Kurt Koch, Basel püspöke, egyházmegyéjének internetes honlapján a következő cikket jelentette meg: Több becsületességet, kérem! Az elmúlt hetekben mind újságírói, mind lelkipásztori oldalról sokat bírálták XVI. Benedek pápát. Ezek között sok féligazság, hazugság és rágalmazás is található. A legnagyobb szemrehányás úgy szól, hogy a pápa a II. Vatikáni Zsinat előtti időkhöz akar visszatérni. Egy ilyen szemrehányás azért káros, mert benne van annak feltételezése is, hogy az univerzális egyházi tanítóhivatal birtokosa egy zsinat tekintélyét ássa alá. Az ilyen ítélet azonban teljesen téves. XVI. Benedek pápa már fiatal teológusként sokat járult hozzá a zsinat határozataihoz. Aki most pápaként nem csak a médiából vesz róla tudomást, hanem olvassa is azt, amit mond, megállapíthatja, hogy egész tanítóhivatala a zsinathoz igazodik, onnan tájékozódik. Hogyan kell akkor ezt a szemrehányást érteni? Nem kevesen voltak, akik aláírták azt a petíciót, mely a zsinat „korlátlan” elfogadását követeli. Már maga ez a megfogalmazás irritál engem, mert én senkit – magamat is beleértve – nem ismerek, akire ez a „korlátlan” kifejezés illene. Ennek bizonyítására elegendő néhány önkényesen kiválasztott példát felsorolni: – A zsinat nem szüntette meg a latin nyelv használatát. Sőt, sokkal inkább azt hangsúlyozta, hogy a római rítusban a latin nyelv használata, amennyiben nem áll fenn valamilyen különleges jog, maradjon fenn. Ki az, aki a nagyon hangos zsinat-védők között „korlátlanul” tartja magát ehhez a követelményhez? – A zsinat kijelentette, hogy az Egyház a gregorián éneket a „római rítus saját énekének” tartja, és ezért ennek kell „az első helyet elfoglalni”. Melyik plébánia él „korlátlanul” e követelménynek megfelelően? – A zsinat az állami felsőbbséget kifejezetten arra kérte, hogy önként mondjon le a püspökválasztásokon való részvételnél a történelmileg túl nagyra növekedett jogukról. Melyik zsinat-védő követeli ezt „korlátlanul”? – A zsinat a liturgia lényegét a Pászka-misztérium ünnepének és az Eucharisztia áldozatát „Megváltónk művének végrehajtásának” nevezte. Hogyan egyeztethető össze ezzel az a tapasztalatom, melyet különböző egyházközségekben szerzek, ahol az áldozati gondolat a liturgikus nyelvből tökéletesen eltűnt, és a misét már csak lakomának vagy „a kenyér részének” tartják? Milyen joggal hivatkoznak e súlyos változás okozói a zsinatra? – A zsinat egyetlen más hivatalt sem súlyozott ennyire újra, mint a püspökit. Hogyan kell például Svájcban e hivatal messzemenő relativizálását a zsinatra való hivatkozással összeegyeztetni – ahogy például Hans Küng a püspököktől a tanítóhivatalt teljesen megtagadja, és csak a vezetés pasztorális hivatalát hagyja meg? Ezt a felsorolást még sokáig lehetne folytatni. De így is látható belőle, miért lenne szükség több becsületességre a zsinat körüli mostani vitákban. Ahelyett, hogy másoknak, például a pápának, azt vetik a szemére, hogy a zsinat mögé akar visszatérni, jobban tennék, ha a saját könyveiket néznék meg, és azt vizsgálnák, hogyan állnak ők a zsinathoz. Mert nem minden, amit a zsinat után tettek vagy mondtak, történt a zsinat óhaja szerint. Az elmúlt hetek mindenesetre azt mutatták meg nekem, hogy a mostani helyzetben a fő problémát a zsinat hiányzó vagy részben nagyon egyoldalú befogadása jelenti – azoknál a katolikusoknál és lelkipásztoroknál is, akik a zsinatot „korlátlanul” védelmezik. Ezzel kapcsolatban mindannyiunknak szüksége van további tanulmányokra. Ezért szól sürgős felszólításom így: Több becsületességet, kérem!