„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig. Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.” (Mt 13,24-30) A konkolyról és a búzáról szóló példabeszéd Máténál több hasonló példabeszéd (a magvetőről, a mustármagról és a kovászról, a kincsről, a gyöngykeresőről, a hálóról) között áll, melyek mind a mennyek országának mibenlétéről szólnak, mely alatt többnyire Isten földi birodalmát, vagyis az Egyházat kell érteni.      A most tárgyalásra kerülő példabeszédnél a súlypont kétségen kívül ott van, hogy az Egyház itt a földön nem csak jó és szent emberekből áll, hanem mind jók, mind rosszak közéje tartoznak. Ez a példabeszéd azon kevesek közé tartozik, melyet Krisztus később maga magyaráz el tanítványainak: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fia, a konkoly pedig a gonoszság fia. Az ellenség, aki veti, a sátán. Az aratás a világ vége, az aratók az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt (kísértőt) és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg! (Mt 13,37-43) Az ellenség éjjel szórja el a rossz magot. A példabeszéd az akkori időből vett hasonlat, mivel ilyesmi akkoriban valóban megtörtént. Mivel itt az ellenség alatt a Sátánt kell érteni, miként ezt maga Krisztus magyarázza, a példabeszéd azt mutatja, hogy a világban levő gonosz nem csak az ember rossz diszpozíciójára vezethető vissza, miként ez a magvetőről szóló példabeszédben történt, hanem a démonok tudatos működésére is.      Az éjjel-kép arra utal, hogy Sátán rejtve igyekszik működni, és többnyire észrevétlenül fejti ki hatását az emberekre. Csak ritkán lép fel nyíltan, mint például Ars szent plébánosa előtt. E nyílt megjelenései legtöbbször nagyon szent emberek iránti vak dühének megnyilatkozásai, mert ezeknél nem tud elérni semmit.      Ezért még a megszállottaknál is olykor nehéz a megszállottságot felismerni, amiért is egy megszállottság túlságos közszemlére tevése inkább pszichikai betegség jele, mint valódi megszállottság. Mindazonáltal egy szabályszerűen végrehajtott ördögűzésnél a démonoknak normális esetben fel kell fedniük magukat. A gyom eleinte észrevétlenül növekszik a búza mellett, és csak akkor lesz felismerhető, amikor a búza kalászt kezd hányni. Ezért szerepel a konkoly a példabeszédben, mert ezt a gyomot eleinte alig lehet megkülönböztetni a búzától. Az embernél ugyancsak lassan jelenik meg és fejlődik ki a gonosz érzület. A példabeszéd döntő mozzanata, melyet érdekes módon Krisztus kifejezetten nem magyaráz meg, abban áll, hogy a gazda a szolgáknak megtiltja a konkoly kigyomlálását, mivel ezzel a búzát is veszélyeztetnék. A konkoly ugyanis annyira körülöleli gyökereivel a búzáét, hogy lehetetlen úgy kitépni, hogy a búza megmaradjon.      A rosszat tehát el kell viselni ezen a világon, ha kiirtásuk az aratást tekintve nagyobb kárt okoz, mint az elviselésük. A gonosz léte olykor jót is okozhat a világon, mert például általuk lesznek a jók próbára téve, és kitartásuk a jóban így lesz megvizsgálva. Ezen kívül az embereknél az is megtörténhet, ami a növényeknél nem lehetséges: egy bűnös megtérhet, és ezáltal még jó búzává válhat.      Így magyarázza ezt már Aranyszájú Szent János is: „Egyébként is ki tudja, vajon a gyom bizonyos része nem változna-e át jó búzává? Ha tehát most kitépnétek őket, a következő aratást károsítanátok, azzal, hogy azokat tépnétek ki, akik megváltozni és megjavulni tudnának.” A II. Vatikáni Zsinat a Dignitatis humanae 11-ben a vallásszabadságot ezzel a példabeszéddel próbálta megmagyarázni: szerinte ez a példabeszéd azt is tanítja, hogy a téves vallásokat semmilyen módon nem szabad gátolni. Ezt a következtetést azonban már az egyházatyák is visszautasították. Megint csak Aranyszájú Szent János írja: „Ő (az Úr) bizonyára nem az eretnekek visszaszorítását, elhallgattatását, szólásszabadságuk megtagadását, gyülekezeteik szétoszlatását, esküjük visszautasítását tiltja meg; amit megtilt, az vérüknek ontása és megölése.”      Szent Ágoston is úgy véli: „Ott, ahol nem kell félni attól, hogy a jó búza is kitépődik, a fegyelem szigora nem alhat.” A gonosz e világon való elviselésének követelését lehetetlen minden határ nélkül értelmezni, különben semmilyen gaztettet sem lehetne üldözni és megbüntetni. A példabeszéd ezért nem szolgálhat a vallásszabadság igazolására, viszont a türelem hagyományos tanításának megerősítésére igen. A téves szektákat és vallásokat egy katolikus államban is tűrni kell bizonyos mértékig, mivel senkit nem lehet a hitre kényszeríteni, és a hitetlenek túl szigorú üldözése több kárt okozna, mint hasznot. Az viszont kérdéses, hogy e példabeszéd egyáltalán azokról szól-e, akik az Egyházon kívül vannak, hiszen Jézus mind e példabeszédben mindig az Egyházról beszél, és az Üdvözítő jövendő papjait és püspökeit erről az Egyházról akarja kioktatni. Bár a magyarázatban az áll, hogy a szántóföld a világ, de ez valószínűleg arra utal, hogy e világ egyházáról van szó, mert rögtön ezt követően az áll, hogy az angyalok a gonosztevőket az Emberfia országából gyűjtik össze.      A példabeszéd tehát azt akarja mondani: az Egyházban igazak és bűnösök is vannak. Ezzel annak a keserű buzgónak az ajánlatát utasítja Jézus vissza, aki „a tiszták egyházát” akarja megalapítani, miként ezt bizonyos eretnekek újra és újra megpróbálták a történelem folyamán.      Még azok is, akik halálos bűnben élnek, az Egyházhoz tartoznak, ha szkizma, eretnekség vagy hitehagyás által nem váltak ki belőle. Ugyan ők halott tagok, de azért még mindig Krisztus misztikus testének tagjai. Így mondja ezt a halászhálóról szóló példabeszéd is, ahol a háló jó és rossz halat is tartalmaz (Mt 13,47-50). A jó és rossz közötti végleges döntés csak a világ ítéleténél fog megtörténni. Ekkor minden gonosz a pokol tüzére vettetik, míg az Isten kegyelméből megmaradt igazak az örök életre mehetnek.