„Az igazi kereszténység sose volt és nem is lesz népszerű. Nem is lehet az, mert nem hízeleg az embereknek, hanem irányítja és fegyelmezi őket, mégpedig igenis húsba-vérbe vágóan.” (Serédi hercegprímás szavai Pezenhoffer A. tolmácsolásában) 1. A leg-anti-katolikusabb fogalom Írta: B. Élthes Eszter Évekkel ezelőtt a Kossuth rádió este nyolc óra után az Aranyemberek című sorozatban jelentős személyiségekkel készített mintegy félórás beszélgetéseket sugárzott. Sorra vették a különböző hivatások neves személyiségeit, így került sor papok, lelkészek megszólaltatására is. Az egyik adásban egy ismert és igazán jószándékú, „jó-katolikus” pap szerepelt. Jól emlékszem, mennyire meghökkentett, hogy az egész félóra alatt a riporter csak egy dologról faggatta, és ő is csak erről beszélt: hogy érzi, sikeres volt-e az életében, munkássága meghozta-e a sikert számára? Weigl atya Bessenyei Ferenc temetésén tartott gyászbeszédében többek között ezeket mondta: „Akkor is, ha élete eseményeit nem tudtam Bessenyei Ferenccel megbeszélni, biztos vagyok benne, hogy neki minden személyiség elképzelhető legnagyobb próbatételével, nevezetesen a sikerrel kellett életében a legjobban megküzdenie. De hogy a szíve ebben a harcban nem romlott meg, nem vált hitetlenné, ezt – és ezért itt, mindenki előtt köszönetemet szeretném neki kifejezni – nekem rendszeresen bebizonyította.” Azt hiszem, a sikernél nincsen anti-katolikusabb fogalom, illetve állapot. A siker azt jelenti, hogy valaki nagy mértékben megfelel e világ követelményeinek. Csakhogy ez a világ elvárásaival, nézeteivel – különösen korunkban – tökéletesen szemben áll a Krisztus Urunk birodalmában uralkodó törvényekkel. „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” (Jn 15,18-19) Bár nem volt még egy kor a történelemben, melyre annyira illenének Jézus Urunk szavai, mint a mienkére, azért a szenteknek a régi korokban is ritkán jutott ki embertársaik megbecsüléséből és szeretetéből. És akinek igen, annak is többnyire csak küzdelmes évek után, életük vége felé. Ezért lehet a sikert mérceként is használni. A magánkinyilatkoztatások esetén csakúgy, mint a közkedvelt – vallási – szónokokkal, személyiségekkel kapcsolatban. Ha valakit korunkban a média megdicsér, egyáltalán szóhoz enged jutni, sőt, talán még felkarol is, vagy a hírnév más módon felkap, annál nem árt az óvatosság. Hátha a sok jó mellett, beszéde, tanítása olyat is tartalmaz, amivel a világ tetszését elnyerte, mely így ellentétben áll Urunk tanításával, s ezért alkalmas a lelkek lassú, de biztos megmérgezésére. A siker nem csak arra alkalmas tehát, hogy a lelkeket eltávolítsa Istentől – amire Weigl atya értette –, hanem arra is, hogy megkülönböztesse a szellemeket. Az egyházilag elismert Mária-jelenések látnokai egytől egyik sokat szenvedtek, és látnokságuk – különösen eleinte – semmilyen „sikert” nem hozott számukra. Medjugorje, Garabandal és még több más ú. n. jelenésre mindez nem mondható el. 2. A siker Isten ajándéka is lehet Írta: Fehér Roland A mai világ sikerorientált, ehhez igazodnak a mai prédikációk is. (Melyik pap merné ma elismételni Keresztelő Szent János prédikációjának szavait?) A pap munkáját nemcsak a hírközlés, hanem az egyházi hierarchia is a siker alapján értékeli. (Nem véletlenül, hiszen ennek bizonyos anyagi vonzata is van.)       Nem utolsó sorban a szemináriumi nevelés is azt sugallja, hogy a fiatal pap sikert akarjon elérni. Ha a pap embereknek tetszően prédikál, a szentségek kiszolgáltatásánál toleráns, és főleg, ha erős ifjúsági- vagy hittancsoportot tud összeállítani, esetleg jól szituált felnőttek hittancsoportját vezeti, ez elég ahhoz, hogy elmondhassák róla, hogy jó pap. Mi pedig pont a sikerorientált világ elől menekülve hajlamosak vagyunk ennek esetleges pozitív oldalát is gyökerestől tagadni, és a sikert egyértelműen csak és kizárólag kísértésként felfogni. A siker a „menő” embereknek valóban sokszor inkább kísértés, de más helyzetben a Gondviselő Istentől jövő erősítés is lehet. Ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a sikert, mint olyat, mindig érdemes a szentek életét tartani szemünk előtt. Ha csak a legnagyobb misszionáriusokat vesszük szemügyre, bizony valóban sokak élete és tevékenysége emberi mércével nézve egy merő kudarc volt, és munkájuk gyümölcse esetleg csak haláluk után érett be.       Ugyanez vonatkozik az Egyházunk nagy misztikusaira is, sokan közülük lelki szárazsággal küszködtek. A Gondviselő Isten pedig nem hagyta el egyiküket sem. Isten a kellő időben vigaszt is nyújt, nem engedi, hogy a benne bízó erején túl legyen kitéve a kísértésnek. Ezért az embernek az ő gyengeségében különleges ajándékaként ilyen jellegű sikert is biztosíthat, hogy az a pap, az a misszionárius, vagy hívő el ne veszítse reményét. Az imában vagy elmélkedésben sem mérce, milyen élménnyel jár együtt. Az élmény Isten különleges ajándéka, amellyel a gyenge embert erősíti és támogatja. Ezért sokszor az újonnan megtérők, akik még hitükben gyengék, ilyen erősítést kapnak Istentől.