Kérdés: Mons. Bernard Fellay, itt az asztalon fekszik előttünk a Szentszék dekrétuma, mely a Pius Közösség püspökeinek kiközösítését feloldotta. Mit érez Ön most? Fellay püspök: Örömet, elégedettséget. Ezek nem egy olyan ember érzései, aki azt hiszi, hogy győzött.         Amit a Szent X. Pius Papi Közösség megalapítása óta tett és továbbra is tenni fog, csak az Egyház javára tette és továbbra is ezért fogja tenni. Az 1988-as püspökszentelések is ezt a célt szolgálták – az Egyház javát és a mi túlélésünket. Lefebvre érseknek a folytonosságot biztosítani kellett – hangsúlyozom, kellett. Mi nem vagyunk mások, mint egy kis hajó a zúgó tengeren. Mi mindig az Egyházat szolgáltuk és ezután is mindig azt fogjuk szolgálni.         A kiközösítés feloldása és a Motu Proprio a régi rítus engedélyezésére XVI. Benedek pápa részéről a mi kis hajónk számára egy fontos – valóban fontos – szignál. Ezért beszélek örömről és elégedettségről. Kérdés: Mikor és hol szerzett tudomást a dekrétumról? Fellay püspök: Néhány nappal ezelőtt Rómában, Dário Castrillón Hoyos bíboros, az Ecclesia Dei Bizottság elnökének irodájában – átöleltük egymást. Azután elsőként Isten Anyjának adtam köszönetet. Ez az ő ajándéka. Hogy közbenjárását elnyerjük, több mint egymillió-hétszázezer rózsafüzért gyűjtöttünk a hívek imájából, akik a kiközösítés feloldását kívánták. Kérdés: Ki tett a legtöbbet a Vatikánban azért, hogy ez a megoldás létrejöhessen? Fellay püspök: Minden bizonnyal Castrillón bíboros, aki az Ecclesia Dei Bizottságot vezeti, mely a Szent X. Pius Papi Közösségnek a Szentszékkel való kapcsolatáért felelős – de mindenekelőtt XVI. Benedek pápa. Az első audiencián, melyen a pápával röviddel megválasztása után találkoztam, megértettem ezt. Még akkor is, amikor szemrehányást tett nekünk a Szentatya, a hangja szelíd volt – tényleg atyai. Kérdés: A dekrétumban az áll, hogy a Szentatya bízik az Ön igyekezetében, hogy „semmilyen fáradtságtól nem riadnak vissza, hogy a még nyitott kérdéseket a Szentszék szervezeteivel folytatott szükséges tárgyalásokban elmélyítsék”. Mit jelent ez? Fellay püspök: Ez annyit jelent, hogy mi – mi az Egyház gyermekei mind – meg vagyunk híva arra, hogy olyan kérdésekről társalogjunk, melyeket a hit és az egyházi élet számára alapvető fontosságúnak tartunk. Úgy gondolom, hogy ez legalább ama pozíciónk komolyságának elismerését jelenti, mely az elmúlt negyven évvel szemben kritikát fogalmaz meg. Nem mást kérünk, mint hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, A tény, hogy a Szentatya akarata ebbe az irányba mozog, tényleg nagy vigasz számunkra. Fontos annak megértése, hogy mi azokban a pillanatokban is, amikor éles bírálatot gyakorlunk, soha nem az Egyház vagy a pápa tekintélye ellen vagyunk. Hogyan is lehetnénk?         Igen gyakran „lefebvristáknak” vádolnak bennünket. Holott mi nem vagyunk „lefebvristák”, bár ez számunkra megtisztelő cím marad: Mi katolikusok vagyunk. Az első, aki nem volt „lefebvrista”, maga az alapítónk, Mons. Lefebvre volt. Ha ez világos lesz, akkor a mi pozíciónk is jobban érthetővé válik. Ez még sok időt igénybe fog venni. De én úgy hiszem, hogy lépésről lépésre világossá válik, hogy mindaz, amit teszünk, az Egyház műve. Kérdés: A kiközösítés feloldása tárgyalások és egy megegyezés eredménye, vagy a Szentszék egyoldalú aktusa? Fellay püspök: Több alkalommal is kérvényeztük a régi mise felszabadítását és a kiközösítések feloldását. De ami most történt, az nem tárgyalások vagy egy megegyezés gyümölcse. Ez egy előzmény nélküli és egyoldalú aktus, ami azt mutatja, hogy Róma valóban jószándékkal viseltetik irántunk. Valóban jóindulattal. Sokáig az volt a benyomásunk, hogy Róma nem akarja érinteni a lényeget. És akkor egyszerre minden megváltozott, és ezt nagyon köszönjük a pápának. Kérdés: Miért akarta XVI. Benedek pápa annyira ezt a lépést? Tudatában volt annak a darázsfészeknek, amelybe a kiközösítések feloldásával nyúlt? Fellay püspök: Oh, igen, úgy gondolom, hogy pontosan tisztában van a legkülönbözőbb és legvadabb reakciókkal. Ezen felül pápává választása előtt és után számos interjúban egészen félreérthetetlen kifejezésekkel beszélt az Egyház válságáról.         Amikor a pápa atyai szelídségéről beszéltem, azt a tényt akartam megvilágítani, hogy ebben a szelídségben korunk ismerete, az a határozottság, hogy itt tenni kell valamit, ugyanakkor minden testvére iránti figyelmesség csillog át. Ezért tudnak neki az erre a lépésére jövő, többé vagy kevésbé zavaros reakciók fájdalmat okozni. De ezek biztosan nem fogják arra késztetni őt, hogy megváltoztassa véleményét. Ebben rejlik döntésének motívuma is. Kérdés: Össze lehet-e foglalni ezek után a legújabb történéseket úgy, hogy a tradíció nincs többé kiközösítve? Fellay püspök: Igen, még akkor is, ha időbe telik, amíg ez a felfogás közös valutája lesz a katolikus világnak. A mai napig számos területen rosszabbul néztek ránk és rosszabbul kezeltek bennünket, mint az ördögöt. Minden, amit tettünk és mondtunk, feltétlenül rossznak számított. Nem hiszem, hogy ez a helyzet most hirtelen meg tud változni. De ma a Szentszék olyan lépést tett, mely lehetővé teszi számunkra, hogy azt mondjuk, hogy a tradíció nincs többé kiközösítve. Kérdés: Hogyan érzi magát valaki az életben mint kiközösített? Fellay püspök: A szégyen bélyegének rosszindulatú és instrumentalizált használata miatt fájdalmat. Viszont, ami a mi helyzetünket illeti, azt kell mondanom, hogy mi soha nem éreztük magunkat kiközösítettnek vagy szakadárnak. Mi mindig az Egyház részének tartottuk magunkat. A hír, amiről most éppen beszélgetünk, azt mutatja, hogy igazunk volt. Kérdés: Ezen a ponton felmerül az a kérdés, hogy miért tartott ilyen sokáig ez a helyzet? Fellay püspök: Röviden összefoglalom: Egy bizonyos ponton azt láttuk, hogy az Egyházon belül új útra tértek. Véleményünk szerint ez olyan út, amely minket nagy problémák elé vezetett volna. Mi nem tettünk mást, mint azt, amit az Egyház eddig a pillanatig mindig tett, gondolt, tanított és gyakorolt. Nem többet és nem kevesebbet. Mi magunk semmit nem találtunk ki. Csak éppen a tradíciót követtük. És mától a tradíció nincs többé kiközösítve.