Mottó: A mindenkire érvényes, átfogó Abszolútum kirekesztése az etikában egyetlen törvény létjogosultságát tűri csak meg, a dzsungel törvényét, vagyis az erőszakét. (Lénárd Ödön)
Az emberi szellem a mércéjét a valóságból kapja. Tehát amit egy ember gondol, az önmagából még nem igaz. Igazzá csak a valósággal való megegyezése után válik. Ezzel szemben a valóságnak Isten adja meg a mércéjét. Mert minden dolog csak annyi igazságot tartalmaz, amennyire Isten szellemét visszatükrözi. (Aquinói Szent Tamás)
A magyar televízióban nemrég egy ismert „hitvalló” a következőket mondta: Ennek két legfontosabb oka a következő:
1. Az első az, ami e cikk mottója is: ha nincs tekintély, aki az emberre vonatkozó törvények hátterében áll, akkor nincs semmi ok azok betartására. De lehetőség sem, mivel nincs semmi, amivel azok betartását követelni lehetne. Csak a nem-betartásukat lehet büntetni, de ezt sem mindig, hiszen e parancsok legtöbbjének megszegését ma már egyetlen társadalom sem bünteti, másrészt azoknál, melyekért még jár büntetés, ezt különböző trükkökkel sokszor el lehet kerülni, és többnyire ez éppen a legnagyobb vétkeseknek sikerül. A többség akaratára való hivatkozás erkölcsileg senkit nem kötelez, ennek az etikai értéke a nullával egyenlő. Fácit: Az első kőtábla tekintélye nélkül a második betarthatatlan, sőt értelmetlenség.
2. Minden jó, minden szép, minden helyes, ami létezik, Istenből veszi eredetét, mondhatni az isteni szellem egy részecskéje. Következésképpen, senki és semmi nem képes Isten nélkül, különösen huzamosabb időn keresztül, „jó” lenni. Ha ilyesmi lehetséges lenne, akkor ez azt jelentené, hogy Istenen kívül is létezik a „jó”. Fácit: Istenen kívül, Isten nélkül a világon nincs, nem lehet semmi „jó”. |
vissza