A keresztény lelkiismeret kiáltó szava
(forrás: www.kath.net – 2009. november 21.)

Washington/USA
A keresztény egyházak magasrangú képviselői bírálták az amerikai kormány hozzáállását az abortusz-kérdéshez. Egy 2009. november 20-án nyilvánosságra hozott manifesztumban a katolikus, az evangélikus és az ortodox egyházak 145 reprezentánsa kijelentette, hogy nem hajlandóak olyan törvényeket betartani, melyek intézményeiknek előírják, hogy vegyenek részt az abortuszokban, vagy arra kényszerítik őket, hogy azonos nemű kapcsolatokat házasságként ismerjenek el.

A dokumentum a „Manhattani nyilatkozat – A keresztény lelkiismeret kiáltó szava” címet viseli. Ebben többek között ez áll: „Megfogadjuk egymásnak és hittársainknak, hogy e világ egyetlen hatalma, legyen az kulturális vagy politikai természetű, sem fog bennünket megfélemlíteni és hallgatásra bírni.”

A kiáltvány célja az, hogy Obama elnöknek megmutassa, hogy az ország keresztény vezetői egységesek és nem hajlandóak olyan témákban, mint az abortusz, az őssejt-kutatás vagy a „homo-házasság” kompromisszumokba belemenni.

A manifesztum szerzői, akik szeptemberben kaptak megbízást ennek megfogalmazására, Charles Colson, a korábbi amerikai elnök, Richard Nixon közeli tanácsadója; a katolikus jogász-professzor, Robert P. George a Princeton egyetemről, valamint Timothy George, a Birmingham/Alabama Beeson Divinity School dékánja.

Az aláírókhoz tartozik 15 katolikus püspök is, köztük New York és Washington érseke, Timothy M. Dolan és Donald Wnerl.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA