A fórum hozzászólásai Barsi atyának a televízióban is sugárzott régi rítusú miséjével kapcsolatban 1. (Írta: Füzesi Zsolt) Megnéztem a mise közvetítést. Az egész felvétellel egyetértettem, egyet kivéve. Balázs atya azt mondta, hogy „valami nagyon jó indult el az Egyházban”. Én egészen másképp látom ezt. Ezzel az alkalmi misézgetéssel, szerintem, a legrosszabb indult el, ami elindulhatott. ISMÉT ÉS ISMÉT: a tridenti mise nem rendkívüli (extraordinary), nem különcök miséje; nem alternatíva, és főleg NEM ESZTÉTIKAI TÖBBLET; a régi miséért való harc nem a liturgászok apró-cseprő civódása, hanem véres dogmatikai háború. 2. (Írta: Vágfalvy) Teljes mértékben egyetértek Zsolttal, és kiegészíteném azzal, amire a „Valóban csak következetlen az új mise” cikk is utal. A NOM-t nem analfabéták alkották, hanem liturgikusok, tudósok. Ha elfogadnánk, hogy a NOM ezzel szemben következetlen, vagy kaotikus, vagy csak átgondolatlan, akkor azt kellene hinnünk, hogy ostobák végezték a változtatásokat. Meggyőződésem, hogy a NOM az, ami botrányosan következetes, mégpedig a szó szoros értelmében botrányosan. Aki jól ismeri a NOM-t, pontosan megtalálhatja, hol történtek a változások, és észreveheti azt is, hogy ezek egy gondos logika alapján történtek!      Sokszor az az érzésem, hogy ezt azok nem veszik észre, akiknek a leginkább észre kellene venniök. Kíváncsi lennék, hogy a traditioval szimpatizáló papjaink hogyan vélekednek erről. Hogyan lehetséges, hogy valaki, egy pap „lélekben” a traditio oldalán áll, néha végez egy-egy tridenti misét, és a legtöbbször valami vélt vagy valós kényszer miatt marad a NOM-nál. Hasonló a helyzet a laikus hívekkel is, bár könnyebben megértem, ha közülük valaki „esztéta” marad. Hiszen aki a modernistáktól jön, az először esetleg azt veszi észre, hogy szép, vagy azt, hogy szép de hosszú, és már unom. De nem veszi észre, hogy a pap miért hajt térdet az Úrfelmutatás előtt. És nem veszi észre, mennyire gondosan ügyelnek a mise rubrikái is arra, hogy a konszekrált kenyér egyetlen kis darabja se vesszen el. 3. (Írta: Kansas) Füzesi Zsolttól eltérően, Barsi atyával igen is egyetértve igen is „valami nagyon jó indult el az Egyházban”. Abban Zsolttal egyetértek, „a régi miséért való harc nem a liturgászok apró-cseprő civódása, hanem véres dogmatikai háború”, DE ismert az is, hogy azok, akik hosszú éhezés után ételhez jutnak könnyen meghalhatnak. Fokozatosan kell a táplálékot nekik visszaadni. Hasonlóképpen ha valaki nagyon sokáig sötétben ül és kiviszik a napfényre az nem tudja azt tolerálni, esetleg meg is vakulhat. Fokozatosan kell visszavinni a napfényre. Számos más orvosi példát is tudnék hozni. Úgy gondolom, hogy ez a Mise esetén is fennáll, és ezt a Szentatya tudja jól, hogy nem kell további sokk az Egyháznak. És rendkívül bölcsen fokozatosan teszi meg a lépéseit. Magyar közmondással: lassú víz partot mos.      Egyre többen találkoznak a régi Misével, és egyre többen és többen felismerik, hogy mit veszítenek. Egyre több pap is rájön, hogy mi az értéke a régi Misének és rájön, hogy doktrinálisan milyen hibás a NOM, majd előbb-utóbb egyre kevésbé szereti mondani az új Misét. És végül kizárólag a régit mondja. Számos papot ismerek itt az USA-ban, akik korábban átmentek ezen a „fejlődésen”. Szerintem a benedeki út fog célra vezetni, jobban, mint egy drasztikus lépés. Szerintem Benedek pápa bölcsebb és többet tud a Szentlélek segítségével, mint mindannyian együttvéve ezen a fórumon, ezért is örülök annak, hogy Ő ül Szent Péter trónján. 4. (Írta: Élthes Eszter) A HONLAP topicban folyó vitához, különösen Kansas utolsó megjegyzéséhez. – A példái nagyon meggyőzőek, csak… Ez a helyzet jobban hasonlít ahhoz az orvosi esethez, ahol a beteget megmérgezték, és amíg a méreg ki nem ürül a testéből, amíg a krízisen túl nem esik, addig igenis az orvosok is a legerősebb antibiotikummal és méregtelenítővel kezelik. Csak ha a beteg már túljutott a krízisen, már legyőzték az „ellenséget”, például a baktériumokat antibiotikummal elpusztították, jöhet a lassú utókezelés. Mielőtt Barsi atya azt mondta volna, hogy az Egyházban valami nagyon jó indult el, azelőtt azt is mondta, hogy nagyon nagy baj van az Egyházban. Hogy a NOM miatt az Isten-félelem teljesen eltűnt. Az tény, hogy valami elindult. Bár szerintem jóformán csak a papság köreiben, különösen a fiatal papok köreiben. A híveknél szinte még semmi nem látható ebből. Viszont az még nagyobb tény, hogy az „ellenség” erősebb, mint valaha. Ezt a január 21. utáni világméretű, pokol-ízű hisztérikus támadás világosan megmutatta. Vagyis visszatérve az orvosi példához, a baktériumok, a méreg itt óriási erővel működik, és minden erővel megpróbálja – ÉS SIKERREL, MERT NEKI VANNAK AZ ERŐSEBB FEGYVEREI – a kis lépéseket ellensúlyozni, eltörölni, megsemmisíteni, legalábbis ami a hatásukat illeti. Az Egyház még nem jutott el a krízis utáni állapotba, ahol már csak előre lehet, szabad, kell nézni. Ami Kansas hozzászólásának utolsó mondatát, vagyis Benedek pápát illeti: a Szentlélek segítsége a világegyház vezetésére minden pápának megadatott, úgymond ez együtt jár a pápasággal, beletartozik abba az állapotbeli kegyelembe, melyet a pápa kap. Kérdés, hogy egy erélyesebb pápa mit tudna tenni. Mindenesetre az nagy segítség lenne a katolicizmus számára, ha egy olyan pápánk lenne, aki nem csak szereti a tradíciót, de maga is úgy katolikus, ahogy ezt a zsinat előtt értették (úgy is mondhatnám, nem modernista).      Ezzel kapcsolatban mindig ez a történeti példa jut eszembe: Nagy Konstantin ugyan megadta az Egyháznak a szabadságot, de lelkében ő még nem volt keresztény (a gyakorlatban sem, hiszen csak halála előtt keresztelkedett meg). Számára a katolicizmus inkább politikai, hatalmi tényező volt. Fiai számára csakúgy, aztán jött Julianus aposztata, és csak ő utána jött az első MEGGYŐZÖDÉSBŐL katolikus császár, Jovianus.      Anélkül, hogy tiszteletlen lennék: tény, hogy a pápa igazi modernista volt (a zsinat alatt is közésjük tartozott, tevékenyen részt vett a zsinat újító munkájában). Az is tény, hogy most lépéseket tesz a tradíció felé. De nagy kérdés, hogy ezt meggyőződésből vagy egyéb okokból – például Lefebvre érsek miatt érzett lelkiismeretfurdalásból, vagy a visszaélésekkel szemben érzett ellenszenvből, vagy egyszerűen szépérzékből, nosztalgiából – teszi-e. Hogy neki fontos lenne a régi mise, annak semmi jele nincs, hiszen még mindig nem celebrált saját maga régi misét. Ami engem illet, nekem Barsi atya elmélkedése azért tetszett, és azért tartom nagyon rossz jelnek Ranjith érsek menesztését, mert ők ketten kimondták azt, amit más nem (a piuszosokon kívül): hogy a NOM nem jó. Amíg a pápa és a Hittani Kongregáció abból indul ki, hogy mindkét rítus ugyanolyan jó, addig jöhet ezerszámra kis lépés, lényegét tekintve nem fog történni semmi. Addig igenis kinek-kinek gusztusa, hogy melyiket celebrálja, hiszen ehhez joga van. És így a hívek szellemi-lelki életének bomlasztása is tovább tart. Aztán mire ideáig jutottam, az is eszembe jutott, hogy egyáltalán hány kis lépésről beszélhetünk. Több mint négy éve pápa, és én azalatt az idő alatt két, azaz kettő lépésről tudok (Summorum Pontificum – amit, mint tudjuk, nem hajtottak végre a legtöbb helyen, és mégse ér ezért senkit retorzió a motu proprioban foglaltakkal ellentétben; és a kiközösítés feloldása – én többről nem tudok). Ezek nem „kis” lépések, hanem aprócskák, nagyon aprócskák, pláne, ha egy pápa már 80-n felül van, és a világ olyan gyors tempóban rohad, mint ma.      Viszont egyetlen olyan esetről sem hallottam, ahol olyan valaki ellen eljártak volna, aki súlyosan megsérti a katolikus tanokat, vagy fegyelmet. Például nem hallottam, hogy a linzieket bárki is felelősségre vonta volna stb. stb. Soha nem hallottam, hogy bárhol a világon a legborzalmasabb liturgia-visszaélések miatt bárkit is bármiféle elmarasztalás ért volna. Úgy gondolom, hogy az olyan kis lépések, illetve az olyan vezetés, ahol „a rosszakat” soha nem büntetik meg, ahol soha senkit nem vonnak felelősségre, semmit nem ér. Szerintem, elég lenne egyetlen püspököt kérdőre vonni, hogy nem tartja be a motu proprioban foglaltakat, a többi már meggondolná, hogy mit tesz. És még egy: bár nem olvastam az új enciklikát, de valakitől, aki eddig még soha nem mondott téves dolgot, azt a véleményt hallottam róla, hogy a pápa elfogadja a mostani rendszert, a demokráciát, csak javításokat ajánl, javításokat akarna. Hogy a püspökök azért örülnek ennek az enciklikának annyira, mert őket, vagyis a világgal való kiegyezésüket igazolja, mert ez a rendszeren belüli kritika csupán. Mintha a mai társadalom belülről rendben lenne, csak egy-két igazításra szorulna. Ez csak belülről jövő ETIKAI kritika, ahelyett, hogy kívülről, Isten felől, a katolikus tan felől nézné, és aszerint ítélné meg. Mert a modernistákra az a jellemző, hogy a hit „maiasításában” (Verheutigung) élnek, ezért érzik úgy, hogy be kell avatkozniuk a napi politikába. Holott a mai társadalmi berendezkedés katolikus szemmel alapjaiban – nem csak részleteiben, melyek javíthatóak – elítélendő, elfogadhatatlan.      Hogy mennyire így ítéli meg a világ a pápa új körlevelét, arra bizonyíték a napokban megjelent hír, miszerint Merkel német kancellárasszonynak is nagyon tetszik az enciklika, „megerősítve érzi magát általa”. Idéz is belőle: „Az ember méltósága és az ember központi szerepe jelenti minden problémára a megoldás kulcsát.”      Én eddig azt hittem, hogy egy keresztény számára Isten, Isten törvényei, Krisztus parancsai jelentik a megoldást. Dehát úgy látszik, tévedtem. Ez a világ anti-katolikus alapelvekre épül, ezért nem lehet rajta toldozgatással segíteni, hanem csak úgy, ha teljes egészében lebontják és újat, katolikusat építenek helyébe. De a pápának az enciklika szerint nem ez a véleménye. Végülis ez áll a szentmisére is, hogy visszatérjünk kiinduló pontunkhoz.