Bernard Fellay püspök, a Szent X. Pius Papi Közösség rendfőnöke 2010. május 1-én adta ki a híveknek szóló 76. számú körlevelét. Ebből a levélből következnek itt a legfontosabb fejezetek. Az Egyház egyre inkább egy viharoktól felkorbácsolt tengeren hánykolódó hajóhoz hasonlít. Újabb és újabb hullámokat látunk, melyek Péter hajóját elsüllyeszteni akarják.      A II. Vatikáni Zsinat óta úgy tűnik, hogy a hullámok mindent valami alacsonyabb rendű felé akarnak terelni. Ami hátramarad, az egy romhalmaz, egy szellemi, lelki sivatag, melyet maguk a pápák hitehagyásnak neveztek. Nem akarjuk most újra ezt a kemény valóságot tárgyalni, mert ezt már számtalanszor megtettük, és Önök ezt naponta megtapasztalhatják maguk körül. De az hasznosnak tűnik, hogy az elmúlt hónapok eseményeit egy kissé körbejárjuk. Azokról a csapásokról szeretnék beszélni, melyek az Egyház és annak Legfelsőbb Pásztora ellen folynak, melyek különösen jól vannak megszervezve, egyeztetve, és amelyek hevessége meglepően nagy. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy egy bizonyos idő óta, többé-kevésbé XVI: Benedek pápa trónralépése óta egy másik folyamat is elkezdődött, mely ugyan sokkal szerényebb, mint az első, de elég tartós, úgy hogy a bajok ellenére is észrevehető. Az utalások, bizonyítékok elegendőek annak kimondására, hogy ez az új reform és restauráló mozgalom valóban létezik. Különösen a fiatalabb generációnál, mely nyilvánvalóan csalódott a II. Vatikánum „reformjainak” gyenge spirituális eredményeiben. Ha a progresszisták XVI. Benedek pápa ellen felhozott kemény és keserű vádjaira tekintünk, akkor biztonsággal kijelenthetjük, hogy ezek az emberek a megújulás kezdetének legerőteljesebb okát a jelenlegi pápa személyében látják. Még akkor is, ha nekünk a pápa kezdeményezéseit valójában inkább kétes értékűeknek (visszafogottaknak) kell tartanunk, meg lehet állapítani, hogy bizonyos tettei a mélységesen forradalmi és baloldali világot, mind az Egyházon kívül, mind azon belül rendkívül bosszantják. A progresszisták és a világ dühe elsősorban azokban a kérdésekben nyilvánul meg, melyek az erkölcsöt érintik. A baloldaliak és a liberálisok különös módon a pápa azon nagyon jól megfontolt szavai miatt háborodtak fel, melyeket az AIDS problémájával kapcsolatban Afrikában az óvszer használatáról mondott. Az Egyházon belül minden idők szentmiséjének újra-engedélyezése és a mi állítólagos kiközösítésünk feloldása hívta elő minden árnyalatú liberálisok és progresszisták haragját. Ezen kívül meg kell említeni a papév szerencsés kezdeményezését, mely arra hívatott, hogy visszaadja a papoknak tiszteletreméltó társadalmi helyzetét, és amely az Arsi szent plébános példáján emlékeztet a papok kimagasló jelentőségére a lelkek üdvössége számára. … Ugyancsak meg kell említeni azoknak a püspököknek kinevezését, akik konzervatívak, és akik között olyanok is akadnak, akik már korábban is celebrálták a tridenti misét. E szerény ellenáramlat tagadhatatlan bizonyítékaként meg lehet említeni a katolikus Írországhoz intézett pápai levelet is, mely megtérésre, vezeklésre, gyónásra, lelki gyakorlatokra és az eucharisztikus Jézus imádatára szólított fel. Még akkor is, ha a mi köreinkben joggal vagyunk azon a véleményen, hogy ezek a kezdeményezések még nem elegendőek arra, hogy az Egyház hanyatlását és válságát feltartsák – gondoljunk csak a pápa bizonyos tetteire, melyekkel elődje sajnálatos vonalát követte, mint például a zsinagóga és a protestáns imaház meglátogatása –, a modernista körökben mégis eljött a harc kezdetének pillanata. Ki csodálkozhat ezután, hogy e két nagyonis eltérő áramlatnak az egymásra találása sok vihart és turbulenciát okozott. Ebben a zűrzavaros helyzetben nehéz megjósolni, hogy a kettő közül melyik fog győzni, Mindazonáltal mind ezen dolog új és alapvetően üdvözölhető, de azért arról nincs szó, hogy meggondolatlan lelkesedésbe essünk, mintha azt hinnénk, hogy a válság már megszűnt.      Ellenkezőleg, az öregedő erők, akik most veszélyben látják mindazt, amit ők már végleges vívmánynak hittek, kétségen kívül óriási harcba fognak kezdeni, hogy a modernizmus álmát, ami úgy vélik, most veszélybe került, megmentsék. Nagyon fontos, hogy az eseményeket reálisan lássuk és ítéljük meg. Mi várható az elkövetkezendő évekre? A jó diadala és az oly nagyon várt visszatérés, vagy újabb békétlenségek? A Fatimai Szűzanya ígéretének teljesedésében való biztos hit – a végén Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni – nem válaszolja meg szükségszerűen és direkt ezt a kérdést. Ugyanis egyáltalán nincs kizárva, hogy addig még nagyobb szomorúságokat kell átélnünk, míg a remélt dicsőség megérkezik. … Meg kell győznünk az illetékeseket, hogy teljesítsék Mária kívánságát, és végezzék el Oroszország felajánlását, melyről ők azt állítják, hogy már megtörtént. Emlékeztetnünk kell őket arra, amit Miasszonyunk Fatimában mondott, egyre inkább, mert úgy tűnik 2000-ben (nyilván a 3. titok nyilvánosságra hozásával) ezt befejezettnek könyvelték el, olyasminek, amire nem kell már visszatérni. Szinte úgy tűnik, hogy a nehézségek és akadályok éppen azért most sokasodtak meg, hogy a mi törekvéseink semmiképpen ne valósulhassanak meg. De mit számít ez – mi inkább remélünk Istenben, mint az emberekben, és ezért olyan egyszerű aktusoktól, mint például Oroszországnak Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlásától az Egyház és a világ számára is meglepő eseményeket várunk, eseményeket, melyek mind azt felülmúlják, amit mi el tudunk képzelni. Miközben tehát a Szentatyának a kért 12 millió rózsafüzér helyett a teljesített 19 millió rózsafüzért átadjuk, és imáink okát közöljük, és reméljük, hogy ezen a módon az Egyház javát szolgáljuk, arra kérjük Önöket, hogy mind ezeket a törekvéseinket kövessék továbbra is figyelemmel. Eközben arra emlékezünk, amit Urunk maga mondott nekünk: kérjetek és adatik nektek. (láad: Mt 7,7-11) Annak a fontossága, amit kérünk, kitartást és bizonyos mértéktartó nyomást követel meg. Arról se felejtkezzünk el, hogy a Fatimai üzenet lényege nem Oroszország felajánlására korlátózódik, hanem mindenek előtt a Mária Szeplőtelen Szívéhez szóló ájtatosságra is. Mind ezek az imák és áldozatok erősítsenek bennünket. Legbensőbb vágyunk, hogy e hónapban, Mária hónapjában még többen húzódhassunk Mária anyai oltalmazó palástja alá. + Bernard Fellay 2010. május 1., Szent József oltalmának ünnepén (a fotókon Fellay püspök és Hoyos bíboros látható a pápánál tett látogatásukkor 2006 augusztusában) 2010. május 15.