A „The Angelus” újság szeptemberi számában megjelent egy interjú, melyet P. Markus Heggenberger a Szent X. Pius Papi Közösség német disztriktjének volt vezetője folytatott Gregory Chukwudi Obih atyával, egy Nigériából származó 43 éves pappal, aki 2007 óta a Pius Közösség tagja, és aki augusztus közepén foglalta el új állomáshelyét Nairobiban, Kenya fővárosában, a közösség ottani priorátusában, mely „Mária – a keresztények segítsége” nevet viseli, s melyben obláták részére noviciátus is működik. Az angol nyelvű interjút a közösség német internetes honlapja közli fordításban.      Az interjú során Obih atya beszámolt életútjáról, de legfőképpen arról, hogyan ismerkedett meg a tradícióval. Az alábbi cikkben a hosszú interjú legérdekesebb részeit közlöm: Obih atya első alkalommal egy a Péter Közösséghez tartozó ismerős papnál találkozott a régi misével. Ő adott neki könyveket, többek között Ottaviani bíboros, Lefebvre érsek és Michael Davies könyveit. Ezek hatására ő is kérte püspökétől az engedélyt a Péter Közösségbe való belépéséhez, aki azonban ezt megtagadta. Megyéspüspöke ezt azzal indokolta, hogy nem akarja, hogy további papok csatlakozzanak a Péter Közösséghez, mely egyébként is csak azért létezik, hogy Lefebvre érsek híveit közelebb hozza a hivatalos egyházhoz. A megyéspüspök azt akarta, hogy Obih atya térjen vissza a kongregációjába. „Így hát a plébániámon maradtam. Az ezt követő időben tovább töprengtem és 2004 áprilisában felvételemet kértem a Pius Közösségbe. Előtte komolyan végiggondoltam a két közösség közti különbségeket. A Pius Közösség melletti döntésemet Lefebvre érsek azon alapelvei befolyásolták, melyekkel ő a katolikus papság és a komoly szerzetesi élet méltóságának megvédését és megújítását akarta elérni. Én magam is egy kongregáció tagja voltam, és ezért pontosan tudtam, milyen messzire mentek a saját rendemben is ezekkel a dolgokkal. A fegyelem teljesen felbomlott. A kongregáció alapszabályain erősen könnyíttettek. A döntéseket demokratikusan hozzák meg, tekintély egyáltalán nem létezik már, ez szabályosan összeomlott.      Az első könyv, amit Lefebvre érsektől olvastam, a „Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz” című volt, majd ezt követte, a „Megfosztották trónjától”. Ezekből láttam, hogy a Lefebvre érsek által elfoglalt pozíciónak mélyebb okai voltak, amikor megpróbálta a katolikus papságot megújítani és a liturgiában és a tanításban a rendet helyreállítani. E három okból – fegyelem, liturgia és tan – kértem a felvételemet a Szent X. Pius Papi Közösségbe. Pár hónappal kérvényem elküldése után püspökömtől sabbat évet kaptam.” … „Amíg a Pius Közösség válaszára vártam a hívek arra kértek, hogy beszéljek nekik a szentmiséről, így tartottam számukra egy konferenciát, melynek során olyan kijelentéseket tettem az új miséről, melyek az egyházi méltóságoknak nem tetszettek. Néhány kommentárom még Arinze nigériai bíboroshoz is megtalálták az utat, aki ekkor még az Istentiszteletek Kongregációnak prefektusa volt. Nagyon megharagudott kijelentéseim miatt, és ezért levelet írt annak a püspöknek, akinek az egyházmegyéjében a Péter Közösség telephelye volt, majd az én megyéspüspökömnek, akiknek rendre kellett utasítaniuk engem. Bocsánatkérő levelet kellett írnom a Szentszéknek és az egyházmegyémnek, és vissza kellett vonnom az új miséről és a II. Vatikáni Zsinatról mondott elmarasztaló szavaimat. A konferenciámon ugyanis azt mondtam, hogy a II. Vatikáni Zsinat utasítására hozott változtatások a szentmise szentségét tönkretették, mely csaknem a lelkek üdvözítésére szolgáló erejének elvesztéséhez vezetett. Ezek voltak azok a szavak, melyek a bíborost arra indították, hogy szavaim visszavonását követelje tőlem.      Természetesen óriási nyomást gyakoroltak rám minden oldalról, feletteseim, megyéspüspököm és annak a Péter Közösséghez tartozó papnak részéről is, akinél ekkor laktam, aki attól félt, hogy miattam elveszik a korábban engedélyezett lelkipásztori működési területét.      Így hát vonakodva bár, de bocsánatot kértem. Ez az egész epizód viszont nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meglássam, mekkora probléma ma az igazságot védelmezni, és a tradíció és az igaz tan mellett kiállni. Rájöttem, hogy távolról sem elegendő a hagyományos rítust védelmezni. Az Egyház hagyományos tanítását is meg kell védeni.” … „Pontosan egy évvel kérvényem elküldése után kaptam meg a választ Fellay püspöktől, aki arra kért, hogy menjek el Gabunba, a közösség legnagyobb afrikai központjába, Liberville-be (ahol Lefebvre érsek állomáshelye volt). Ott végre alaposan megismertem a tradíciót. Két évig voltam ott. A papok segítettek a szentmise jobb celebrálásában, és bevezettek a szent liturgia mélyebb megértésébe. Életemben először itt hallottam arról, hogy a papnak kötelessége a breviáriumot minden nap elimádkozni. Mindezidáig erről fogalmam sem volt! (Ekkor már hat éve pap voltam!)” … „Közben háromhavonta meglátogattam azokat a híveket, akiket régen ismertem. Az a Péteres pap, aki engem a tradícióhoz elvezetett, nagy erőfeszítéseket tett, hogy a híveket arra buzdítsa, hogy írjanak a püspökeiknek és kérjék tőlük a régi mise engedélyezését, melyet már II. János Pál pápa az „Ecclesia Dei afflicta”-ban biztosított a számukra. De minden megszólított püspök visszautasította a kérést. Ez is segítségemre volt abban, hogy a Pius Közösséget válasszam. Nem függhetünk egy olyan hierarchiától, mely nem hajlandó Rómára hallgatni. Róma azt mondta, hogy a híveknek joguk van arra, hogy pásztoraiktól a régi misét kérjék. Ezért a hívek hozzájuk fordulnak, akik csak megfélemlítik őket. Így kényszerítik őket arra, hogy az új misénél maradjanak. Valójában a gyakorlatban semmilyen szerepet nem játszik, mit is mond Róma.” … „Fellay püspök a gabuni kétéves tartózkodásom után azt ajánlotta, hogy néhány hónapot töltsek el egyik szemináriumukban. Két évet voltam Winonában, ahol metafizikát, latint, liturgiát, etikát, pszichológiát, dogmatikát, morálteológiát és egyházjogot tanultam összesen két évig. Ezután tettem le első fogadalmamat a Szent X. Pius Papi Közösségben.” … „P. Markus Heggenberger: Hogyan ítéli meg az afrikai püspökök viselkedését, különösen Nigériában, a régi mise és a tradíció szemszögéből? P. Gregory Chukwudi Obih: Afrikában a püspökök nem szeretik a tradíciót. Ők Novus Ordo-konzervatívok (neo-konzervatívok), akik a római tempót követik. Különösen II. János Pál pápa pontifikátusa alatt volt ez a helyzet. Számos most kormányzó püspököt neveztek ki akkoriban. Sokan közülük támogatják az inkultúrációt. Ők szeretik az új misét. Meg vannak győződve, hogy a NOM elősegíti a hívek részvételét a misén, ahol dobolás, tánc és más kulturális praktikák is megengedettek. Ezért a Novus Ordo megtalálta az utat, hogy az embereknek tessen. És a püspökök örülnek ennek, mert az emberek jönnek, hogy önmagukat kifejezhessék. A főpásztorok közül sokan azt hiszik, hogy ez csodálatos. Ezért nem támogatják a tradíciót.” Az interjúval kapcsolatban lásd a következő cikket:          Arinze bíboros óvta az ázsiaiakat a nyugati szokások átvételétől A két írásból világosan kitűnik, milyen messzi hajlandóak elmenni a neo-konzervatívok. Arinze bíboros ugyan elítéli a liturgikus visszaéléseket, de „haragra gerjed”, ha valaki ennek okát feszegeti. Ugyanakkor arról sem lehetett eddig soha hallani, hogy bárkit, aki a legvadabb liturgikus visszaéléseket elköveti, vagy a katolikus tanokat nyíltan megkérdőjelezi, tagadja, azok ellen prédikál, valaha is arra kötelezték volna, hogy bocsánatot kérjen, vagy nyilvánosan visszavonja szavait, tetteit. Ilyesmit csak a tradíció híveitől követelnek: a római szigorúság csak velük szemben működik.