A www.katolikus-honlap.hu 2005 júniusában indult, és bizony hónapokig eltartott, amíg felkerült a google keresőjébe (ez körülbelül az ősz végére sikerült). Viszont a katolikus-traditio.hu honlappal egy ismeretlen levélíró jóvoltából igen hamar létrejött a kapcsolat, úgy hogy – az említett honlapon elhelyezett link hatására – az olvasók száma már a kezdetektől, ha nem is rohamosan, de hónapról-hónapra növekedett. Ez a folyamatos, de nagy kiugrások nélküli növekedés egészen ezév január első hetéig tartott, amikor is, a honlap látogatottságában – első alkalommal – feltűnő, ugrásszerű növekedés következett be. Mint kiderült egy hölgy jóvoltából, aki – megint csak Gergely atya honlapján keresztül – rátalált a honlapra, és ismerőseinek terjeszteni kezdte. Nyilván így történik ez mindenhol az internet világában. Én azért ejtek szót róla, mert nagyon becsülöm azokat, és nagyon hálás vagyok nekik, akik valóban „tesznek” is egy ügyért. Nem egyszer lehet megélni – közöttünk is –, hogy valaki az internet álneves világában „nagyon merészeket” ír a fórumokon, míg saját életében, ott ahol neki is fontos a helyzete, az előbbre-jutása, egy szót sem mer meggyőződéséről beszélni. A honlap lassan 4 éves történetében most fordult elő először, hogy valaki ilyen sok, ráadásul ilyen tartósan megmaradó érdeklődőt hozott magával – mint a honlap készítője, úgy éreztem, így nyilvánosan is köszönetet kell mondanom érte. A második tanulság, amiről szót ejtenék, már nem ilyen örömteli: Néhány nappal ezelőtt a fórumon egy sajnálatos csetepaté zajlott köztem és egy ismert fórumozó között. Azon a két napon, amikor a vita a tetőpontjára hágott, a honlap látogatottsága – írd és mondd – több mint a kétszeresére ugrott, hogy aztán, mikor a vitát moderálással lezártam, a botrányra érkezettekből EGYETLEN EGY érdeklődő se maradjon.      A történtekből arra következtetek, hogy a fórumok világában elterjedt a híre, hogy nálunk is folyik az odamondogatás, és ahogy „vérszagra gyűlik az éji vad”, nálunk is megjelentek mind a két oldal képviselői. Ahogy ez a szélsőséges csoportokra innen is, onnan is jellemző, miután elmúlt a „botrány”, senki közülük nem maradt, akit a lényeg is érdekelt volna. Aki látva a katolikus cikkek özönét, kíváncsivá vált volna a tartalomra, a katolikus vallásra, az igazságra, a vitát kiváltó botrány körülményeire, előzményeire. És ebben hovatartozásuktól függetlenül mindkét párt tagjai tökéletesen megegyeztek.      Bevallom, a honlap számára nyereségnek tekintem, hogy az ilyen „botrány-vadászok” elmentek innen. Ez a kis epizód számomra arra szolgált újra bizonyítékul, hogy az emberek igenis megkapják a lehetőséget, hogy az igazságot megismerjék, csak az esetek túlnyomó többségében elmennek mellette. Sokszor felmerül bennünk a kérdés: hogyan ítélkezhet majd az igazságos Bíró azok felett, akik nem is tudhattak arról, mit kellett volna tenniük? És akkor újra és újra találkozunk olyan esetekkel, amikor a napnál világosabban kiderül, hogy Isten megállás nélkül küldi mindenki számára a kegyelmi pillanatokat, de az emberek azokat szabad akaratukkal nem ragadják meg. „Minden közösség olyan vezetőket kap, amilyet megérdemel”, tartja egy mondás. És ez korunkra, minden ellenkező hiedelem ellenére is érvényes.      Egy vidéki plébános mesélte, hogy az öregasszonyok azért nem járnak hétköznap misére, mert a kereskedelmi tévécsatornák „kibeszélős” műsorait nézik. Könnyű mindig másokat hibáztatni a világ mai helyzetéért. De észre venni, hogy még egy olyan borzalmas világban is, mint a mienk, Isten szüntelen nyújtja a kivezető megoldásokat – és azokat, mi, emberek önként utasítjuk vissza – nos, azt hiszem, ez lenne az alázatosságnak az a pillanata, amikor megtérésünk elkezdődhetne, vagy ha már elkezdődött, biztos léptekkel haladhatna tovább.