A honlap fórumán felmerült a nők nadrág-viseletének problémája. E cikk azt ott közölteket egészíti ki. Néhány hete múlt csak, hogy az egész világ szemtanúja lehetett az Isten ellen lázadó emberiség egyik újabb „forradalmának”, a legújabbkori olimpiának, mégpedig úgy, hogy ezt a túlnyomó többség még csak észre sem vette.      Miközben a nyugati társadalmakat a „nemek egyenlősége”, illetve ennek legfejlettebb formája, a gender mainstreaming itatja át és határozza meg, az olimpiai játékokon a természet rendje szerint kizárólag férfiaknak fenntartott sportágak nők számára való bevezetése, sőt ezeknek a legtermészetesebb rendként való prezentálása a világ más tájain és a legegyszerűbb emberek agyából is eltünteti az Istentől a lélekbe helyezett teremtésrend érzetének utolsó maradványait. Nem radikálisan, forradalmi jelszavakkal, hanem alattomosan, burkoltan, észrevehetetlenül, következésképpen hatásosan, véglegesen, kiirthatatlanul. A teremtés rendjébe való durva beavatkozás, sőt mi több, a természet rendjének tudatos felborítása az Isten ellen lázadás legmagasabb formája.      Ez már nem Isten-gyalázás – mely valójában azzal, hogy gyalázza Istent, egyúttal el is ismeri az Ő létét –, hanem az ősbűn, Sátán lázadásának legmagasabb foka: annak deklarálása, hogy az ember nem fogad el maga felett semmilyen hatalmat, a természet rendjét maga alakítja tetszése szerint, abba senkitől és semmitől nem enged beleszólást. Ez a lázadás, Isten teremtői hatalmának, és ezzel létének nyilvános tagadása, annál veszélyesebb és annál sátánibb, mert rejtetten történik. Az a mód, amikor az embereknek nyíltan tanították, hogy Isten nem létezik – szerintem – veszélytelenebb volt a lelkek üdvére nézve, mint ez a mostani, mely olyan szépen van becsomagolva, hogy még az élesszeműek figyelmét is elkerüli.      Azzal, hogy a nők számára minden sportág versenyszerű művelésétét lehetővé, sőt kívánatossá, természetessé tették, a nőt még attól a maradék kis természetfeletti méltóságától is megfosztották, ami a modern korban még magmaradt neki.      A női nem eme „lefokozása” a nadrág-viselettel kezdődött, melyet egy olyan kor és egy olyan asszony (George Sand) kezdeményezett, mely nyíltan lázadt Isten ellen. A túlnyomó többség nem tudja, hogy a nők nadrág-viselete nem egyszerűen esztétikai kérdés, hanem a természet rendjének a tagadása. E harc korunkban ért el csúcspontjához, és – remélhetőleg – a végéhez: a gender mainstreaming, az eutanázia, a nemek szabad választásának lehetősége (az államok költségvetéséből finanszírozva), a homoszexualitás rákényszerítése a társadalmakra olyan fokú tagadása a természet rendjének, Isten teremtői hatalmának, amit józan ésszel már alig-alig lehet elviselni. És amivel egy katolikusnak tudatosan kell szembehelyezkedni. Ha az ember nem ismeri el Isten hatalmát, mindenhatóságát, a teremtményre kiszabott rendjét, akkor egyúttal Isten létét is tagadja. Ez azt jelenti, hogyha az ember elfogadja és maga is gyakorolja e kornak a természet rendjébe való beavatkozását, észrevétlenül részt vesz az Isten elleni lázadásban és idővel maga is Isten-tagadóvá válik.      Ezért olyan fontos, hogy a hívő katolikusok úgy éljenek, annak a kornak, szellemiségnek a szokásai szerint, amely még az isteni rendet követte. Ezért fontos, hogyan öltözködnek, hogyan viselkednek. És mivel egy katolikus egyúttal hitvalló is: életstílusának a környezete számára is nyilvánvalóvá kell tennie Isten-gyermeki, engedelmes teremtmény voltát. Ezzel ad tanúbizonyságot Istenről, Isten iránti szeretetéről, Istennel szembeni engedelmességéről.