Uwe Siemon-Nettó evangélikus teológust az amerikai elnökválasztásban sok minden Németországban töltött gyerekkorára emlékeztette. Szerinte Barack Obamát nem valamilyen „trend”, hanem egy „mozgalom” segítette hatalomra. Siemon-Nettó, lipcsei születésű újságíró és teológus, aki az egyesült államokbeli St. Louis-ban a „Lutheri teológia és közélet központ”-ot vezeti, úgy véli, hogy ez a „mozgalom” befedte hősének kétes oldalait. Uwe Siemon-Nettó véleménye a kialakult helyzetről: Az az egyetemi negyed, ahol élek, kívülről nem úgy néz ki, mint az osztályharc egyik fellegvára. Gyönyörű fák árnyékolják az utcákat, melyeken luxusvillák sorakoznak egymás mellett. A pázsit gondozott, a BMW-, Mercedes és más luxusautók szépen polírozottak. Értelmiségiek laknak itt, ügyvédek, orvosok, olyan emberek, akikről feltételezhető, hogy képesek a differenciált gondolkodásra.      Mégis, kocsijaikon ilyen feliratok láthatók: „a háború nem válasz” (vajon mi volt a kérdés, kérem szépen) vagy „emberekbe invesztálj, ne fegyverekbe”.      Egyébiránt minden villa előtt kék feliratok kampányolnak Obama mellett, olyan csipkésen elrendezve, mintha nemsokára győztesek tömött sorai vonulnának el előtte.      Az egyik háznál azonban egy plakát a republikánus John McCain megválasztására szólított fel. Első ránézésre a villa üresnek tetszett, de aztán látszott, hogy a behúzott függönyök mögött megbújt valaki. Egy reggel a plakát széttépve hevert a földön, de mellette a ház urának kézzel írt cédulája figyelmeztette a vandálokat: „Ha még egyszer beléptek a területemre, a második alkotmányos kiegészítés alapján gyakorolni fogom a jogaimat.” (Ez a kiegészítés garantálja a polgárok fegyvertartási jogát.) Kétségen kívül itt volt az ideje, hogy egy fekete kapja meg a legmagasabb állami hivatalt, bár éppen a republikánus George W. Bush volt az, aki első alkalommal bízott afro-amerikaiakra – Colin Powell és utána Condoleezza Rice – miniszteri posztokat. Ami engem nyugtalanít, az az a nyomasztó, bizonytalan „mozgalom”, ami ezúttal a világ leghatalmasabb országa felett terjeng. Én ismerek „mozgalmakat”. Gyermekként Lipcsében 1945 előtt és után átéltem ezek következményeit. Az is egy „mozgalom” műve volt, ami a briteket és az amerikaikat arra késztette, hogy bombákat dobjanak rám.      És szintén egy „mozgalom” funkcionáriusa, lipcsei kommunista tanárom volt az, aki 80 tagú osztályát arra szólította fel, hogy a köztünk levő három „keresztény-disznót” addig ütlegelje, amíg észhez nem térnek; én voltam az egyik ilyen „disznó”. Azt azért rosszindulat lenne állítani, hogy az Obama-mozgalom már ilyen messze tartana. Ugyanakkor itt is „mozgalommal” van dolgunk, és jócskán akadnak párhuzamos vonások. Ezek közül az első, hogy november 4-én nem józan ésszel, hanem rajongó has-ösztönnel választották Barack Obamát elnökké.      Obama jól tud beszélni, de szakmailag nem precíz. Senki nem tudja, mit akar és mit tud valójában Amerikáért tenni. Hogyan szándékozik az iraki háborút befejezni, hogyan akar Afganisztánban győzni? Hogyan akarja a világgazdasági válságot megoldani, mely nem elődjének, George W. Bush-nak a műve, hanem a pénzsóvárság és a kongresszus – melyben Obama demokrata társai vannak többségben – parlamenti felügyeleti hiányosságának az eredménye. Obama a rendszer megváltoztatója, ez világos. Ehhez jól illik, hogy mindenki változás után kiált, a fiatalok, a feketék, az értelmiség, a média, az öregek, sőt még a katolikusok és evangélikusok is. Igen, Obama furulyaszóját sok keresztény is követte, még úgy is, hogy Obama nem hajlandó ama tömeggyilkosság legszörnyűbb formáját megállítani, mely Edward Egan bíboros, New York katolikus érsekének adatai alapján évente 1,6 millió ártatlan emberéletet olt ki az USA-ban, és ezzel, Egan szerint, Hitler és Sztálin rémtetteivel lesz egyenlővé. Mint Illinois állam képviselője Obama a múltban olyan törvény ellen szavazott, mely a gyerekeknek legalább arra az esetre garantálta volna az élethez való jogot, ha azok egy abortusz-kísérletet túléltek. Bocsánat, Obama úr, de ezzel Ön a „halál kultuszának” legszélsőségesebb oldalára állt! Obama egyike az Amerikában működő 1,4 millió jogásznak. Ez egy óriási testület, melynek legtöbb tagja már rég kidobta az ablakon a természettörvényt, azt az univerzális erkölcsi kódexet, melyről Szent Pál azt mondta, hogy minden ember szívébe bele van vésve. Legnyilvánvalóbbá 1973-ban vált ez, amikor az USA legfelsőbb bírósága kimondta az abortuszhoz való jogot.      E pillanattól kezdve a keresztények a politikában kitartóan arra törekedtek, hogy ezt a bírói fórumot olyan személyekkel töltessék be, akik az 1973-as törvényt visszavonják. George W. Bush alatt már majdnem elérték céljukat. Ha most az abortusz-ellenes John McCain győzött volna, ez a népírtas, mely időközben már 48 millió emberéletet követelt, befejeződhetett volna.      De ez az álom Obama hatalmas győzelmével elszállt. A választók, azok a keresztények is, akiknek a benzin ára fontosabb volt, mint a legártatlanabbak élethez való joga, ezen felül még a kongresszus mindkét házában is akkora többséggel tüntették ki Obamát, hogy a „felhatalmazás” kifejezés nem tűnik túlzásnak. Mi történt? A „változást” követelő kiáltás hangos volt, és maga a változás valóban fontos lenne. A halált hozó Én-kultusz Amerikát romhalmazzá tette. Amerika infrastruktúrája tönkrement, több mint 200 ezer híd fenyeget összeomlással. Az amerikaiakat ki kell kúrálni benzinfüggőségükből, ez is egyike volt az Irakba való bevonulás okainak. De hogyan akarja ezt Obama elnök megoldani? Hogyan akar alternatívákat teremteni az autóhoz és repülőgéphez, amikor a demokraták, a republikánusok és az ipar együttesen tönkretették a nyilvános közlekedést, hogy széles területek lesznek elvágva a világtól, ha Amerika ellenségei, akiknek a birtokában a legtöbb kőolaj van, Amerika elöl elzárják a csapokat. Közel a nap, amikor az amerikaiak a románokat és bolgárokat irigyelni fogják vasúti közlekedésük megbízhatóságáért. A választások után barátok és ismerősök aggodva kérdezték: Vajon Obama tényleg olyan radikálisan fogja megváltoztatni rendszerünket, miként azt politikai barátai képzelik – marxista szélsőségesek, mint a bomba-helyező Bill Ayres, aki nyilvánosan sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem elég terrorcselekedetet hajtott végre. Az amerikai média azt a félelmet keltő klikket, mellyel az új elnök magát körbeveszi, csak elvétve említette meg. De az Obama-fenoménra adott sok lehetséges válaszból ez lehet az egyik: Amerika többek között azért csúszott balra, mert sok amerikai újságíró a 60-as évek közepe óta nem becsületes munkás már, hanem elefántcsonttoronyban ülő akadémikusan képzett, humornélküli ideológus. Nem vitás, hogy a Bush-kormány hibái is felelősek e földcsuszamlásért. Mégis, későbbi történészek talán sokkal szelídebben fognak ítélni Bush felett, mint a mostani szerkesztők. Az a világsajtó által botrányosan elhallgatott hír, miszerint Bush öt éven keresztül titokban tartotta a Sadam Hussein atomfegyvergyártásából származó 500 tonna dúsított uránt, hogy az El Kaida terrorhálózat ne találhassa meg, szokatlan megvilágításba helyezi Bush-t. Ez az elnök országa javát előbbre helyezte, mint saját maga igazolását; az ilyesmi egykor keresztény erénynek számított. De a 60-as évektől kezdődően Amerikában is végbementek a változások az intézményekben. Számos egyetemen, még a névleg keresztényekben is, az isten-ellenes világnézet új ortodoxiává lett, még pedig oly módon, hogy a keresztény diákoknak titokban kell tartaniuk hitüket, ha vizsgáikat sikeresen le akarják tenni.      Amerika megváltozott, részben jó irányba, amit a fekete elnök megválasztása mutat, részben félelmetes irányba, mióta az ártatlan élet érintetlensége nem élvez elsőbbséget. Egyik barátom, egy teológia professzor, a választást követő reggel ezt a vigasztaló biztatást adta: „Ne felejtsük el, hogy még mindig az Úr ül a kormánynál.” Bár utána hozzátette: „De ne kényszerítsünk RÁ túlórákat.” Részlet a katolikus fórum egyik hozzászólásából: Az Egyház hagyományos tanítása szerint két tökéletes intézmény létezik: az Egyház és az állam. Az Egyház feladata az isteni törvények megismertetése és a lelkek üdvösségre segítése, az államé pedig az emberek testi életét segítve az, hogy betartassa ezeket az isteni törvényeket. Minden dolog csak akkor lehet legitim, ha Istentől veszi kezdetét, és célja Isten akaratának teljesítése. Ez az államra is igaz. Különbség van az egyéni bűnök és a kollektív bűnök között. Ha valaki magán bűnt követ el, az nem hat ki annyira a közösség életére, mint amikor az állam egy istentelenséget törvényként szentesít, mert ezáltal Isten fölé helyezi magát és Isten dicsőségét lopja meg. Az ilyen állam elveszti célját és a Sátán szolgálatába szegődik úgymond „hivatalosan” is. Az abortusz égbekiáltó bűn, mert szánt szándékos gyilkosság és az egész nemzetre lehívja Isten haragját.