Ezen kívül ily módon a tárgyalások nem lesznek nyilvánosak. Ez a legjobb esetben megakadályozza a pártok „nagy fellépésének” lehetőségét, amit „a publikum kizárásának” is nevezhetünk.
Rómából azt lehet hallani, hogy a Róma és a Pius Közösség közötti megértés lendületét, amit a négy Pius-püspök pápai „újra-beolvasztása” váltott ki, megtörte az a bizalmatlanság, ami az ezen aktust követő média-felzúdulás okozott. E felzúdulásnak éppen ez volt a célja.
Szubjektíven nézve a pápa kétségen kívül pozitíven áll a Pius Közösséggel szemben. A Pius Közösség oldaláról sem hiányzik a jóakarat a Szentatya személyéhez.
Objektíve a tárgyalás problémája abban áll, hogy mindkét oldalon bizonyos visszafogottság áll fenn annak elismerésében, hogy mi valójában Isten vallásának az ember vallásával való kibékíthetetlen összeütközése előtt állunk.
Ezt a kettőt a II. Vatikáni Zsinat összekeverte. Így keletkezett a kelleténél egy féllel több emberi vallás.
Tegyük fel, hogy XVI. Benedek pápa kombinálni akarja a II. Vatikáni Zsinatot a katolikus tradícióval. Ekkor még mindig a kelleténél egy negyeddel több emberi vallás marad.
Vagy induljunk ki abból, hogy a Pius Közösség és a pápa középen találkoznak. Ekkor hét-nyolcad Isten-vallás közé még mindig egy-nyolcad emberi vallás keveredik. A mindenható Isten felől nézve ez még mindig a kelleténél egy nyolcaddal több.
Ahogy egy tele benzintankban egy kevés víz elegendő, hogy a kocsi motorja megálljon, úgy van csupán egy kicsiny bálványimádásra szükség, hogy Isten igazi vallása elakadjon.
Az Úristen maga mondja nekünk, hogy ő féltékeny Isten, például a Kiv 20,5-ben („mert én vagyok a te Urad Istened, erős bosszúálló”). Ő nem tűr el maga mellett egyetlen hamis istent sem.
A Pius Közösségnek minden olyan tagja, aki megpróbálja Istent a neo-modernistákkal együtt imádni, és minden olyan neo-modernistának, aki ugyanezt a katolikusokkal akarja megtenni, az ószövetségi próféta, Illés azt válaszolta volna, amit a tétovázó izraelitáknak: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baal, kövessétek azt.” És a Szentírás így folytatja: „És a nép egy szót sem felelt neki.” (2 Kir 18,21)
Szubjektív tekintve, az izraeliták két menyegzőn akartak egyszerre táncolni. De objektív ez lehetetlen volt. Ugyanez vonatkozik ránk is. Kyrie Eleison.
(szerk. megj.: Williamson püspök látszólag nagyon logikuson és hatásosan vázolja fel a problémát. Pusztán arról feledkezik el, hogy Jézus olyan Egyházat alapított, mely hierarchikus rendet követ, következésképpen feje van, és ez fej a mindenkori római püspök, és nem egy – bármily jószándékú – csoport, vagy annak elöljárója. Következésképpen Isten CSAK ennek a fejnek adja meg azt az állapotbeli kegyelmet, amivel ő meg tudja „erősíteni testvéreit” (lásd: Lk 22,32).
A Pius Közösségnek Isten nem azt a feladatot adta, hogy „megtérítse Rómát”, hanem azt, hogy megőrizze a katolikus papságot, és Rómának, ha végre kéri, katolikus papokat adjon. A katolikus papságnak pedig az Istenbe vetett bizalom, és az Istenre való hagyatkozás egyik fontos ismérve.
Amikor az Egyház válságát látva valaki nagyon elkeseredik, gondoljon arra, hogy ő csak munkás a szőlőhegyen, a szőlőhegy tulajdonosa pedig pontosan tudja, nála sokkal jobban, hogy mi miért van. És ha a tulajdonos nem lép egyértelműen közbe és nem akadályoz meg dolgokat, akkor nem az ő dolga, hogy a tulajdonost a bajra figyelmeztesse, vagy maga határozza meg a tennivalókat.
Ha ebben nem hisz, akkor azok közé tartozik, akik úgy vélik, Isten elhagyta ezt a világot, megteremtette, de aztán magára hagyta, hogy a vak véletlen vagy az emberek állhatatlansága irányítsa.)