Egy magyar áldozópap, aki az Egyház hagyományos tanítása szerint akarta hivatását teljesíteni, úgy érezte, illetve tapasztalta több éves működése alatt, hogy ez – a pápa Summorum Pontificum motu proprioja mellett – sem lehetséges. Hosszas töprengés és keresés után végülis súlyos döntést hozott, melyet levélben közölt főpásztorával. A levél egy tragédiát tár fel. Azt a drámát ábrázolja autentikusan, mely ma a katolikus Egyházon belül zajlik az Egyház vezetői és azon papok között, akik a katolikus Egyház zsinatai, dogmái, pápai enciklikái által lefektetett kétezer éves tanítás szerint szeretnék Istent és a hívek lelki üdvét szolgálni.      A levélíró miután közölte döntését főpásztorával, azokat az okokat sorolja fel, melyek súlyos döntéséhez vezettek.      A levélnek ezt a részét közlöm: – Az Egyetemes Egyház mindenkire, minden korra és minden körülményekre érvényes hite, és a jelenlegi Római Egyház önazonosságtudata és hitgyakorlata között fennálló jelentős eltérés; vagyis a Római Egyházban mind doktrinális, mind a liturgikus élet tekintetében súlyos törés alakult ki, amely nem szubjektív vélekedés, hanem tapasztalati tény. A Római Egyház önmaga évezredes spirituális és szellemi kincseit, bizonyos ideológiai okok miatt feláldozta. A jelenlegi Római Egyház megtagadja múltját és nem konzekvens önmagával.      Azokat, akik ezeket a tényeket kimondják, akik emiatt szenvednek, akik felfedezték az Egyház ősi kincseit és hagyományát és ebben szeretnék megélni az egyedül hiteles krisztusi életet, azokat megbélyegzik, elszigetelik, perifériára süllyesztik. Sajnos, azt kellett tapasztalnom kezdetektől fogva, egészen a „teológiai” tanulmányaimon keresztül, hogy az Egyház eredeti ősi kincseitől elzártak bennünket, helyette ideológiákkal tömték a fejünket. A Zsinat eredeti szándéka helyett, „zsinati szellemmel”, „ökumenizmussal”, az eredeti és hiteles liturgikus hagyomány helyett (amit önök megvetnek, és nevetség tárgyává tesznek) önkényes, emberközpontú, ideológiai alapú, emberi ötletek halmazát adják át, pusztán jogi alapon, amelyek önmagukban is ellentmondásosak és következetlenek.      Ahogyan eddigi tapasztalatom alapján gondolataim és szavaim, soha sem nyertek őszinte meghallgatásra, segítségkérő jelzéseimre sohasem figyeltek, úgy most sem gondolom, hogy ezek a sorok komolyan elgondolkodtatják, és a felelősség elhárítása helyett, felelős következtetéseket vonnak le. Ennek ellenére fontosnak tartottam, hogy őszintén leírjam súlyos döntésem okait, amelyet nem volt könnyű meghozni, de bizonyos időn túl már mást nem tehettem. – Vázlatosan fent közölt nézeteim, mindezek ellenére, talán nem kényszerítettek volna erre a súlyos lépésre, ha tapasztalok atyai együttműködést és segítséget az önök részéről! Nos, ezt nem kaptam meg! Megbélyegzést, hátam mögött való kibeszélést, és egyéb méltatlan megnyilvánulást az önök részéről, annál inkább!