A magyarországi egyetemisták, főiskolások ingyenes magazinjában a „Moha”-ban a sok unalmas, fiatalokat egyáltalán nem érdeklő, oktatási rendszerekről, jogokról szóló cikkek mellett körülbelül a „Szexoktató rovat” az egyetlen, ami a felsőoktatási intézmények hallgatóit, elsősorban a lányokat arra készteti, hogy kezébe vegye ezt a havilapot.      E katolikus-honlap olvasói nyilván nem lepődnek már meg, ha elmondom, hogy e havilap szexuális tanácsadója kifejezetten beteges, totálisan az élvezetre buzdító tanácsokkal szolgál a hozzá forduló, megtévedt hallgatóknak. Ebben – sajnos – semmi meglepő vagy új nincs. Az ehavi számban azonban valami olyasmit áll, ami még a tájékozott, a nyugatról hozzánk áramló szennyet ismerőket is meglepheti. Azért írom le e cikk teljes tartalmát, mert talán vannak olyanok, akik nem tudják, hogy Magyarországon mára már odáig fajult a helyzet, hogy nyíltan buzdítják a fiatalokat, hogy legyenek homoszexuálisok, éljék ki az ilyen hajlamaikat. Íme a 2010. áprilisi szám „Lányszerelem?” című rovatának tartalma (a kiemelések tőlem): „Kedves Dóra! A legjobb barátnőmmel olyan dolog történt, ami eléggé összezavart bennünket és a barátságunkat is. Az egész akkor kezdődött, amikor szakított velem a pasim, és totál magam alá kerültem. Egy este felmentünk a barátnőmhöz vacsorázni. Késő éjszakáig beszélgettünk, én folyamatosan bőgtem, ő vigasztalt. És akkor valahogy összegabalyodtunk, csókolóztunk, meg ennél egy kicsit több is, de ezekre nem szeretek még emlékezni sem. Próbáltuk megbeszélni, mert eddig mindkettőnknek a pasik jöttek be, de most nem tudjuk, hogy mi van... Lehet, hogy látens leszbikus vagyok? Diana” És íme, Dóra, azaz a lap szexuális tanácsadójának válasza: „Kedves Diana! Az emberi kapcsolataink sosem olyan egyértelműek, ahogy azt szeretnénk, sokszor vannak átfedések barátság és szerelem, és átjárás heteroszexualitás és homoszexualitás között. Kutatások igazolják, hogy az emberek szexuális orientációja a legritkább esetben tisztán hetero- vagy homoszexuális. Teljesen normális, hogy ha egy barátság – legyen az azonos neműek között – érzelmi intenzitása testi kommunikáció formájában is megjelenik. Mint ahogy a szexuális fantáziánkban is szerepelhet bármi, ami a vágy mechanizmusait működteti. Ez még messze nem jelent leszbikus identitást. Az a fontos, hogy ti hogyan élitek meg, és hogy ne a külvilág megítélése alapján próbáljátok az egymás iránti érzéseiteket megítélni. Ahhoz, hogy leszbikus legyél, még több kell egy éjszakánál és homoerotikus fantáziáknál. Ha szíved szerint lányokkal kezdenél párkapcsolatokat is, csak félsz a környezeted megítélésétől, érdemes ezen akkor elgondolkodni. Melegszervezetekben találsz olyan leszbikusokat, akik szívesen beszélgetnek veled arról, hogy mit jelent melegnek lenni. Merd megélni az érzéseidet, az élményeidet, és semmiképp ne szégyelld, mert nincs benne semmi aggodalomra vagy bűntudatra okot adó dolog.” Eddig a cikk. A szex-oktatónő a cikk alján volt olyan „kedves” megadni néhány melegszervezet linkjét is, ahol egy ilyen „remek” bevezető után a tudatlan, gyanútlan főiskolai hallgató méginkább meggyőződhet róla, hogy milyen nagyszerű dolog homoszexuálisnak lenni. Ugyanakkor a cikk belső logikájából arra következtetek, hogy nem megtörtént esetről van szó a fenti „Diana levelben”. Ez az egész színjáték valószínűleg csak arra szolgál, hogy azokat a lányokat tegyék homoszexuálissá, akiknek valószínűleg soha életükben nem fordult meg a fejükben egy azonos nemű szexuális kapcsolat. A kutatások, a fenti „szakértő” beszámolójával szembeszállva, azt mutatják, hogy nincs átfedés homoszexualitás és heteroszexualitás között, és a lányok körében csak fele annyi a homoszexuális, mint a férfiaknál, vagyis az arány 25 – 75-re tehető. Úgyhogy világos, hogy kik voltak a főiskolások magazinjának ehavi célpontjai.      A fiúkat ugyanis már a múlt havi cikkben „felvilágosította”. Akkor egy heteroszexuális fiúnak adta meg a melegek honlapját, mert ott állítólag sok olyan dolog van, ami mindenkinek, így neki is, segít. Egész egyszerűen elképesztő, hogy az emberek legfeljebb 2 százaléka – a homoszexuálisok – hogyan képesen sakkban tartani a másik kilencvennyolcat! A homoszexuális propaganda eredményei elképesztők: az én középiskolás lány osztálytársaim szembeszálltak azokkal a fiúkkal, akik a homoszexualitást ocsmányságnak és undorítónak nevezték. A középiskolai első osztályom év végi kirándulásán a 15 éves lányok egy csoportja olyan mértékű leszbikus ocsmányságot végzett azon az éjszakán, amit még említeni is halálos bűn. De Magyarországon történt még egyéb is az utóbbi hetekben: elfogadásra került az óvodai nevelés új alapprogramja, mely szerint kerülni kell az úgynevezett nemi sztereotípiák erősítését. Ezért a gyerekeknek csak olyan játékokat engedélyezhetnek, amelyikben nem szerepel a nemi megkülönböztetés, vagyis nem „papa és mama”, hanem „egyik szülő vagy másik szülő” szerepel. De legjobb, ha az óvónők például a boltos játék felé terelgetik a gyerekeket.      Vagyis gyakorlatilag a gyerekeknek nem szabad azt tanítani, hogy fiú és lány között különbség van, hanem arra kell oktatni őket, hogy semleges nemmel születünk, és a saját vágyaink szerint választhatunk később, hogy a fiúkat szeretjük-e vagy a lányokat. Országunkban a homoszexuális törvények fejlődése Szetey Gábor államtitkár 2007-es bejelentésével gyorsultak fel, aki ország-világ előtt kijelentette, hogy „hiszek Istenben, a szeretetben... boldog vagyok és meleg”. Vallomását hatalmas tapsvihar kísérte – melybe én is lelkesen csatlakoztam, mert ekkor még modernista voltam, olyan valaki, aki nem képes a tömeg-lélektan erejének ellent mondani. Otthon állva tapsoltam meg a TV előtt ennek a férfiúnak a bátorságát. Aztán a kezdeti mámorból felocsúdva, beláttam, hogy továbbra is irtózom a homoszexualitástól.      A tévé-műsorvezetők azonban mást gondoltak. Ha jól emlékszem, rögtön meghívták Szetey Gábort az M1 „Az Este” című műsorába, ahol a homoszexuális államtitkár könnyeket hullatott, amiért az emberek bántják szegény melegeket. Baló György, a műsorvezető nem is habozott őt a nyilvánosság előtt megvigasztalni, előtte azonban egy párszor rászólt az ország népére: „képesek vagyunk végre európai módon kezelni a homoszexualitást?!”. Az „európai mód” alatt alighanem az Európai Unió 2005-ös homofóbiáról szóló határozatának szellemiségét kell értenünk. E határozat néhány fontos része: „Az Európai Parlament,      1. határozottan elítél minden, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést;      2. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyek védve legyenek a homofób gyűlöletbeszédtől és erőszaktól, és hogy az azonos nemű partnerek ugyanabban a tiszteletben, méltóságban és védelemben részesüljenek, mint a társadalom többi része;      3. sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy határozottan ítéljék el a homofób gyűlöletbeszédet és felbujtást, valamint biztosítsák, hogy a tüntetési jogot – amelyet minden emberi jogi szerződés biztosít – a gyakorlatban is tiszteletben tartsák;      5. sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy oktató jellegű tájékoztatás – mint például az iskolákban, az egyetemeken és a médiában a homofóbia ellen tartott kampányok –, valamint közigazgatási, bírósági és jogalkotási eszközök révén erősítsék a homofóbia elleni harcot;      8. felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek meg bármilyen, a homofóbia és a szexuális irányultság miatti megkülönböztetés elleni harcban általuk alkalmasnak ítélt lépést, valamint támogassák és hajtsák végre az egyenlőség elvét társadalmukban és jogrendjükben;      9. üdvözli a néhány tagállamban az LGBT személyek helyzetének javítására a közelmúltban tett lépéseket és elhatározza, hogy a helyes gyakorlat kicserélésének érdekében szemináriumot szervez május 17-én (nemzetközi homofóbia ellenes nap);” Miután a magyar alkotmánybírósághoz elküldték a liberálisok „bejegyzett élettársi kapcsolat”-ról szóló törvényét, XVI. Benedek pápa a magyar püspökök ad limina látogatásán kijelentette, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény ellentétes a természeti törvénnyel, az Egyház tanításával és a Magyar Alkotmánnyal is. Ennek eredményeképpen Kósáné Kovács Magda, szocialista Európai Parlamenti képviselő az Európai Parlamenttől kért védelmet a pápa ellen, furcsa mód a kereszténydemokrata Barroso elnök úrtól: „Nyomatékosan kérjük Barroso elnök urat, hogy önmagára vállalt felelőségi körében eljárva kezdeményezzen párbeszédet a katolikus Egyházzal a szekuláris Európa és az európai értékek védelmében.” Most már mindenki számára világosnak kell lenni, hogy mi a véleménye a baloldali politikusoknak a szólásszabadságról: az csak addig jó, amíg csak baloldali eszméket hirdetünk. Kósáné ugyanazzal érvel, mint a protestánsok, tudniillik, hogy Magyarország idegen hatalom – a pápa- befolyása alatt áll, ugyanakkor a baloldali politikusok, vaksággal megvert fanatizmusuk miatt nem látják, hogy a modern kori „idegen hatalom” ez esetben az Európai Unió, amely akár tetszik valakinek, akár nem, erőszakkal is rá akarja erőltetni beteges törvényeit a tagállamokra. Szerencsére van még olyan ország Európában, amely jelenleg még nem kényszeríthető a homoszexuális törvények bevezetésre. És az is öröm az ürömben, hogy Kósáné reakciója megmutatja, hogy az egyházellenes erők mennyire megremegnek, ha a pápa – sajnos nem sokszor fordul elő – az igazságot, akárcsak egy mondat erejéig, velősen kimondja.