori konstitúciónak. És ezért vagyunk mi odakintre valók, „a mai világba”. És most egy újabb II. Vatikáni Zsinatra való utalással fejezném be. A zsinat egy csodálatos dekrétumot bocsátott ki. Nem szabad ugyanis azt hinnünk, hogy a misszió, az apostoli munka, az Evangélium hirdetése csak a papok, és az Istennek szentelt életűek feladata. Természetesen: rájuk különösen nagy szükségünk van! És valóban imádkoznunk kell, hogy elég papunk legyen. De többre van szükségünk! A II. Vatikáni Zsinat nyilvánosságra hozott egy dekrétumot a világi hívek apostolkodásáról. (És a világi hívek apostolkodása alatt nem az oltár körüli három négyzetméter körüli vitát értette, amivel a papot kis híján elűzik.) A világi hívek apostolkodása alatt azt érti, hogy a megkeresztelteknek, és a megbérmáltaknak, csakúgy mint az apostoloknak, kint a világban kell tevékenykedniük. E fontos dekrétum címe így hangzik: „Apostolicam Actuositatem”. Ott áll mögötte az „aktivitás” szó!! Nem az a címe, hogy „Apostolicam Passivitatem”, hanem „Actuositatem”. Tehát menjenek ki, tegyenek valamit Istenért! Mert az valóban nem gőg, ha a tálentumainkat gyarapítjuk, ha megsokasítjuk azokat. Ellenkezőleg, ez az Úr akarata! Mi ott a Heiligenkreuzi kolostorban mostanság sok kegyelmet és növekedést élünk meg. A végén az elmondottakat ki kell egészítenem egy fontos dologgal: Mindaz, ami nálunk élő, az sok könny, áldozat, megélt hűség, és engesztelés árán lett megszerezve. Ilyen könnyedén, mint ahogy én most itt Önök előtt beszélek, ilyen könnyedén ez nem ment és a jövőben sem fog menni. Igen sok áldozat van mindebben. De egy dolog természetes: Isten jövőt akar nekünk adni, mindenkit meg akar menteni, mégpedig miáltalunk akarja ezt megtenni. Ezért ajánljuk fel ŐNEKI nagylelkűen a mi bevetésünket. Mindegyikünk gyarapítsa tálentumait, amelyeket Isten kölcsönzött neki, Isten dicsőségére és a Boldogságos Szűz és Istenanya Mária tiszteletére. Köszönöm! Kapcsolódó cikk: A pápa Mahltisch-t (= vacsoraasztalt) konszekrált című hír negyedik pontja:     A motu proprio a »tegnapiakkal« való kibékülést és nem a »tegnapiak felmelegítését« szolgálja