Az ember démonizálódása
S. G. atya gondolatai nyomán

Minden teremtett dolognak rendeltetése van, mely a lényegét fejezi ki. És csak addig önmaga, amíg képes e rendeltetését betölteni. Egy nagyon egyszerű példával élve: egy vízhordó edény, attól az, ami, mert benne vizet lehet hordani. Ha elveszti ezt a tulajdonságát, például eltörik vagy kilyukad, akkor már nem képes betölteni rendeltetését, következésképpen megszűnik vízhordó edény lenni.
     A szabad akarattal, értelemmel és lélekkel rendelkező élőlények közül az angyalok példája világossá teszi a fent elmondottakat, vagyis azt, hogy valami vagy valaki csak addig az, ami vagy aki, amíg megfelel a lényegének, annak a rendeltetésének, amellyel Teremtője felruházta. Ugyanis azok az angyalok, akik a teremtés kezdetekor, amikor Isten próbára tette őket, ellenszegültek Teremtőjüknek, megtagadták az engedelmességet Neki, elvesztették lényegüket, tehát megszűntek angyalok lenni, és démonokká váltak. Az ő példájuk bizonyítja, hogy harmadik lehetőség nincs: valami vagy az, amire Isten teremtette, vagy megszűnik az lenni, ami eredetileg volt.

Az embert Isten saját dicsőségére teremtette, az embernek tehát az a rendeltetése, hogy Istent dicsőítse. Mindezt az Isten által alkotott rendben, és az Isten által hozott parancsok alapján teheti csak meg. Vagyis az ember csak akkor önmaga, ha e rendeltetésének megfelel, de legalábbis igyekszik megfelelni, illetve addig, amíg elismeri e rendeltetés rá nézve elengedhetetlen, törvényszerű voltát. Csak így lesz önmagában, mint ember értelmezhető.

Az embernek – csakúgy, mint az angyaloknak – csak két lehetősége van: vagy olyan lesz, amilyennek Isten megteremtette, vagy megszűnik ember lenni – és démonizálódik. Mivel egyedül Isten a „világosság”, az, ami Vele szemben áll, maga a sötétség. Már maga a szürkeség démoni, azaz a sötétség közé számít.

Hogy mikor következik be ez a démonizálódás, azaz az Istennel való nyílt szembefordulás? Nem automatikusan a bűnök elkövetésekor, hanem akkor, amikor az ember magát az isteni, teremtői rendet kérdőjelezi meg. Ennek megértéséhez egy példa: egy király meglátogat egy börtönt azzal a szándékkal, hogy akinek lehet, amnesztiát ad. Akármilyen elítélttel találkozik, az mind azt bizonygatja, hogy ő ártatlan. Egy rab azonban azzal fogadja, hogy ő akkora bűnt követett el, hogy nem is kér amnesztiát. A király ezt az egyetlen embert engedi szabadon, mert ez az egyetlen, akinek megvan a reménye a helyes életre, hiszen súlyos bűne ellenére elismeri a rendet, vagyis megőrizte magában az értékrendet.

Amióta ember él a földön, a virágzó keresztény középkor idején is, mindig követett el bűnt, kicsit is, nagyot is, nagyon nagyot is. De soha eddig nem volt olyan kor, amelyben az egész emberiség, minden társadalom elvesztette a jó és a rossz, vagyis a bűn iránti érzékét. Eddig soha egyetlen kor, legyen bármilyen bűnös, nem mondta azt, hogy a bűn normális.
     A mai társadalmakban, a mai emberben az a démoni, hogy a bűnt normálisnak tartja. Ezzel saját énjét tagadja meg, és ezért démonizálódik. Azaz megszűnik embernek lenni, s mivel harmadik lehetőség nincs, démon lesz belőle. És ezért lesz mindaz, amit csinál, amit szeret, amire vágyik nem csak egyszerűen bűn, hanem kifejetten ördögien gonosz, torz, egyszóval démoni. Ezért lesz legmagasabb, legnemesebb kifejeződési formája, a művészet is torzzá, démonivá.

Ahogy egyedül Isten a világosság, úgy egyedül Isten a jó. Aki Istennel szembefordul, az nem lehet többé jó, hiszen nem részesül Istenből többé, Akin kívül a jó nem létezik, nem létezhet. Ezért hazugság, ámítás, csalás, azaz ördögi az úgynevezett polgári erkölcs. Ezért az ördög szolgái, az emberiség megtévesztői azok, akik ezt hirdetik, ennek lehetőségét állítják, tanítják. Isten nélkül, vagyis a Tízparancsolat első táblája nélkül nem lehet jónak, erkölcsösnek lenni, hiszen a lényeg, az ember rendeltetése, az, ami meghatározza számára, hogy mi a jó és mi a rossz, az első tábla parancsaiban szerepel.

Ha ezt megértjük, akkor válik mindaz, ami a világban ma történik végre érthetővé számunkra. Csak így fogjuk fel, miért képtelen ma a legtöbb ember világosan gondolkodni, az igazságot felismerni.

2010. április 27.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA