Mi, katolikusok, miért kötünk mindig kompromisszumot?
Egy honlap-olvasó cikke

Nem a kritizálás, sem nem a kompetencia jegyében, hanem egyedül az elgondolkodtatás, vagyis annak érdekében, hogy a jövőben talán valaki hasznát veszi, néhány gondolat a szentmise alatti viselkedésről. Vagyis az itt következő gondolatok lejegyzése azzal a szándékkal történt, hogy a jövőre nézve valakinek talán segítségül szolgálhatnak.

Magyarországon az ú. n. tridenti mise ünneplésekor nagyon gyakran arra hivatkoznak, hogy annak érdekében, hogy a misét egyáltalán be lehessen mutatni, kompromisszumokat kell kötni. Néha olyan kompromisszumról van szó, hogy ennek a jogosultsága még a modernizált misében is megkérdőjelezhető, az igazi misében azonban soha nem lehet megengedett.

Bár a NOM és a korunkban elburjánzó templomi rendezvények alatt bevett szokás, hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentséget – ha egyáltalán ott van még a szentélyben – kiteszik egy oldaloltárra, észre kell vennünk, hogy ez egyúttal azt is jelenti, hogy valaminek a kedvéért a Legszentebbet a háttérbe szorítjuk, vagyis úgy tűnik, hogy számunkra valami nála fontosabbnak adjuk át az egyedül őt megillető helyet.

A misén hozott kompromisszumok tehát azt eredményezik, hogy akkor is engedünk, ha a katolikus hitről, tanításról van szó, és az szenved csorbát! Ezzel kapcsolatban igencsak tanulságos megvizsgálni, hogyan viselkednek más – hamis – vallások követői a számukra legszentebb helyeken:
     – egy zsinagógában senki nem hajlandó kompromisszumot tenni a vendégek kedvéért: a férfiaknak igenis kötelező a fejfedő – és ezen senki nem botránkozik meg, sőt természetesnek veszik. Ha valakinek nincs kalapja, akkor a kapuban papírból, vagy más módon készültet kölcsönöznek neki. És ez így helyes!
     – egy mecsetből kidobják, aki cipőben megy be. És ez így helyes!
     – ortodox templomba megfelelő öltözet hiányában nem engednek be. És ez így helyes!

Ezért végre egyenes választ kellene adnunk, vagy követelnünk az illetékesektől, hogy akkor mi, katolikusok, miért kötünk mindig kompromisszumot? Nálunk miért mindig a vendég fontosabb a hitnél?

Régen a katolikusoknál is megkövetelték a templomi helyes viselkedést. A nem-katolikusokat felkészítették, hogy templomba nem mehetnek rövidnadrágban, ujjatlan felsőben. És ezen senki nem sértődött meg, sőt természetesnek vette. Ez akkor is így volt, ha az előkészítést nem katolikus, hanem például egy hitetlen vagy egy hitét nem gyakorló protestáns végezte, és olyan templomba mentek, ahol csak a NOM-t olvasták. Az emberek akkor még egyszerűen tudták, hogy ezt így illik!

Akkor mi most, ú. n. tradicionalista katolikusok, akik még hangoztatjuk is, hogy „nálunk az igazság”, miért nem merjük megmondani a misére járó katolikus nőnek, hogyan illik öltözni, hogyan illik viselkedni? Miért nem lehet megkérni a csak betévedőket, vagy vendégeket a megfelelő öltözködésre? Miért engedik meg sok helyütt, hogy a „régi” misére „spagetti pántos”, vagy ujjatlan és jó mély kivágású ruhákban járjanak? Aki a figyelmeztetésre megsértődik, annak egészen biztosan nincs is helye a katolikus szentmisén!

Nem az a katolikus hívő a hibás, akinek ezt soha senki nem mondta, nem az a „látogató”, akinek nem hívták fel erre a figyelmét. Mi vagyunk a hibásak, akik nem szólunk nekik, holott nekünk tudnunk kell, hogy ma már az illem nem magától értetődő dolog, hogy senkit nem tanítanak meg sem otthon, sem az iskolában, sem sehol az illendő viselkedésre. Sokszor azt az érvet lehet hallani, hogy a végre templomba betévedt embert nem szabad elriasztani azzal, hogy rögtön nekirontunk fegyelmezéssel. De nem is rendszabályozásról van szó: a megelőzés lenne a fontos, hogy a látogató előre érezze, tudja, itt valami más történik, valami szentebb, magasztosabb, melynek ösztönösen kijár a tisztelet!

Ezzel kapcsolatban sürgősen választ kellene találni néhány fontos, a jövőt befolyásoló kérdésre: miért mindig a hitüket, a szentmise magasztosságát komolyan vevőknek kell elszenvedniük a nem a szentmise, a nem a katolikus vallás követelményeinek megfelelően viselkedők arroganciáját? Miért az a cél a katolikusoknál – és ebben tradicionalista és modern mind egyforma –, hogy minél több felületes hívőt megnyerjen? Biztos az, hogy a mennyiségből minőség is lesz, különösen, ha erre az átnevelésre nem is törekszik senki, mert azt senki fel nem vállalja? Nem félő, hogy így pont azok a hívek vesznek el, akik betartják vallásuk előírásait, akik a misén hitükben megerősödni akarnak, akik sokszor áldozatokat hoznak azért, hogy – régi – misére egyáltalán eljussanak?

Az elmondottak illusztrálására szolgáló kép – szerb nyelven – egy ortodox templom ajtajára van kifüggesztve


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA