Msgr. Nicola Bux könyvéhez, melynek címe: „Benedek pápa reformjai”, írt előszavában az Istentiszteleti Kongregáció új prefektusa, Canizares Llovera bíboros, hatásos módon húzza alá a pápa szándékait a Summorum Pontificum motu proprio kibocsátásánál.
„Az a tény, hogy az usus „rendkívüli”, nem jelentheti azt, hogy ez csak azon papok és hívek számára fontosak, akik a régi formát szeretik. Miként Bux fráter könyvében felveti, nagyon jó lenne, ha azok a papok, akik általában a „rendes” formában celebrálják a misét, olykor a „rendkívüli” formát is bemutatnák. Ez a kincs mindenki öröksége, melyet így vagy úgy mindenkinek használnia kellene.
Használata különösen azon ünnepeken ajánlott, amelyeken a régi misekönyv valamilyen különös gazdagságot tartalmaz, mindenekelőtt, ha a másik naptárban ezekhez semmilyen különleges előkészület nem található. További részletek Llovera bíboros előszavából:
A Pius-püspökök kiközösítésének feloldása, illetve az azt követő világméretű vita oda vezetett, hogy a »hagyományos mise« diszciplináris, sőt ami még rosszabb, politikai problémához kötődő kérdéssé vált. Emiatt fennáll az a veszély, hogy a motu proprio – mely azon rítusnak teljes érvényességét, mely a nyugat egyházát évszázadokon keresztül spirituálisan táplálta, elismerte – mélyebb jelentőségét félreismerik. Ha tényleg hiszünk abban, hogy az Eucharisztia „a keresztény élet forrása és csúcspontja” – miként erre a II. Vatikáni Zsinat bennünket figyelmeztet –, akkor nem engedhetjük meg, hogy a misét méltatlan formában ünnepeljék. Sokak számára a zsinati reformok elfogadása azt jelentette, hogy a misét így vagy úgy megfosztották szakrális jellegétől. Hány és hány papot gúnyoltak „reakciósnak” vagy „zsinatellenesnek”, mert ájtatosan és ünnepélyesen celebráltak vagy egyszerűen csak betartották a rubrikákat! Legfőbb ideje, hogy megszabaduljunk ezektől a hamis véleményektől! Ahogy a reformot végrehajtották, leginkább teljes váltásnak tűnik, mintha szakadást akart volna előidézni a zsinat „előtt” és a zsinat „után” között – és eközben a „zsinat előttit” szitokként használta. … Éveken keresztül így tettek széles körben a papokkal és hívekkel, akik az évszázadok óta ránk hagyományozott szentmiséhez ragaszkodtak, és akiket gyakran, ahogy az egykori Ratzinger bíboros kifejezte, „mint leprásokat kezeltek”.
Ma a helyzet, hála a motu proprionak, alapvetően megváltozott. És ez nagyrészt azért történik így, mert a pápa szándéka nem csak abban áll, hogy Lefebvre érsek követői „elé menjen”, vagy nem csak arra szorítkozik, hogy azok jogos kívánságát teljesítse, akik különböző okokból a római rítus liturgikus örökségéhez ragaszkodnak. Hanem ezen túlmenően, sőt egészen különösen az volt a pápa szándéka, hogy az Egyház liturgikus gazdagságát minden hívő számára hozzáférhetővé tegye, hogy mindazok, akik eddig nem ismerték, felfedezhessék az Egyház liturgikus örökségének e kincsét.
Azt is állították egyesek, hogy ez a döntés „a zsinat támadását” jelenti, de ez a vád megint csak a zsinat intencióinak nem-ismeretét mutatja. A zsinatnak éppen az volt a szándéka, hogy minden hívőnek megadja a lehetőséget az Egyház liturgikus gazdagságának megismerésére és értékelésére: „Végül a zsinat a hagyományhoz hűen kijelenti, hogy az Anyaszentegyház minden jogilag elismert rítusnak azonos jogot és azonos tiszteletet ismer el. A zsinat akarata, hogy ezek a rítusok a jövőben is fennmaradjanak és minden lehetséges módon támogatásban részesüljenek.” (SC 4) Msgr. Nicola Bux könyve számos tényt, megfontolást és ötletet tartalmaz, de én ezekből csak néhányat ragadhatok ki. … Másodszor: Az a tény, hogy az usus „rendkívüli”, nem jelentheti azt, hogy ez csak azon papok és hívek számára fontos, akik a régi formát szeretik. Miként Bux fráter könyvében felveti, nagyon jó lenne, ha azok a papok, akik általában a „rendes” formában celebrálják a misét, olykor a „rendkívüli” formát is bemutatnák. Ez a kincs mindenki öröksége, melyet így vagy úgy mindenkinek használnia kellene.
Használata különösen azon ünnepeken ajánlott, amelyeken a régi misekönyv valamilyen különös gazdagságot tartalmaz, mindenekelőtt, ha a másik naptárban ezekhez semmilyen különleges előkészület nem található. Arra is szükség van, hogy e fejlődés ökumenikus dimenzióit számba vegyük. A római tradíció hagyományos rítusát érő kritika a többi hagyományt is támadja, mindenekelőtt az ortodox testvérekéét. Csaknem minden, a régi misekönyv újra-bevezetését érő támadás pont azokat a pontokat is érinti, melyeket mi a keleti egyházakkal közösen bírunk. Ez megerősítést nyert a nemrég elhunyt moszkvai pátriárkának a motu proprio megjelenésére adott pozitív reakciójában is. … Végezetül szeretném megjegyezni, hogy nagyon fontos, hogy mindezeket a szemináriumokban mint a papképzés szerves részeként alaposan bemutassák. Az kell, hogy a liturgikus gazdagság teoretikus és gyakorlati ismereteit átadják, nem csak a római rítusét, hanem amennyire lehetséges, a kelet és a nyugat különböző rítusaiét is, úgy hogy az új pap-generáció ezen ellentét előítélete nélkül születhessen meg.
+ Antonio Cardinal Canizares
A fotók: |
vissza