Augusztus 4-ére virradó éjjel Moszkva melletti otthonában kilencvenesztendős korában elhunyt Alexander Solschenizyn, aki a kommunista rezsimet ugyanúgy bírálta, mint a „dekadens” nyugatot. A társadalomról alkotott elképzelésében a keresztény hit – konkrétan az orosz-ortodox vallás – volt a legelső elv. Erkölcsi szigort, mértékletességet és a materiális javakról való lemondást, illetve azok viszonylagosságát hirdette. Solschenizyn 1918-ban született, 1941-től a Vörös Hadseregben szolgált, 1945-ben nyolc év láger-fogságra ítélték, mert magán levelekben elmarasztalóan írt a Sztálin-rendszerről. A lágerben töltött évei után egy kazahsztán faluba száműzték, ahol rákban megbetegedett – gyógyulását egész életén át a hit csodájának tartotta. 1956-ban tanító lett egy faluban, és ekkor kezdte rendszer-bíráló író és történész pályafutását is. 1969-ben kizárták az orosz írók szövetségéből. 1970-ben irodalmi Nobel-díjat kapott a „Gulág szigetcsoport” című könyvéért, de a díjat csak a Szovjetunióból való kiutasítása után, 1974-ben vehette át. Nyugatra való érkezése után egy ideig Heinrich Böll vendégeként élt Németországban, majd az USA-ba települt át, ahonnan 1994-ben tért vissza hazájába. A „Gulág szigetcsoport” előszavában Solschenizyn a könyvet mindazoknak ajánlja, akik nem élhettek addig, hogy a könyvben levő dolgokat elmesélhessék. Az író saját tapasztalatából meséli el azokat a szörnyűségeket, melyeket emberek milliói 1917 és 1953 között a szovjet lágerekben éltek át. 1994-es visszatérése után ismét felemelte a szavát az oroszországi reformok új visszaélései ellen. Oroszországot demokrácia helyett „oligarchiának” nevezte. De attól is félt, hogy a nyugat, melyet dekadensnek és materialistának nevezett, rabszolgasorsba dönti hazáját. 1978-ban a Harvard egyetemen tartott beszédében Solschenizyn azt mondta, hogy a nyugat elvesztette Istennel szembeni tiszteletét és az embert tette meg minden dolgok mércéjévé. Bár a nyugat az emberi jogokat tűzte zászlajára, de elvesztette Isten előtti és a szociális gyengékkel szembeni felelősségét. Az értelmiségi köröknek a kommunista gaztettekkel szemben tanúsított hallgatását ritkán kritizálta, de amikor 1983-ban Londonban átvette a hit- és vallásszabadság érdekében hozott tevékenységéért neki ítélt Templeton-díjat, súlyos szemrehányásokkal illette az Egyházak Ökumenikus Tanácsát, mely támogatja a kommunizmus terjedését a harmadik világban, de egyetlen szót sem veszteget a Szovjetunióban zajló vallási üldözésre. Az amerikai Billy Graham prédikátort sem kímélte bírálatával. Graham a nyolcvanas évek elején egy moszkvai evangelizációs körútja során átvette a „kommunista hazugságokat”, és kijelentette, hogy nem tapasztalt vallási üldözést a Szovjetunióban. A nyugati világot Solschenizyn kritikusan szemlélte. „A gonosz forgószélként járja át a föld mind az öt kontinensét. Az egész 20. század az ateizmus és az önpusztítás mocsarába süllyedt”, mondta 1983-ban Londonban. Ugyanebben az évben az evangelizáló rádióadásokat nevezte az orosz népnek nyújtott „legfontosabb feladatnak”. Solschenizyn, akit már gyerekkorában komoly impulzusok érték az ortodox egyház részéről, saját bevallása szerint a lágerben talált vissza a keresztény hithez. Később az orosz-ortodox egyház újra feltámadásáért vívott küzdelem egyik előharcosává vált.