Miután a honlap több fiókjában számos írás jelent meg a katolicizmus siralmas helyzetéről a nyugati – főleg német és osztrák – államokban, a két következő cikk az itthoni, semmivel sem rózsásabb helyzetről ad némi tájékoztatást. Az aposztázia – úgy tűnik – visszafordíthatatlanul eluralta az egykor katolikus világot. 1. A magyar katolikus sajtó fogalom-zavara Írta: M. Zs. Olvasom a Magyar Kurír honlapján, hogy „Február 15-én a római Santa Maria degli Angeli bazilikában Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke szentmisét mutatott be Galileo Galilei emlékére”. A gondom az utolsó szóval van. Hogyan lehet valakinek az „emlékére” misét celebrálni? Tudomásom szerint a szentmisét 5 féle célra lehet bemutatni:         – hogy Istent imádjuk (dicsőítés);         – hogy Isten előtt hódoljunk (hódolat);         – hogy Neki hálát adjunk (hálaadás);         – hogy igazságának eleget tegyünk (engesztelés);         – hogy kegyelmeit elnyerjük (kérés). Ebben az összefüggésben teljesen értelmezhetetlen számomra a valakinek vagy valaminek az „emlékére” celebrált szentmise. Hiszen nem a valakinek vagy a valaminek kell a középpontban lennie (szavaink vonatkozásában sem), hanem az Úristennek, aki végtelenül hatalmasabb nálunk, és csak a szentmise a számára egyedül kedves áldozat. Tudna nekem valaki felvilágosítást adni, hogy csak az én fülemet bántja ez az elburjánzott média-kifejezés vagy másokét is? Utóirat: A Vatikáni Rádió magyar honlapján pontosabban jelölték meg az eseményt: a szentmisét „Galilei lelki üdvéért” mutatta be az érsek, és nem az „emlékére”. (szerk. megj.: az említett misével kapcsolatban egy igen jó cikk jelent meg a kath.net internetes honlapján.)