1. Részlet Kempis Tamás könyvéből: KRISZTUS KÖVETÉSE (4. rész 7. fejezet) Lelkiismeretünk megvizsgálása és javulásunk megragadása 1. Mindenekelőtt a szívnek legnagyobb alázatosságával, legmélyebb tisztelettel, teljes hittel és Isten dicsőségét kereső jámbor szándékkal kell a Szentség vételéhez fogni. Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, s amennyire tőled telik, igaz töredelemmel s alázatos gyónással tisztítsd meg azt; úgyhogy tudtod szerint semmi súlyos bűn ne terheljen, ami lelkiismeretedet mardosná, s az Oltáriszentséghez való szabad járulásodat meggátolná.       Általában minden bűnödtől fordulj el; de azonfelül a mindennapi vétségek fölött különösen is bánkódjál és siránkozzál. S ha az idő engedi, szívednek rejtekében Istennek tárd föl szenvedélyeidnek minden nyomorúságát. 2. Sóhajtozzál és bánkódjál, hogy még mindig oly világias és testi ember vagy; hogy szenvedélyeid oly féktelenek, s oly tele vagy rosszindulatokkal s kívánságokkal. Hogy oly kevéssé fékezed külső érzékeidet, s hogy oly sokszor foglalkozol hiú képzelődésekkel. Hogy oly hajlandó vagy a külső dolgokra, s oly hanyag a lelkiekben. Hogy oly könnyen nevetsz és féktelenkedel, s oly nehezen szánod magad a sírásra és a töredelmességre. Hogy oly készséges vagy a fegyelem mellőzésére, s a testi előnyök keresésére, s oly hanyag a szigorúság és a buzgalom követésére. Hogy oly kíváncsi vagy újdonságok hallására, s valami szép dolog látására, s oly tartózkodó az alárendelt s nem kedvelt foglalkozás gyakorlására. Hogy annyira vágyakozol a vagyon után, s oly szűkmarkú vagy az adakozásban és zsugori a vagyon megtartásában. Hogy oly meggondolatlan vagy a beszédben, s oly megbízhatatlan a szótartásban. Hogy oly rendetlen vagy szokásaidban, s oly megfontolatlan tetteidben. Hogy oly mohó vagy az evésben, s oly siket Isten igéjének meghallásában. Hogy oly gyors vagy a lenyugvásban, s oly késlekedő a munkában. Hogy oly éber vagy a fecsegéseknél, s oly aluszékony az éjjeli szent virrasztásoknál. Hogy oly sietve várod minden áhítatos foglalkozásnak a végét, s oly tétovázó vagy a figyelésben. Hogy oly hanyag vagy az imák végzésében, és száraz szívű a szent áldozásban. Hogy oly gyorsan elszórakozol, s oly ritkán szállsz egészen magadba. Hogy oly hirtelen lobbansz haragra, s oly könnyen neheztelsz meg másokra. Hogy oly gyors vagy az ítélkezésben és szigorú a gáncsolódásban. Hogy oly vidám vagy a szerencsében, s oly kislelkű a szerencsétlenségben. Hogy oly sokféle a szándékod, s oly kevés az, amit valóban meg is cselekszel. 3. Ezen s egyéb hibáidat bánattal és gyarlóságaid fölött érzett nagy fájdalommal meggyónván, megsiratván, erősen tedd föl magadban, hogy életedet megjavítod s a jóban mindegyre haladni törekszel.       Azután teljes önmegtagadással s egész akarattal ajánld föl magad szíved oltárán Krisztus dicsőségére örök áldozatul, bizalommal reá hagyván testedet s lelkedet, hogy így üdvösségesen vehessed magadhoz Krisztus testének szentségét. 4. Mert nincs méltóbb áldozat és nagyobb elégtétel a bűnök eltörlésére, mint hogyha az áldozásban magadat egészen és tisztán Istennek fölajánlod.       Ha valaki megteszi azt, ami rajta áll, s valóban bűnbánatot tart: ahányszor csak Krisztushoz fordul bocsánatért és kegyelemért: „Élek én – úgymond az Úristen – nem akarom az istentelen halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Semmi gonoszságáról, melyeket cselekedett, nem emlékezem meg, hanem mindent megbocsátok neki.” (Ezek 18,22;33,11) 2. Részlet Szalézi Szent Ferenc művéből: FILÓTEA vagyis A JÁMBORSÁG ÚTJA (2. rész, 19. fejezet) A szent gyónás Üdvözítőnk Egyháza számára a bűnbánat szentségét azért rendelte, hogy az által lelkünk a bűnnek minden esetleges szennyétől megtisztulhasson. Ne hadd tehát, ó Filótea, lelkeden sokáig a bűnnek foltját, mikor ennek mérge ellen oly könnyű és biztos gyógyító szered van. A bűn tudatával terhelt léleknek borzadnia kellene önmagától; s az isteni felség iránt tartozó tisztelet arra kötelezi őt, hogy attól mielőbb megtisztuljon. De hát miért is akarunk a lelki halálba rohanni, holott oly kitűnő orvosszerük van ellene! Habár lelkiismereted nem vádol halálos bűnnel, mégis gyónjál meg hetenként mély alázattal és áhítattal s lehetőleg minden alkalommal áldozzál is meg. A gyónás nemcsak eltörli a bocsánatos bűnöket, hanem nagy világosságot is önt beléd, hogy azokat jobban fölismerjed; megerősít, hogy azokat elkerüljed s a kegyelmeknek csodálatos bőségével áraszt el, hogy jóvá tedd azon lelki kárt, melyet azok benned okoztak. Azonkívül a gyónásban gyakorlod az alázatosságot, az engedelmességet, a lelki egyszerűséget s az isteni szeretetet; egyszóval annyi erényt, amennyit egyetlenegy jócselekedettel sem gyakorolhatsz. Bármily csekélyek is meggyónt vétkeid, igazán bánkódjál fölöttük s erősen fogadd meg, hogy megjavulsz. Sokan ugyanis csupán jóleső szokásból, a javulás gondolata nélkül bánják meg bocsánatos vétkeiket, melyek aztán egész életükön át rájuk tapadnak, megfosztván őket a lelki előhaladásra szükséges kegyelmektől. Ha tehát valamely csekély hazugságról, jelentéktelen, helytelen beszédről, vagy a játékban elkövetett kisebb hibáról vádolod magad: őszinte bánatodat azon jószándékkal kösd össze, hogy a jövőben komolyan vigyázol magadra, Mert mit sem ér a halálos vagy bocsánatos bűnt a javulás szándéka nélkül meggyónnunk; hisz éppen erre a célra rendelte az Úr a szent gyónást. A gyónásban hadd el azon fölösleges önvádolásokat, melyekkel némelyek szokásból illetik magukat. Például nem szerettem Istent úgy, mint kellett volna; nem imádkoztam oly áhítattal, mint kellett volna; a szentségeket nem fogadtam kellő áhítattal stb. Ennek oka egészen világos. Ezen általános vádakból lelkiatyád nem ismeri meg lelkednek állapotát; mert azokat a világ legtökéletesebb emberei is elmondhatják; de elmondhatnák a boldogult szentek is, ha tudniillik még gyónhatnának.       Keresd tehát e vádaknak különös okát, s ha azt megtaláltad, egyszerűen és tartózkodás nélkül valld meg azt. Ha például arról vádolod megad, hogy felebarátodat nem szeretted eléggé: ennek oka talán az volt, hogy a szükséget szenvedő szegényen nem segítettél s nem vigasztaltad őt, mikor ezt könnyen megtehetted volna. Ha ez így van, akkor erről a különös esetről vádold magad s mondd, hogy hanyagságból, keményszívűségből vagy megvetésből nem segítettél rajta tehetséged szerint. Éppígy ne vádold magad, hogy Istent nem imádtad a köteles áhítattal; hanem hadd el ez általános beszédet és valld be egyszerűen, hogy szándékosan szórakoztál; hogy idő, hely, testtartás s egyéb körülmények szempontjából nem viselkedtél az ájtatos imához megfelelő módon. Továbbá, ha bocsánatos bűnt gyónsz meg, nem elég magát a tettet bevallani; hanem azt a szándékot is meg kell mondanod, mellyel azt elkövetted. Például nem elég azt mondani, hogy hazudtál, ami azonban senkinek sem szolgált hátrányára; hanem azt is meg kell mondanod, hiúságból, öndicséretből, mentegetődzésből, tréfából, fejességből történt-e az; ha játék közben botlottál meg, valld meg, nyereségvágyból vagy mulatság okáért tetted-e azt. Ugyanez áll minden egyéb bűnről. Azt is mondd meg, mióta nyomja lelkedet a bűn; mert az idő hosszúsága tetemesen növeli a bűn rosszaságát. Mert a múlékony hiúság, mely talán negyed óráig lappangott szívedben, nagyon különbözik a hiú tetszelgéstől, mellyel szívednek titkos kevélysége két-három napon át foglalkozott. A bűn bevallásánál tehát nemcsak magát a tettet, hanem a szándékot és azt is meg kell mondanunk, hogy valamely bűn mennyi ideig borította lelkünket.       Mert bár a bocsánatos bűnök meggyónása körül aggályos gondosságra nem köteleztetünk, de sőt azoknak meggyónása föltétlenül nem is szükséges: mégis aki lelkét igazán meg akarja tisztítani s lelki gyógyulásra és tökéletes jámborságra törekszik, lelki orvosának még a legkisebb bűnt is gondosan mondja el. Végül tartózkodás nélkül tárj föl lelkiatyád előtt mindent, ami bűneid megismerésére szükséges. S ebben gondolj a következő példára: Valaki, akit nem szeretek, tréfából mond valamit, aminek magában véve semmi jelentősége sincs, de én rossz néven veszem tőle s haragra gerjedek. Egy másik, akit kedvelek, sokkal keményebben szól hozzám, de én föl sem veszem. Mi tehát a teendőm a gyónásnál'! Meg kell vallanom, hogy bosszús szókra fakadtam, mert rossznéven vettem valakinek a beszédét, aki iránt ellenszenvet érzek lelkemben s ezen esetben a bosszús szóknak a megvallása igen hasznos. Ezáltal lelkiatyád előtt nemcsak bűneidet, hanem rossz hajlamaidat s a bűnnek egyéb gyökereit is föltárod, s módjában lesz szívedet s betegségednek orvosszereit megismerni.       Azokról a személyekről azonban, kik bűneidnek részesei voltak, lehetőség szerint ne szólj soha. Azokra a bűnökre is figyelj, melyek soká lappangnak s uralkodnak szívedben anélkül, hogy ezt észrevennéd. Ezektől is tisztulj meg a gyónás által. Gyóntatóatyádat ne változtasd egykönnyen s bizonyos napokon számolj be neki lelkiismereteddel, őszintén s egyszerű szívvel föltárván előtte összes botlásaidat. Időközönként, havonként vagy kéthavonként tárd föl előtte hajlandóságaidat is, bár semmiféle bűnre nem csábítottak; például nem gyötör-e szomorúság vagy kedvetlenség; nem vágyódik-e szíved túlságosan a szórakozásra; nem uralkodik-e rajtad a birtokszerzés túlságos vágya stb.