A gyónás intézménye az Egyház isteni alapításának meggyőző bizonyítéka. Aranyszájú Szent János mondja: „A papoknak olyan hatalom adatott, amely még az angyaloknak sem.” Megdöbbentőek Liguori Szent Alfonz gondolatai is: „Ha az egyik gyóntatószékben maga Krisztus ülne, a másikban egy pap: a kettő közül egyik sem bocsáthatna meg több bűnt.” Isten jósága úgy intézkedett, hogy a pap közbenjárásával minden bűnünk bocsánatot nyerhessen.      De a bűnbocsánathoz szükséges a bánat és az elfordulás a bűntől. Nem sokat ér a bánat akkor, amikor nem az ember hagyja el a bűnt, hanem a bűn hagyja el az embert. Szent Anastasius: „A bűn méreg: gyorsan szabadulni kell tőle.” Ne halaszd a szentgyónást holnapra: ki tudja, megéred-e a holnapi napot. Vigyázat, a betegnek a bánata is beteges!      A bánat a második keresztség: a könnyek keresztsége. Az Egyház előírja, hogy legalább húsvét táján meggyónjuk bűneinket!      Gyónást, bűnbevallást csak akkor végezhetünk, ha előzetesen alaposan megvizsgáljuk magunkat. Ha tisztában leszünk önmagunkkal. Ismerd meg magad! Ez a fő szabály! Bűne, fő hibája mindenkinek van! A főbűnök bűnös készségek, az eredeti bűn következtében önként jelentkező rossz hajlamok. Nézzük sorra ezeket. 1. Kevélység: saját kívánságunk rendetlen hajhászása. Megnyilatkozásai a nagyzási hóbort, rendetlen önszeretet, mások háttérbe szorítása, megvetése, öndicséret, becsülethajhászás. Fajai ezek: vakmerőség, azaz nagy, de erőinket meghaladó tettre vágyakozás. Rendetlen rang- és hivatalhajhászás (mindenkit megfúr, befeketít, csak hogy ő fehér maradjon). Hiú dicsőséghajhászás ez: szavakban kérkedés, hetvenkedés – tettekben erény színlelése, képmutatás, alakoskodás, makacsság, egyenetlenkedés, kötekedés, elégedetlenség. 2. Fösvénység (kapzsiság): rendetlen törtetés ideiglenes földi javak után. Rokon bűnök: a szív eldurvulása, az emberekkel szemben gorombaság, az erőszakosság, a hamisság, a cselszövés, az adott szó megszegése, az árulás, az esküszegés. Következménye: állandó nyugtalan élet. 3. Az irigység: mások javán való szomorkodás, mert abban saját kiválóságunk gyengítését látjuk (ha más örül, az nekem szomorúság). Rokon bűnök: megszólás, káröröm, titkos áskálódás. (Tudod, rendes, de csúnya a nyelve; szelíd, de nagyon lusta. Mindig az a „de”, amellyel a jót tökéletesen lerontjuk, a nyíl, amelyet másokra irányítunk.) 4. Torkosság: az étel, ital rendetlen élvezetében jelentkező bűnös készség, a mértékletesség ellentéte. Idevág a falánkság is, az ételben való válogatás, finnyásság. Ne legyen soha probléma, mit eszünk! Rokon bűnök: mértéktelen vigadozás, spicces állapotban szószátyárság, modortalan beszéd, testi-lelki javakban nyilvánuló rendetlenség, gondozatlanság, hanyagság, slendriánság, részegség. 5. Harag: hevességgel párosult rendetlen, ingerlő indulat. Fokai: neheztelés (tréfáért is megsértődik), düh, őrjöngés. Rokon bűnök: ok nélküli méltatlankodás, bosszúvágy, gyalázkodás, káromkodás. (Haragvó állapotban számolni kell 10-ig!) 6. Jóra való restség: renyheség, lustaság, nemtörődömség. Rokon bűnök: lelki dolgokkal szemben ellenszenv, gyűlölet, tunyaság, belső szétszórtság (mindig máshol a szeme, gondolata). 7. Bujaság: Itt tisztán kell látni. Az ember test és lélek, anyag és szellem, hús és vér. Az ember tökéletes antagonizmus. Kettősség feszül benne. A test lefelé, a lélek felfelé tör. Ebben a gigászi harcban szabad akaratommal tudom állni a vártát. Amíg vér és hús van bennünk, addig az ilyen kísértés lehetősége mindig fennáll. De ha komolyan vesszük hivatásunkat, nem lesz baj. Kellő magaslatból jobban látjuk a dolgokat.      Ezt is az Evangélium sziklacsúcsáról nézem és látom, hogy isteni, teremtő erők húzódnak meg az ösztönök mögött. Ha a Teremtő szemével nézzük ezeket a dolgokat, a kicsinyes, apró nyugtalanság nem vesz erőt rajtunk. Persze vérmérséklet dolga is! A szangvinikus vagy a kolerikus természet másképp reagál, mint a melankolikus vagy a flegmatikus. A szangvinikus: ingerlékeny, csapongó, mélyebb érzelmi világ nélkül. A kolerikus: ingerlékenység és mély érzelmi hatás fűti. Melankolikus: lassúság, de állhatatosság, magány szeretete, félénkség, gyanakvás a jellemzője. Flegmatikus: közönyös, kényelemszerető. Tiszta típus nincsen, általában kevertek a tulajdonságok. Van érzelmi típus (szív): odaadás, tisztelet, részvét, szeretet; és akarati típus (ész): érvényesülési vágy, önállóság, felelősségérzet, uralomvágy. Van drótidegzetű és gyenge idegrendszerű; forróvérű és hidegvérű. Ezek mind-mind másképp reagálnak a külső hatásokra. Előbbi esetben több a kísértés, de több az érdem is. Vigyázzunk nagyon a tisztaságra! Törékeny edényben hordozzuk! Vigyázni kell mindig a három lépés távolságra, a megfelelő komolyságra. Benzines- vagy puskaporos hordóhoz nem megyünk gyufával: robban!      Nem hinni a sok bóknak! A szem nem elégszik meg a látással, a fül a hallással … jön a súlyos lélekzuhanás. Ha a keresztény életben tökéletesen előre akarunk haladni, feltétlenül a fő hibánk gyökerére kell tennünk a fejszét. A vadhajtások lemetszésével csak tüneti kezelést nyújtunk, de nem gyógyítunk.      Saját énünkben is dolgozik a visszahúzó erő, amely minden felfelé törést, minden lelki és szellemi igényt, lelki szabadságot szabotálni, megsemmisíteni akar. Ezt a fő hibát, amelyről minden más táplálkozik, gyökerestül ki kell irtani. De hogyan?      Ha egyszerre nekirugaszkodunk, a gyökér bennszakad, mi pedig hanyatt vágódunk. Nagy türelemmel kell ehhez a munkához látni. Eszközei: részleges lelkiismeret-vizsgálás, apró önmegtagadás fő hibánk ellen, a fő hibával ellentétes erény gyakorlása. Ez sokszor egy élet munkája! Kempis Tamás szerint: Ha minden évben csak egy hibánkat irtanánk ki, hamar tökéletes emberek lennénk. Célunk: A bennünk lévő kegyelem kivirágoztatása, kibontása. Ezért a dudvát, a vadhajtást állandóan nyesni kell.      A Krisztus-arc kimunkálása, kifaragása lelkünkben egy életprogram. Ó, mennyi radírozásra, mennyi javításra, mennyi munkára, kemény kalapácsütésre van még szükség! A márványt is mennyit üti-veri, vési a szobrász. De csak így lehet belőle kiváló szobor! A Krisztus-arc kifaragásánál nekünk is kemény, fájdalmas munkát kell végeznünk. Szenvedések árán, tűzben tisztul az arany!