Százezrek demonstráltak az abortusz ellen
(forrás: www.kath.net – 2009. január 24. és 25.)

Washington/USA
Mintegy 200 ezer ember demonstrált január 22-én Washingtonban az abortusz ellen. A „felvonulás az életért” nevű akció idén 36-szor került megrendezésre, azt követően, hogy az USA legfelsőbb bírósága 1973-ban ezen a napon legalizálta a magzatelhajtást. Az életvédők transzparensekkel vonultak fel, melyeken többek között ilyen feliratok álltak: „Mi az életet választjuk”.

Ahogy a „Washington Times” című újság beszámolójában áll, a felvonulók arra szólították fel a két nappal előbb beiktatott elnököt, hogy szálljon síkra az életért. Amíg Obama elődje, George W. Bush az abortusz elkötelezett ellenségének számított, addig Obama e kérdésben az ellenkezőjét vallja – ahogy erről hivatalba lépésének harmadik napján már bizonyságot is tett.

Barack Obama pénteken, vagyis egy nappal az életvédők demonstrációja után, további súlyos változtatásokat vezetett be a meg-nem-született gyermekek kárára. Feloldotta azt a korlátozást, mely az utolsó években megtiltotta, hogy olyan nemzetközi szervezeteket támogassanak adópénzből, melyek abortuszt támogatnak vagy végrehajtanak. Ezzel az új intézkedéssel világszerte az amerikai polgárok adójával támogatják a magzatelhajtásokat.

Ezzel egyidőben az amerikai egészségügyi hivatal engedélyt adott arra, hogy gerincsérült betegeket embriós őssejtekkel kezeljenek. A „Wall Street Journal” pénteken arról írt, hogy ez az intézkedés az őssejtekkel való kísérletek terén az elmúlt évek visszafogottságához képest teljesen új hozzáállást jelent.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA