VI. Pál pápa 40 évvel ezelőtt, 1969. november 19-én, az általános audiencia keretében mondott beszédében jelentette ki, hogy a Novus Ordo bevezetése 1969 Adventjének első vasárnapján, vagyis november 30-án az olasz egyházmegyékben kötelező lesz. Ez alkalomból a katolikus internetes honlapok nemcsak megemlítik e sorsdöntő eseményt és közlik VI. Pál pápa beszédét, de kommentárokkal is ellátják azt.      Magyarul a beszéd többek között megtalálható a Laikus Káptalan honlapján, németül a summorum-pontificum.de internetes blogon. Ez utóbbi kommentárt is fűz hozzá. E kommentár szerzője minden azóta bekövetkezett bajt a pápa szavait rosszul értelmező a teológusokra hárít. Ehelyütt a beszéd azon részei következnek csak, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy kimagyarázás ide, kimagyarázás oda, a pápa igenis maga indította el az Egyház romlását. VI. Pál pápa: Vogliamo richiamare beszéde az 1969 november 19-i általános kihallgatás alkalmával Szeretett Fiaink és Leányaink! Szeretnénk a figyelmeteket arra az eseményre terelni, mely előtt a latin katolikus Egyház áll. Ez a szentmise új rítusú liturgiájának bevezetése. Ez a liturgia az olasz egyházmegyékben a most következő első ádventi vasárnaptól kezdve – amely ebben az évben november 30-ára esik – kötelező érvényű lesz. A szentmisét olyan formában fogjuk ünnepelni, amely világosan eltér attól, amelyet az elmúlt négyszáz évben, Szent V. Pius pápa és a Tridenti Zsinat óta megszoktunk. Ez a változás valami egészen meglepő és rendkívüli, hiszen a szentmise vallásos kultuszunknak és hitünk hitelességének hagyományos és érinthetetlen kifejezésmódjának számít. Feltehetjük a kérdést: Hogyan jöhetett létre egy ilyen változás? Milyen hatással lesz a szentmisén résztvevők számára? A válaszokat e kérdésekre és a többi hasonlóra, amelyek egy ilyen jelentős újdonsággal kapcsolatban felmerülnek, megkapjátok majd minden templomban, s bőven találkozhattok velük minden vallásos kiadványban, minden iskolában, ahol a keresztény tanítást oktatják. … Hogyan lehetséges egy ilyen változás? A válasz: azért, mert ez volt a kifejezett szándéka a nemrég tartott egyetemes zsinatnak. A zsinat ezt mondja: „A szentmise rendjét úgy kell felülvizsgálni, hogy világosabban kitűnjék az egyes részek sajátos jelentése és kölcsönös összefüggése, és hogy könnyebbé váljék a hívek áhítatos és tevékeny részvétele.” … Ez a reform véget vet a bizonytalanságoknak, a vitáknak, az önkényes visszaéléseknek; és arra a rituális és érzelmi egyöntetűségre szólít fel minket, amely a katolikus Egyház sajátja… Egy másik kérdés: hogyan néz ki részleteiben ez a változás? Meg fogjátok látni, hogy a szentmise ünneplésében sok új rituális előírás van. Ezek – különösen kezdetben – jelentős odafigyelést és gondosságot igényelnek. De a személyes áhítat és a közösségi érzés könnyűvé és kellemessé teszik majd számotokra ezeknek az új előírásoknak a megtartását. De tartsátok szemetek előtt a következőket: A hagyományos mise lényegében semmilyen változás nem történt. Egyeseket az a hatás, amely néhány különös ceremónia vagy rubrika rájuk gyakorol, talán arra a feltételezésre vezethet, hogy abban a megváltoztathatatlan hitigazságok valamilyen változása vagy kisebbítése rejlik és nyer megerősítést. …. A szentmise Krisztus utolsó vacsorájának emléke és az is marad. Az Úr ezen a vacsorán a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé változtatta, és megalapította az új szövetség szentségét. … Inkább vegyétek észre, mennyire igyekszik az Egyház liturgikus üzenetét ezzel az új és kitágított liturgikus nyelvezettel hatékonyabbá tenni, mennyire igyekszik üzenetét minden hívének és Isten népének egész testéhez közvetlenebb és lelkipásztoribb módon közelebb vinni. … Hasonló módon válaszolunk a harmadik kérdésre: Mik lesznek a gyümölcsei ennek az újításnak? Az előirányozott, jobban mondva a remélt következmény az, hogy a hívek nagyobb értelemmel, gyakorlatibb módon, mely több örömet közvetít, mely jobban járul hozzá megszentelődésükhöz, vesznek majd részt a liturgikus misztériumban. … Ezért ne beszéljünk „új miséről”. Hadd beszéljünk inkább az Egyház életének „új korszakáról”. Részlet a summorum-pontificum.de kommentárjából Olyan módon, melyhez még csak hasonló sincs az Egyház történelmében, jelenti ki VI. Pál pápa az új ordot a liturgia egyetlen megengedetett formájának, melyet mindenkinek engedelmesen el kell fogadnia. Eközben a zsinat utasítására hivatkozik, melyet szerinte az új misekönyv tekintélytisztelően és kompetensen valósított meg. Josef Ratzinger püspökként, majd bíborosként publikációiban több ízben fejezte ki kétségét ezen eljárás indokolt voltával kapcsolatban. A legvilágosabban talán 2000-ben a „A liturgia szelleme” című művében, ahol a 143. oldalon ezt írta:      „A II. Vatikánum után az a benyomás alakult ki, hogy a pápa voltaképpen a liturgia dolgában mindent megtehet, különösen, ha egy ökumenikus zsinat utasítására hivatkozik. … Valójában azonban az I. Vatikánum a pápát egyáltalán nem abszolút uralkodóként definiálta, hanem éppen ellenkezőleg, a múltban elhangzottakkal szembeni engedelmesség garanciájaként: Teljhatalma a hit hagyományához van kötve – ez éppen a liturgia területén különösen érvényes.” A pápa a következő mondatával: „Ez a reform véget vet a bizonytalanságoknak, a vitáknak, az önkényes visszaéléseknek” azt sugallta, hogy ezen extrém centralista és tekintélyuralmi eljárással az Egyházban mutatkozó liturgikus vad kinövéseknek akar véget vetni.      Az idő azonban megmutatta, hogy reményében tévedett. Az 1955 óta szinte évente bekövetkező többé vagy kevésbé éles liturgikus változások a klérust és a híveket arra szoktatták, hogy a római határozatokat időben korlátolt próbálkozásoknak és opcióknak tekintsék, melyekkel saját belátásuk és elképzelésük alapján bánhatnak. Miközben a liturgiával való önkényes kísérletezéseket a 80-as évek óta sikerült visszaszorítani, az Eucharisztia vasárnapi ünneplésének tartalmáról és lényegéről szóló bizonytalanságok az Egyház történelmében még soha nem voltak olyan nagyok, mint most. E honlap kommentárja A pápa beszédének fent közölt részletei egyértelműen bizonyítják, hogy VI. Pál pápa nagyonis tudta, hogy mit tesz, és hogy azoknak, akik most azzal érvelnek, hogy a zsinat nem tehet a liturgikus változásokról, nincs igazuk. Hiszen maga a zsinat pápája, vezetője, VI. Pál pápa hivatkozik a „zsinat utasítására”! VI. Pál pápa azt is világosan bejelenti és tudja, hogy egyfelől a változás nagyon jelentős, másfelől hogy ehhez hasonló nagy változtatás eddig nem történt az Egyház életében. De legárulkodóbbak a szentmise lényegéről alkotott fogalmai: „A szentmise Krisztus utolsó vacsorájának emléke” – mondja, és ez egyértelműen protestáns felfogás. Egész beszédében egyszer sem beszél arról, hogy a szentmise valójában Krisztus keresztáldozatának megújítása, áldozat, nem pedig megemlékezés.      Arról is szól, hogy a változtatások könnyen azt a benyomást kelthetik, hogy velük „a megváltoztathatatlan hitigazságok valamilyen változása vagy kisebbítése rejlik vagy megerősítése” történik. Szinte bevallja és maga is sugallja, hogy ez teljesen jogos feltételezés! Ha nem így lenne, akkor eszébe se jutna ilyet gondolni, pláne nem mondani! A változtatások céljáról ilyeneket mond: „könnyebbé váljék a hívek áhítatos és tevékeny részvétele”, „és a közösségi érzés könnyűvé és kellemessé teszik majd számotokra” a végrehajtást, az Egyház „mennyire igyekszik üzenetét minden hívének és Isten népének egész testéhez közvetlenebb és lelkipásztoribb módon közelebb vinni”, „a hívek nagyobb értelemmel, gyakorlatibb módon, mely több örömet közvetít, vesznek részt a liturgikus misztériumban”. Hol van itt szó Isten „öröméről”, Isten nagyobb, mélyebb tiszteletéről. Hogyan lehet ezek után bárkinek azt állítani, hogy a NOM-ban nem a hívek, az emberek vannak a középpontban, nem az ők könnyebb, kényelmesebb részvétele az elsődleges szempont? Micsoda kétszínűség úgy tenni, mintha a NOM-t alkotóknak és elrendelőnek nem ez lett volna a terve és a kinyilvánított óhaja? De a legtöbbet mondó a beszéd utolsó mondata: „Ezért ne beszéljünk „új miséről”. Hadd beszéljünk inkább az Egyház életének »új korszakáról«.”      Ha VI. Pál pápa „új korszakról beszél”, melyet a NOM hozott, hogyan lehet komolyan venni a mostani pápa és bíborosai bizonygatásait a kontinuitásról? Hogy a NOM-mal nem törés keletkezett, hanem csak a régi törésmentes folytatása?