Heinrich Heine a kölni dómot csodálva így nyilatkozott: „A régiek azért tudtak ilyeneket alkotni, mert voltak dogmáik.”
Szent István azért tudott nagyarányú építkezésbe fogni és remekművű szentélyeket alkotni, mert erős hit, bizalom és szeretet fűzte a Nagyboldogasszonyhoz.
Szent István a koronázási palásttal, vagyis annak képeivel azt akarta a koronázás ünnepélyes pillanatában az új király szívébe vésni, hogy Krisztus és Édesanyja dicsőséges uralkodása e földön a magyar nemzet boldogságának záloga.
Szent István halála előtt végrendeletében a Nagyboldogasszonyra hagyta országát. Ez a végső felajánlás nem imádságos kérés csupán.
Bár Szent István már életében több ízben kérte a Szűzanya pártfogását maga és nemzete számára, de végakarata sokkal több volt ennél: nemcsak könyörgés volt ez a Világ Királynője felé, hanem tényleges végrendelet, amellyel az ő kezébe, hatalmába adta országát, hogy valódi örökösként óvja, védje és kormányozza mindörökké.
Az ország sorsa azokban a napokban kilátástalannak tűnt. Fia, Szent Imre herceg halála után István testét megtörte az utód kiválasztásának gondja, hiszen törvényes örökös nélkül nem lesz, aki megmentse a fiatal keresztény államot.
1038. Nagyboldogasszony vigíliáján összehívta az ország püspökeit és előkelőit. Megteszi ekkor azt, amit még megtehet emberileg: figyelmezteti őket, hogy védjék a magyar kereszténységet, ápolják a kereszténység szellemét.
Aztán amint Krisztus Urunk az utolsó vacsorán Atyjának ajánlotta féltve őrzött kisded nyáját (vö. Jn 17,9-12), úgy ajánlotta ő is teljes bizalommal szeretett övéit a Mennyek Királynőjének oltalmába, miközben kezét és szemét a csillagok felé emelte.
Íme a felajánlás, Szent István király végrendeletének szövege:
„Mennyek Királynője, a világ nemes megújítója, nagy könyörgéssel a te oltalmadba ajánlom a szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a te kezedre bízom.”
Szent István, a végrendelkező részéről a felajánlást visszavonhatatlanná tette a halála, a Mennyek Királynője pedig bizonnyal elfogadta örökségül a magyar nemzetet és országot, hiszen már Géza fejedelemnek megígérte, hogy fia érdemeiért oltalmába veszi a birodalmát. Most megerősítette ezt az ígéretet azzal, hogy teljesítette a király sokszoros kérését, és az ő nagy ünnepén vette magához a lelkét.
A végrendeletet tiszteletben kell tartani. A hagyománytisztelő magyar nép ezt fokozottan vállalta Szent István végrendeletével kapcsolatban. Ez a végrendelet örökké érvényes, hiszen a végrendelkező meghalt, ha akarná, sem tudná visszavonni. A kedvezményezett viszont örökké él az égben, nem kell soha felbontani az ő halála miatt.
Amikor ezt a végrendelkező felajánlást képen ábrázolják, a felfelé néző királyt nem üres kézzel festik, hanem úgy, hogy nyújtja a Szűzanya felé a koronát és a koronázási jelvényeket. Ez az ábrázolás a magyar Szentkorona-tant fejezi ki, miszerint Szent István koronája „a politikus nemzet közéletben résztvevő egységének szimbóluma”.
Ezen eszme valahol ott kezdődött, ahol a fejedelmet a fegyveres szabadok együtt választották, emelték pajzsra, fogadták el közfelkiáltással a vezérek ajánlása alapján. „Amikor a Szent István-i államszervezés Magyarországot keresztény királysággá alakította át, vagy mondhatnánk úgy is, hogy megszervezte az új magyar királyságot, akkor az a két mozzanat, tehát az uralkodónak a kijelölt családból, a fejedelmek vagy a vezérek utódai, a bárók által való kiválasztását, a prezentálását, és a szabadok által való elfogadását, az akklamációt, utána a szakrális megerősítést, az Egyház általi felkenést, együtt tekintették az államfői hatalom átruházásának. Az államfői hatalom gyakorlásához tartozik, amint a Szent István-i Intelmek és Szent István törvénykönyve megerősíti, hogy a tanácsot nem szabad a hatalomgyakorlásból kizárni, és hogy a szabadokat a maguk szabadságában meg kell tartani, törvényhozás és bíráskodás útján nem szabad elvonni a jogaikat. Ezekben a megfogalmazott elvekben Magyarország az osztott hatalmat vallja. A király, a tanács és a fegyveres nép együtt gyakorolja a hatalmat. Ez a gondolat – nyilván nem a későbbi részletességben – a Szent István-i törvényekben megerősítődik. Tehát ezt a formájú államfelfogást a keresztény Magyarország átvette. – A Szent István-i reform sikere valószínűleg azon is múlott, hogy bár teljes egészében megpróbálta Magyarországot kereszténnyé tenni, krisztianizálni, és ami ehhez tartozott, azt megkövetelte (például felvette az országbárók közé a főpapokat), de a nemzetnek, a szabad fegyverviselő magyaroknak a szabadságát és a vezetőiknek az ország-szervezésben való részvételét továbbra is megtartotta.” (Zlinszky János)
Az elmondottakból világosan érthető, hogy a haldokló király miért hangsúlyozza végrendeletében az ország mellett vagy azon belül az előkelőket (bárókat, főpapokat) és a népet (a fegyverviselő szabad magyarokat). Ők az örökös magyar Királynőnek, a Nagyboldogasszonynak az uralmában is döntő fontosságú szerepet kapnak, hogy a magyar királyság mindig sajátosan magyar legyen ezután is.
Az uralkodó tudatos végakarata tehát nem egyszerű imádság, szokott segítségkérés. Nem lelkipásztorkodó pap teszi, nem is a püspök vagy maga a pápa, mint a történelem folyamán számtalan esetben, amikor plébániákat, egyházmegyéket vagy az egész katolikus Egyházat a Szűzanya oltalmába ajánlották. Ezt a felajánlást egy élő, jogszerűen uralkodó király tette, aki az országon, annak minden birtokán és minden polgárán teljhatalommal rendelkezik. És most ez a király átadja országát, mindenét és mindenkijét egy világ feletti Hatalomnak, az égi királynőnek, a Magyarok Nagyasszonyának. Annak a Valakinek, aki Géza fejedelem álmától benne élt legalább a fejedelmi család, az Árpádház tudatában, Szent Istvántól kezdve pedig az egész nemzet életében.
Honnan merítette Szent István végrendeletéhez az ihletet?
Utódlási gondok
„Szent István nagy gonddal készítette elő fiát a hatalom átvételére, hogy az általa létrehozott állami és egyházi szervezet tovább erősödjön, és a keresztény világnézet mély gyökeret verhessen népe minden társadalmi rétegében.
Tervének szerencsés megvalósítását azonban két családi tragédia keményen próbára tette. Imre herceg 1031-ben életét vesztette egy vadász-szerencsétlenség során, és a magyar hagyományoknak megfelelő férfirokon, Vazul, belekeveredett a király élete ellen tervezett összeesküvésbe, amiért szeme világa elvesztésével fizetett, vagyis középkori jogi előírások szerint uralkodásra alkalmatlan lett. Fiait azonban a királyi kegyelem futni hagyta. Mivel tehát a természet rendjében nem talált megfelelő és megnyugtató megoldást, a természetfeletti rendben keresett kiutat. Így döbbent rá, hogy a Nagyboldogasszonyra kell hagynia az országot. Ö segítette az uralkodásban, most magát az uralkodást kell rábíznia.
Előzetes ismeretek a Szentírásból
Szent István nagyhitű férfiú volt, ismerte a Szentírást is. Megtanult keresztény, azaz krisztusi módon érezni, gondolkodni és dönteni. A kereszténység életforma lett számára. Így érthető, hogy nemcsak élete fordulataiban, hanem a halála előtt is a kinyilatkoztatás szellemében gondolkodott és döntött: Van nekünk Atyánk az égben, aki minden ügyünkben gondunkat viseli. Ö közel van hozzánk, „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28)
Megtanulta, hogy minden nép Istené, de azt is, hogy 2250 évvel korábban a zsidó népet saját népévé fogadta a Sinai hegy lábánál. Szerződést kötött velük, hogy ha elfogadják Istenüknek, nem imádnak más istent (= bálványt), akkor élteti őket, megvédi minden ellenségtől, hazát ad nekik. Azt teszi tehát velük, amit a földi uralkodók is művelni szoktak, vagyis királyuk lesz.
Élete végén a Szent István király mire kérhette volna jobban a Szentlélek sugallatát, mint országa és népe jó sorsának biztosítására? A megkezdett jót folytatni kell, különben elvész. Azt is tudta, hogy emberi erőre nem támaszkodhat, csak nagyon kis mértékben. De a Szentlélek felragyogtathatott a lelkében két nagy eszmét: népének itt, a népek országútján hivatása van a történelem folyamán, és ehhez Isten garantálja a fennmaradását.
A magyarok hivatása
Minden nép Isten tulajdona, Övé, mert Ő teremtette és Ő tartja életben. A kereszténységben sokféle nép található. Mindegyiket szereti Isten, hiszen mind Fiának testvérei. A népek hivatása, egyéni élete azonban nem egyforma.
Különleges hivatású, küldetésű nép a magyar.
Jézus Krisztus földi élete idején még valahol Ázsiában él, nem is nép, csak törzsszövetség. Ezer év kell hozzá, hogy Európa közepébe jusson, itt országnyi földet foglaljon el, majd néppé formálódjék és államot alapítson. Nem készet kap, mint a zsidó nép annak idején, de csodálatosan szépet és termékenyt, Isten áldotta földet.
Ide hozott az Úr bennünket nagy küldetéssel Európa közepébe. Ö maga lett védelmünk, hiszen nem volt – és ma sincs – sem rokonunk, sem igazi jó barátunk sehol. Voltak és vannak érdekszövetségek. Mindezek azonban forgandó szerencse dolgai, és soha senki és semmi nem jelentett nekünk valóban biztonságot, mert minden nép a maga hasznát és dicsőségét keresi elsősorban.
Bizonyára nekünk is rendelt az Isten angyali védelmet, ha konkrétan nem is ismerjük, s talán csak keveseknek jut eszébe, hogy imádkozzanak hozzá, megköszönjék a védelmezést. Adott viszont olyan Védőt, aki nagyobb az angyaloknál, hiszen nekik is királynőjük: Fiának Édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát.
A frankok a Poitiers-i győzelem emlékére gyönyörű székesegyházat emeltek a XIII. században ezen a címen: „Mi Asszonyunk, a nagy”. Mi magyarok a XI. század elejétől így hívjuk nagy Védasszonyunkat: Nagyboldogasszony.
Isten, mint a zsidóknak Dávidot, Magyarországnak is adott egy nagyszerű királyt, Szent Istvánt. Ö is felismerte, hogy Istenből kell élnie. Felismerte, hogy Mária a mi nagy biztonságunk. Ezért kérte és kapta is kegyeit uralkodása során. Végrendeletében ugyanezt kéri és reméli az egész történelemre, mert érzi, hogy a mindenkori uralkodók személyükben nem jelentenek a nemzetnek garanciát.
Dávid is kapott bíztatást az Úrtól, hogy fiai uralkodnak egy ideig, de igazában a Messiásban lesz örök a királysága. Szent István is rátermett, tanult, nagyhitű, hite szerint élő férfiú, aki utódját is ilyennek neveli, de rá kellett döbbennie, hogy a fennmaradást Jézus Krisztus Édesanyja fogja hazája és nemzete számára biztosítani. Ezért tette kezébe népét és országát végrendeletével. Az Ö trónja áll majd mindörökké!
A tatárdúlás és török veszedelem után is ez adott erőt az ország újjáépítéséhez. Ö irányította ide az Anjou-házat, lett a magyar hon három tenger mosta birodalom. A későbbi gyenge, V. László típusú királyoknál a bárók választásához nem járult hozzá a nép megerősítése, Mária áldása: „A nép, Uram, Király, csendes, mint a halál.” (Arany: V. László)
De nemcsak jámbor óhaj, nem vágyálom és belemagyarázás, amit eddig elmondtunk a történelmi párhuzamról? A történelem folytatódik. Istennek legalább annyira fontos az Újszövetség, mint az Ó. Nem lehet kisebb a gondoskodó szeretete sem, mint régen.
A magyarok hivatása II.
Milyen hivatásról van szó? Szétválasztani a germán népeket a szlávoktól és a nyugatrómai birodalmat a kelet-rómaitól, megvédeni Európát a keletről jövő támadásoktól (kun, besenyő, tatár), majd az európai kereszténységet a mohamedán térhódítástól. Ha csak ez utóbbit nézzük, félelmetes kilátások révülhetnek fel előttünk:
Mohamed 622-ben alapítja vallását. 110 év elég volt követői számára, hogy az Arab-félszigettől elindulva elfoglalják egész Észak-Afrikát, a Gibraltáron átkelve el¬foglalják az Ibériai-félszigetet, átkeljenek a Pireneusokon, legyőzzék Gallia déli részét, és eljussanak Poitiers-ig, amely város Párizstól 329 km-re fekszik. Ott ugyan Martell Károly legyőzte őket és visszaszorította a Pireneusoktól délre, de ott már megvetették a lábukat jó hét évszázadra.
Várható volt, hogy egy újabb kísérlet hazánkon keresztül próbálja meghódítani Európát, hiszen Mohamed szándéka szerint az iszlám vallást fegyverrel is terjeszteni kell. Ha István király esetleg ezt nem is tudta, de a gondviselő Isten igen. A történelem tanúsága szerint pedig valóban mi voltunk az egyetlen komoly akadály a nagy mohamedán térhódítás előtt. A tőlünk délre élő népek behódoltak, mohamedánok lettek. Minket a 150 éves török uralom sem tudott megtömi, bár iszonyú károkat okozott népünknek, és előkészítette az idegen népek betelepülésével a későbbi óriási csapást, az ország megcsonkítását 1 920-ban.
Egy sok évszázados múlt után nemzetté és nemzeti állammá lett magyar közösség történelmi változás után újabb küldetést kap. Miért lett volna kizárva a Lélek irányító működéséből az, akire ebben az időben az Úr a magyar sorsot rábízta?
Remény Magyarország fennmaradására
Mielőtt meghalt volna Mózes, újra elmondta népének Isten üzenetét: „Ha hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s megtartod minden parancsát, amelyet ma meghagyok neked, akkor dicsőbbé tesz téged az Úr, a te Istened minden nemzetnél, amely a földön lakik, s mind rád szállnak, s elérnek téged a következő áldások, feltéve, hogy hallgatsz parancsaira.” (MTörv 28,1-2) – „Vigyázzatok tehát és tegyétek meg, amit az Úr Isten parancsol nektek; ne térjetek se jobbra se balra. Hanem azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt, hogy élhessetek, jó dolgotok legyen és hosszú ideig maradhassatok birtokotok földjén.” (5,32-33)
Szent István tudta ezt, ezért tartotta és tartatta meg Isten parancsait népével is, ajánlotta az örökösnek szánt fiának is. 1100 év már megadatott nekünk, s ez elsősorban Szent István hitének köszönhető.
A Nagyboldogasszony-eszme Szent István király után
Balogh Ágost, aki összegyűjtötte és rendszerezte a Mária-tiszteletről tanúskodó kegytárgyakat, szobrokat, emlékeket, állapította meg: „Mindezek a művészi alkotások … a magyarok Védőjének jelképei, amelyekkel nagy Úrnőnket, legkegyesebb Királynőnket és a legédesebb Édesanyánkat ábrázoljuk.”
Eszterházy Pál herceg pedig így fogalmazott: „A legszentebb Isten-szülő Szűz, Magyarország örökös Királynője. Az Ő tiszteletét egykor olyan nagyra tartották a magyarok, hogy védelmére még az életüket is készek voltak odaadni, sőt a legszentebb égi Királynő rózsafüzérét fegyvereiken viselve az Ő katonáinak neveztették magukat.”
A pénz nemcsak a gazdagság, hanem a hatalom jele is. Minden nép igyekezett olyan valakinek a képét rányomni vagy ráönteni, aki az országnak éppen akkor nagyon fontos.
A magyar pénzeken, már I. Béla óta rendszeresen látható a Nagyboldogasszony alakja, fején a magyar koronával, karján a gloriolás Kisdeddel. Ez az ábrázolás ingerelhette a Habsburgokat, amikor 1848-tól megtiltották a nagyasszonyos pénzek használatát. „Túl magyar volt, túl nagy segítség volt.” (Balogh Ágost) Csak a monarchia bukása után adtak ki megint ilyen pénzt egészen a II. világháború végéig.
Mária örökös magyar Királynőként meg is védte fiait a harcban, hiszen egy uralkodónak az ország és lakosainak védelme is tiszte. Történelmünk azt mutatja, hogy örökségét ugyan nem tudja megóvni minden bajtól, de elveszni nem engedi. A Nagyboldogasszony-eszme azt a katolikus hitigazságot is tartalmazza – jóval azelőtt, hogy ez a hit világ többi részén tudatosult volna –, hogy minden kegyelmet a Boldogságos Szűz közvetítése által remélünk megkapni.
Magyar népünk ebben a hitben élt évszázadokon keresztül, és nem csalódott Nagyboldogasszonyában. Őseink nemcsak kőtemplomot építettek Nagyasszonyunknak, hanem tiszteletből és szeretetből, bizalomból, fohászból is emeltek egy szellemi templomot. Ennek főoltára felett a Szűzanya, mint mennybevitt Királynő, mint örökös, magyar Királynő foglal helyet. És nem szabad feledni, hogy a mi Királynőnk a világ győzedelmes Királynője is, aki Fatimában megígérte, hogy végezetül az ő Szeplőtelen Szíve fog a világon győzedelmeskedni.
Kár, hogy az utóbbi évtizedekben meggyöngült ez a hit.
Ugyanakkor tény, hogy amikor Szent István halála előtti estén országát és népét mint örökséget a Szűzanya kezébe ajánlotta, és nem hathatós segítségét kérte, hanem örökségévé tette az országot, hogy örökös uralkodóként gondoskodjék róla, ezt az örökséget a Szűzanya el is fogadta! És később se, a történelem folyamán semmikor sem mondta fel. Nagyjaink és népünk hite, ragaszkodása, bizalma erről tesz tanúbizonyságot.
Láttuk tehát, hogy Isten kiválasztotta népünket, hogy erős, független magyar országot alapítson a Kárpát medencében. Ezt a feladatot Szent Istvánra bízta, aki megértve a Gondviselés útjait, a Mennybevitt Szűzanyára hagyta örökségül. Amíg ebben a hitben élt, illetve él az ország, addig megőrzi függetlenségét, nemzeti létét.
A sötét alvilági hatalmak ellen nehéz eredményesen harcolni. Szent Pál int bennünket: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszoknak az ég magasságában lévő szellemei ellen.” (Ef 6,11-12) Mennyivel több lenne az esélyünk, ha ezt a harcot a sátántipró Asszony, Királynőnk oltalma alatt vívjuk!
Molnár Tamás írja: Szakralitás és legitimáció című művében: „A történelem során minden politikai rendszer a szakrálissal való szoros, sőt elválaszthatatlan kapcsolatáról tett bizonyságot, akár az ókori, akár a nem nyugati államformákról legyen szó. De így volt ez a középkori Európában, sőt még az újkoriban is, az Isten kegyelméből uralkodó királyok esetében. A modern korszak kivétel, nem azért, mert a társadalmi osztályok vagy tömegek teljesen új történelmi szerepet kaptak, hanem inkább azért, mert az új körülmények között új politikai elméleteket fogalmaztak meg, mely a politika jelenségeit (a legitimitást, eredet-elméletet, a társadalmi szerkezetet, a nemzeti összetartozást, az állam működését és célját stb.) kiszakítja a hagyomány kötelmei alól és a szent eleven szövetéből. Az elmúlt évszázadok során egyes gondolkodók először kétségbe vonták a hatalom szakrális jellegét, majd megtagadták, és mint használhatatlant elvetették. – Alaptételem tehát, hogy ma a hatalom megalapozásának a válságát éljük; ennek oka, hogy a hatalom elszakadt szent forrásától. Lényegében véve ez korunk legfontosabb politikai kérdése. – Az emberek politikai közössége nem rendelkezik transzcendens vonatkozással, ezért nincs helye a szellemi világban, törvényessége kérdésessé válik.”
A földi hatalomnak ezt az isten-függőségét, szakralitását ismeri fel Szent István, amikor istentől kapott országát végrendeletében átadja a Boldogságos Szűznek, aki ezzel Magyarország örökös Királynője lesz. A hatalom szentsége mindennél jobban biztosítva van Mária által.
2010. május 8.