Figyelmeztetés: Ugyan igaz az a mondás, hogy egy csecsemőnek minden vicc új, és ezért talán helyesebb lenne minden olyan hír előtt, mely egy régebbinek a folytatása, bizonyos mértékig ismertetni az előzményeket is, a mostani hír-áradat miatt ez szinte lehetetlen. Ezért arra kérem az olvasókat, hogy a „frissítés” oldalon nézzenek utána az elmúlt hetek cikkeinek, azokban megtalálják mindennek az előzményét. A tömegmédia visszhangja nem kell, hogy különösebben foglalkoztasson bennünket. Az egyik számára a pápa egy „celebrity”, aki egyformán alkalmasnak tűnik arra, hogy körülrajongják vagy ledöntsék, fontos csak az, hogy a példányszámot növelje. A másik számára a pápa politikai ellenfél, akinek a minden lehetséges eszközzel való támadását a szerkesztői irányzat előírja. Ha a pápa elismeri, hogy az apparátusban hibák fordultak elő, nekik már megvan az anyag, amire szükségük van – valahogyan majd összekötik ezt azzal az elképzeléssel, hogy a tanbeli kérdésekben érvényes pápai csalhatatlanság igényét ezáltal nevetségessé tegyék. Egyébként a legnagyobb szerkesztőségek az egyházi kérdésekkel foglalkozó részlegekben kilépett papokat alkalmaznak, úgy hogy a beszámolók és kommentárok bizonyos mellékhangján nem szabad csodálkozni. A társadalom mély gazdasági és erkölcsi válsága apologetikusainak nem is ad más választást, mint egész gyűlöletüket azon egyetlen erő ellen fordítsák, mely egy ellentervet kínálni képes. Ami bennünket jobban megráz, az azon körökből érkező reakciók, akiknek a Szentatya tényleg a Szent Atyának kellene lennie. Anglia és Wales püspöki konferenciája, mely hasonlóan a németéhez, az „El-Rómától” kurzuson dolgozik, a Rómából jött levélnek hivatalos weboldalán egész 13 sort szentel. És e sorok szerint a pápai levél az alázat egyik aktusa, melyben a pápa a kollégák előtt az elkövetett hibák miatt bűnbánóan kér bocsánatot, és a zsidó barátoknak megbocsátó megértésükért mond köszönetet. Eleinte még egy linket sem helyeztek el a cikk végére, mely a levél eredeti szövegére utalt volna – ezt csak később pótolták. A Radio Vatikan beszámolója, mely a „Pápai-levél: Tanulni a hibákból” címet viseli, egyenesen rafináltnak tűnik. Az Ecclesia Dei bizottságnak a Hittani Kongregációba való, a pápa által világosan megindokolt (szerk. megj.: melynek híre az interneten már jóval a dekrétum kiadása előtt megjelent – erről ne tudna a Radio Vatikan?) és a mostani levélben kihirdetett beolvasztását e cikk a kritikákra érkezett reakcióként, ha nem egyenesen a „hibák” miatt elkövetett büntetésként tünteti fel. Ezen kívül megint azt állítja, hogy a levélben az áll, hogy „a Lefebvre-követőknek is teljes egészében el kell ismerniük a II. Vatikáni Zsinatot, amennyiben a katolikus Egyház részévé akarnak válni”. A pápának a katolikusok részéről felé irányuló ellenségeskedés miatt érzett szomorúságát a 25 soros beszámoló legvégére száműzi. A „Katholischen Nachrichtenagentur“ főszerkesztője is ezzel a címmel jelenteti meg a német püspöki konferencia hivatalos honlapján található cikkét: „Hibák, sérülések és konzekvenciák”. A tulajdonképpeni szöveg aztán ezzel a hihetetlen mondattal kezdődik: „Többhetes hallgatás után a pápa előmerészkedett a fedezékéből”. A média füttyent, és a pápa legyen szíves kihallgatásra megjelenni. E cikk további szófordulatai sejtetni engedik, milyen szellem uralkodik a katolikus hírügynökségekben: „A pápa bevallotta“; „A pápa elismerte“; „javulást ígér“. És természetesen ez a cikk is azt a verziót terjeszti, hogy az Ecclesia Dei bizottságot „önkényeskedés“ miatt fütyülték vissza.      Mindazonáltal a német püspökök bizalmi embere egyedüliként idézi a pápa azon kijelentését, hogy „azoknak, akik a zsinat nagy védelmezőiként tetszelegnek a világ előtt, emlékezetébe kell idézni, hogy a II. Vatikánum az Egyház egész tanítói történetét magába foglalja. Aki engedelmes akar lenni ehhez, annak el kell fogadnia az évszázadok hitét”. Különösen ijesztőnek tűnik számára az a mondat, hogy a jövőben „nyilván a Hittani Kongregációnak lesz feladata a zsinati kijelentések autentikus magyarázatát megállapítani”. Amikor ez eddig tudvalevően a német és az Alpok-országok professzorainak kiváltsága volt. A szomorú deklarációk csúcspontját kétségen kívül mégis a német püspöki konferencia elnökének, Zölliitsch érseknek mostani pápánál tett látogatásáról szóló beszámolói jelentik, melyeket Rómából terjeszt szét a világba. Ezekben először azt állítja, hogy „nem léteznek olyan pontok, melyek elválasztanának bennünket” – hogy azután már csak olyan dolgokról beszéljen, melyekben a különbözőségek kézzel tapinthatóak. Szinte sértődötten csodálkozik azon, milyen jól informált a pápa a németországi helyzetről, majd a maga részéről sértődöttnek mutatja magát, hogy „a magától értetődő németországi vitákat” Rómában részben kritikaként értékelték. Hogy a következő lélegzettel „nyitott vitákra szólítson fel azt illetően, melyik a II. Vatikáni Zsinat után a helyes út”. Ekkor egy figyelemreméltó ballépést követ el, melynek teljes jelentősége csak a Williamson-üggyel kapcsolatban érthető meg. Ő, Zöllitsch, sok jó német katolikus aggodalmát közvetítette a pápának, akik a Pius Közösség felé közeledésben a zsinat relativizálását látják, ezek olyan aggodalmak, melyekkel Németországban mindenütt találkozni lehet. Ezzel meg is van a második nagy szuper-dogma: A II. Vatikánumot sem szabad annak német értelmezésében „relativizálni”, vonatkoztatni ahhoz, ami az Egyházban előtte volt, összehasonlítani azzal, amit a többi zsinat határozott – hogy aztán szükség esetén, azokhoz mérjék és azok szerint interpretálják. A II. Vatikáni Zsinat tehát – német olvasatban – a kinyilatkozatás abszolút és egyedül kötelező csúcspontja; egy új Pünkösd, melyből egy új Egyház vette kezdetét.      És egy ilyen azt állítja, hogy őt semmi sem választja el a pápától, aki azt tekinti életfeladatának, hogy az állítólagos zsinati szellem megbízásában erőszakosan szétszakított folytonosságot újra helyreállítsa. A pápa kritikusai sokat gonoszkodtak azon, hogy a Vatikán nem ért ahhoz, hogy az internet sok lehetőségét kihasználja. Eközben maguk az egyházon belüli pápa-ellenzékiek nem fogták még fel, hogy az internet egyúttal a vélemények manipulálásának és a tudásra alapozott hatalmi rendszer féltékeny védelmezésének végét is jelenti. Még 10 évvel ezelőtt is csak a specialistáknak volt szabad bejárása a zsinati dokumentumokhoz, enciklikákhoz és az Egyház centrumából származó más dokumentumokhoz. Ha az egyházmegye lapja csak 13 sorban számolt be a pápai beszédekről, akkor csak ez a 13 sor létezett, és kész. Akkor lehetséges és szokás volt azt állítani, ami valakinek tetszett, és ezt a Szentatyával való hűséges megegyezésként beállítani – a buta nép nem tudta jobban.      Csak ily módon tudott a zsinat szellem egyáltalán tért nyerni – már a zsinati dokumentumok fordítói megkezdték a manipulálást a németesítéssel, hiszen a latin nyelv úgyis ki fog halni. De ennek most vége van. Az új generáció latinul tanul és internetet használ, a gyámság alatt tartott egyházi nép kora a vége felé jár – és egészen másképp, mint ahogy azt azok elképzelik, akiknek a laikusok állítólagos gyámság alól való állítólagos megszabadítása csak egy szelep volt arra, hogy magukat a Péterhez való hűség alól felszabadítsák.