Az Egyház szeptember 3-án ünnepli Szent X. Pius pápát. Mivel ez a nap idén munkanap, ünnepélyes külsőségekkel a Szent X. Pius Papi Közösség szeptember 6-án, a vasárnapi szentmisén emlékezett meg patrónusáról, a nagy pápáról.      Ez alkalommal Salzburgban Göttler atya (az a pap, aki a tridenti mise-oktatófilmen szerepel) nagyon érdekes és tanulságos dolgokról beszélt: A modernizmus, amit X. Pius pápa annyira világosan felismert, valójában az agnoszticizmusból keletkezett. Vagyis abból a tanból, mely azt állítja, hogy az objektív valóságot az ember nem képes felismerni, minden csak olyan, amilyennek az ember látja. De mivel az emberek sokfélék, a világot is sokféleképpen látják. Az embernek tehát csak szubjektív benyomásai lehetnek a világról. Így Isten sem az emberen kívül létező lény, hanem benne van magában az emberben (ez az az Énre-vonatkozás, amit a honlap PROTESTÁNS oldalán található „Az ÉN a hitben Luther Mártonnál” című cikkben Paul Hacker fejt ki), vagyis olyan, amilyennek az ember saját „Isten-élménye” által megtapasztalja.      Ennek az egyenes következménye, hogy Isten annyiféle, ahány ember, és hogy minden ilyen embercsinálta isten a mennybe viszi a benne hívőt. Tehát nem létezik egy objektív, az emberen kívül és evilágon felül álló igazság, hanem sok kicsi igazság van, miden egyes ember, vallás, meggyőződés igazsága. Magyarul: mindenkinek igaza van, egészen addig, amíg az emberek viszonylagos békében elviselik egymást. Az egyetlen cél tehát az evilági béke fenntartása, a vallásszabadság kivívása, a jólét megteremtése, hogy mindenki szabadon, saját elképzelései szerint, szükség, áldozat és szenvedés nélkül álmodhasson a saját istenéről. Szent X. Pius pápa éppen azért volt szent, mert felülemelkedett ezen a világon: például nemcsak szegényen született, de szerette is a szegénységet, nem lett rabja semmilyen evilági vágynak – ugyan e világban, de nem e világból élt. Így vált képessé arra, hogy kívülről lássa a dolgokat, hiszen ezeket csak ily módon lehet világosan megítélni. Ha nem létezik egy a világon kívül álló valóság, akkor ebből az is következik, hogy csodák sincsenek. Holott Isten, aki a világ felett létező személy, és aki kinyilatkoztatta magát az embereknek, e kinyilatkoztatás igazságát csodáival bizonyította. De a csoda, mely a természet törvényét átlépi, azok számára, akik csak e világban élnek, nem létezhet.      A modernista számára tehát több igazság is van egyszerre. A pápa tudatosan nem tanulmányozta soha Aquinói Szent Tamás munkáit. Az ú. n. liturgikus reformjai tehát nem az igazság felismeréséből származnak, hanem egyfajta nosztalgiából, azokból a vallási emlékeiből, melyeket gyermekkorában megélt és nagyon szeretett. Szerinte annak is igaza van, aki azt mondja, hogy 2 x 2 az 4, de annak is, aki szerint 2 x 2 az 5. Ugyanis, úgy nem lehet állítani, hogy 2 x 2 = 4, ha egyúttal nem teszik hozzá: és nem 5. Ugyanis az igazság elismerésének kikerülhetetlenül együtt kell járnia a hazugság, a tévedés tagadásával és elvetésével. Az objektív igazság elvetéséből következik az is, hogy a modernisták X. Pius pápa reformjait a maguk igazolására igyekeznek kihasználni. Ők úgy értékelik, hogy a nagy pápa utasításai csak egy „homogén állandó fejlődés = evolúció” kezdő lépéseit jelentik. Holott X. Pius pápa szándéka éppen ennek ellenkezője volt: „mindent Krisztusban restaurálni”, vagyis minden olyat megszüntetni és betiltani, amit a modernista áramlatok hoztak magukkal, és minden olyat megteremteni, lehetővé tenni, újra alkalmazni, ami a modernizmus terjedését megakadályozhatja, ami az igaz, tradicionális katolikus hitet erősíti. A Szent X. Pius Papi Közösség, csakúgy mint minden hagyományhű katolikus hívő, a nagy pápa szellemiségét követő ember, a kés élén táncol: mert egyfelől őriznie és csorbítatlanul továbbadnia kell a hitet, amit elődeitől kapott, másfelől hűnek kell maradnia a pápához. Ez olyan feladat, mely felőrli az erőt. És olyan, amit az ember önmagától nem képes magából kiaknázni: kizárólag Isten kegyelme tarthatja meg ebben a szédítő helyzetben. Göttler atya beszédével kapcsolatban még néhány megjegyzés, különös tekintettel a legújabb magyarországi – miskolci mise betiltásával kapcsolatos eseményekre: Én két dolgot szeretnék ehhez hozzáfűzni: ezen a kés élén való egyensúlyozáshoz, vagyis a mostani válságban való kitartáshoz szerintem elengedhetetlenül szükséges, hogy tudjuk, mi miért történik, miért viselkednek a modernisták úgy ahogy. Egy példával élve: szerintem kisebb félelmet okoz, ha valaki tudja, hogy egy meglazult falból omlanak a fejére a téglák, mintha azt hiszi, hogy kísértetek szórakoznak vele, vagyis ahhoz, hogy megküzdjünk egy helyzettel, ismernünk kell annak mozgatórugóit. Magyarul, a modernizmus nem más, mint a protestáns szellemiség elfogadása, és a katolicizmusba való átültetése, méghozzá mézes-mázos, „fület csiklandoztató” formában, ami azt eredményezi, hogy ennek nem elfogadójára azonnal rásütik a „szeretettelen” jelzőt. Ezért nyilatkozhat egy német püspök olyat, hogy hozzá közelebb állnak protestáns testvérei, mint a Pius Közösség katolikus papjai. És ezért megy el egy püspök inkább egy protestáns templomba prédikálni és „istentiszteletet” ünnepelni, mint egy hatáskörébe tartozó templomban megengedni, hogy régi katolikus rítus szerint ünnepeljék a katolikus hívők a szentmisét.      Ennek megértéséhez – és az ehhez viszonyuló viselkedésünk milyenségének eldöntéséhez – kell tudnunk, honnan ered a modernizmus, miből alakult ki, milyen emberi becsvágyak állnak mögötte. Lefebvre érsek újra és újra ezt mondta: „Azért utasítjuk vissza a NOM-t, mert protestánssá tesz, és mi nem akarunk protestánsok lenni.” Ezt tudnunk kell, ha ellent akarunk állni, ki akarunk tartani az igaz katolikus hit mellett. Ezért fontosak a PROTESTÁNS fiók cikkei. Még ha nehezek is, belőlük pontosan megérthető, mi folyik ma körülöttünk. A honlapra ezen írással egyidőben feltett cikkek (Nem elegendő a hagyományos misét védelmezni; Ereje végén; Bode püspök egy evangélikus templomban Lutherről prédikált; Nyelvre- és kézbe áldoztatás a pápai miséken), együtt a Szent Mihály Laikus Káptalan blogján mai nap nyilvánosságra hozott hírrel, miszerint „a korábban meghirdetett régi rítusú szentmisét szeptember 12-én Miskolcon az egri érseki főhatóság beavatkozása miatt nem tudjuk megtartani”, mind azt bizonyítják, amit Lefebvre érsek már évtizedekkel ezelőtt megtapasztalt: jelenleg nem lehet Rómára számítani.      Mi bizonyítja ezt jobban, ha nem az, hogy a miskolci hívek kérését az a főpásztor utasította el a pápai motu proprio határozott utasítása ellenére, aki nemrég jött haza Rómából, ahol évekig működött, következésképpen módjában állt pontosan ismerni a kuriális viszonyokat! Ha ő ellenszegül a pápai akaratnak, akkor ezt csak úgy teheti, ha Rómában azt tapasztalta, hogy emiatt semmilyen retorzióra nem kell számítania! Ez pedig csak úgy lehetséges, ha 1) tudja, hogy a pápa nem gondolja komolyan a „reformot”, nem támogatja igazán a régi rítus újraélesztését; 2) a pápa komolyan gondolta a motu propriot, de tökéletesen képtelen akaratát végrehajtatni. Akár az első, akár a második állítás igaz – az eredményen mit sem változtat. Aki tényleg felismerte az igazságot, és komolyan ennek alapján akar élni és tevékenykedni, annak nem lehet a hierarchiára számítani, sőt tisztában kell lennie azzal, hogy törekvését csak gáncs, majd komoly szankciók követik. Mert ebben, vagyis a tradíció megbüntetésében a hierarchia nem a megszokott katolikus egyházi csigatempóban, hanem fürgén és hatásosan intézkedik.