1945 tele volt. A német keleti front nem tudta tovább tartani magát. A fegyverek zúgása egyre közelebbről hangzott. A sziléziai falvak legtöbb lakosa menekülésre szánta magát. Végtelen karavánokban vonultak a menekülők a gyakori hóviharokban és csikorgó hidegben nyugatra. Sokan közülük az útmenti árkokban találtak korai halált.      Gerhard édesanyja is ott maradt az úton. Gerhard mindössze 11 éves kisfiú volt, de már sok keserű szenvedésen ment át. Édesapja évekkel előbb eltűnt Oroszországban. Hároméves húgocskáját a kezénél fogva vezette, de a kisgyermek számára a menekülés kemény nélkülözései túl nagyoknak bizonyultak, beteg lett, és bátyja karjai között elaludt – örökre. Gerhardnak a hóban kellett őt is eltemetnie. Szomorú menetük egy Drezda melletti menekülttáborban ért véget. A szülők nélküli gyermekeket a Vöröskereszt nevelőszülőkre bízta. Gerhard egy parasztcsaládhoz került, olyan emberekhez, akik a háborúban mindkét fiúkat elvesztették, és akik ezért azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy adoptálnak egy nevelt gyermeket.      Gerhardot szerették volna saját gyermekükké fogadni. De pár hónapot még várni akartak az adoptációval, hogy jobban megismerhessék. A pár hónapból évek lettek. Az ok a nevelt fiú vallása volt: Gerhard ugyanis katolikus volt, míg a nevelőszülők, csakúgy, mint a falu minden lakója evangélikus. Úgy érezték kellemetlen feltűnést keltenének, ha házukat, gazdaságukat egyszer katolikus tulajdonos kezeibe engednek átmenni. Viszont Gerhardot sem akarták vallása elhagyására rábeszélni, ezért kívánságukat nem is közölték vele, mert azt remélték, hogy a fiú megérti egyszer a helyzetet, és maga határoz vallásának megváltoztatásáról.      A nevelőszülők Gerhardot, aki oly sok szenvedés közepette nyugodt, szorgalmas és igyekvő fiatallá serdült, nagyon megszerették. A fiú is, mintha csak saját szülei lennének, tisztelte, becsülte és szerette őket. Amikor Gerhard 17 éves lett, elképzelésüket nem tudták többé eltitkolni előle. Az apa magához hívta és közölte vele tervüket: „Nézd, Gerhard, egyre öregebbek leszünk, és ezért el kell döntenünk végre, kire hagyjuk egykor a tanyánkat. Gondolhatod, hogy mi rád gondoltunk. Szívesen örökösünkké tennénk téged. De egyet meg kell értsél: egész falunk és minden rokonunk evangélikus. Mit szólnának, ha tanyánk rajtunk keresztül katolikus tulajdonos kezébe kerülne? Ha el tudnád határozni magad, hogy felvedd a mi vallásunkat, gazdaságunk örökösévé tennénk téged. Örökre velünk maradhatnál. Gerhard, ne érts félre bennünket, semmiképpen nem unszolunk, hogy változtasd meg hitedet, egészen szabadon dönthetsz. Ha azonban katolikus akarsz maradni, nekünk egy másik nevelt gyerek után kell néznünk, és neked más helyet kell keresned. Ez bizonyára nem esik majd nehezedre, hiszen most már nagy vagy, és az életben könnyen boldogulsz. Ebben az esetben segítségedre leszünk, amennyire csak tudunk, és valahányszor meglátogatsz bennünket, nagy örömmel látunk, mert akárhogyan is döntesz, mi szeretünk téged.” Gerhard egyetlen szót sem tudott válaszolni, könnyekkel a szemében ment ki a lakószobából hálókamrájába. Egész éjjel nem hunyta le a szemét. Másnap reggel a szülők látták, hogy már összepakolta minden holmiját. Majd bement hozzájuk, hogy kezet fogjon velük: „Nos, akkor mennem kell. Fogadják ezerszeres köszönetemet mindazért a jóért, amit értem tettek. Soha nem felejtem el, és amennyire csak tudom, viszonozni fogom.” A búcsú szívszaggatóan fájdalmas volt. Gerhard belátta, hogy mi késztette a nevelőszülőket, hogy úgy tegyenek, ahogy tettek: mélyen vallásos protestánsok voltak. Csakhogy ő is mindenek felett szerette vallását, mint legdrágább örökségét, melyet apja és anyja hátrahagytak számára. Gerhard jobban, pontosabban ismerte vallását a korabeli fiataloknál. Tudta, hogy ez Krisztus igaz Egyházának igaz hite. Kedves Hívek! A hit a legnagyobb jó, amit mi itt a földön birtokolhatunk. A hit életünk alapja. Legalábbis korábban ez magától értetődő volt. Az emberek a hitükből éltek. Vigyáztak a hitükre. Inkább készek voltak mindenükről lemondani, mint hogy hitüket elvessék.      Nem maga az Üdvözítő mondta a Hegyi Beszédben: „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házat. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberre hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” (Mt 7,24-27) Az Egyház ezért védte a hitet definíciókkal, ezért ítélte el a hamis tanításokat, utasította vissza a vegyes-házasságokat.      Ez okból ítélte el IX. Pius pápa 1864. december 8-án kiadott híres Syllabusában a következő mondatokat is: 15. elítélt állítás: „Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak tart.” 16. elítélt állítás: „Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget.” 17. elítélt állítás: „Legalább jóreménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.” 18. elítélt állítás: „A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy tetszeni Istennek, mint a katolikus Egyházban.” 77. elítélt állítás: „A mi korunkban többé nem helyes a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve minden más vallásgyakorlatot.” 78. elítélt állítás: „Ezért dicséretes, hogy bizonyos katolikus országokban az ottani bevándorlóknak törvénnyel biztosítják saját vallásuk nyilvános gyakorlását.” Sajnos a II. Vatikáni Zsinat óta ezen egykor elítélt tanok még az egyházi dokumentumokba is bekerültek. A Vatikán arra szólította fel az államokat, hogy változtassák meg alkotmányukat. A katolikus vallásnak nem szabadott többé államvallásnak lennie, például Kolumbiában, Olaszországban, Spanyolországban, a svájci Wallis kantonban stb. (Részlet Lefebvre érsek: Ledöntötték trónjáról [Sie haben Ihn entthront], 237-238. oldal) Kedves Hívek, ragaszkodjanak katolikus hitükhöz. A katolikus hit biztosítja számunkra az örök életet, ahogy ezt a keresztelő rítus rögtön az elején kifejezi: „Mit kérsz Isten Anyaszentegyházától? – Hitet. – A Hit mit ád néked? – Örök életet.” Azt a boldogságot kívánjuk tiszta szívünkből felebarátainknak is. Ezért tartjuk becsben a hitet és azért adjuk tovább. Az igaz szeretetnek ez a legszebb és legnagyobb tette, melyet felebarátanknak megtehetünk. Papi áldásos üdvözlettel Pater Martin Fuchs