A mai hírekben hallottam, hogy a pápa fogadta az amerikai zsidó-közösségek képviselőit, hogy az elmúlt napokban megromlott viszonyt rendbe hozza velük. Az ehhez hasonló hírekről az elmúlt napokban a megszokottnál is többet hallhattunk, láthattunk. Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek február 10-én levelet írt egyházmegyéje papjainak. „Megint egyszer nagy felzúdulások uralkodnak a médiában az Egyház körül. El tudom képzelni, hogy Önök közül sokuk nem érzik jól magukat ebben a légkörben. Én sem érzek másként. Megint egyszer olyasmik történnek, melyek fejcsóválást, szomorúságot, felháborodást és értetlenséget váltanak ki. Megint egyszer az Egyház a balek, és mi vele. És megint azt kérdezzük magunktól: tényleg így kell ennek lennie? Ezt érdemeltük? Tényleg semmitől sem leszünk megkímélve? .. És ezért Önöknek mind mindenekelőtt a vigasz és a bátorítás szavait szeretném mondani, melyekre nekem is szükségem van, és melyekre nyilván Önök közül is sokan várnak.” A mai világ attól olyan rettenetes, és attól annyira más, mint minden eddigi kor, hogy teljesen felborítja Isten teremtői rendjét, olyan körülményekbe kényszeríti az embert, melyek nem felelnek meg az Isten alkotta rendnek. Úgy élünk, mintha nem a lábainkon járnánk, hanem a kezünkön; a világ olyan, mintha a feje tetejére állították volna.      Ennek egyik jele az az információ-tömeg, amiben élni kényszerülünk. Amitől nem gazdagabbak, nem okosabbak leszünk, hanem ami felborítja idegrendszerünket, teljesen ellentmond természetünknek, átlépi befogadóképességünket. Isten nem arra teremtette az embert, hogy olyasmivel foglalkozzon, ami nem rá tartozik. Isten a hierarchikus rendet adta a világnak, s ebbe az is beletartozik, hogy nem az egyszerű ember dolga tudni, hogy az ország, az Egyház vezetői mit és miért tesznek. Rá ezek a dolgok nem tartoznak, ezek csak összezavarják, megriasztják, elbizonytalanítják. Bizonyára számos olyan pillanata van a történelemnek, melyről utólag úgy emlékezünk meg, mint az Egyház számára örömteli, jó eseményről. De vajon így ismernénk-e őket, ha tudnánk mennyi fondorlat, diplomáciai ügyeskedést, és csak távlataiban érthető döntések előzték meg, tették lehetővé őket? Nem a mi dolgunk, hogy mindig pontosan tudjuk, a pápa, a Vatikán mit miért csinál. Most, amikor a számunkra sokszor nagyon fájdalmas, elkeserítő eseményekről megtörténtük pillanatában szinte azonnal értesülünk, olyan dolgokkal szembesülünk, melyek meghaladják felfogó és tűrő képességünket. De nekünk ki adja meg „a vigasz és a bátorítás szavait”?