Az élet bajai között sokszor juthatunk olyan helyzetbe, amikor bármit megtennénk egy-egy jó tanácsért. Ám hiába fordulunk másokhoz, mert esetleg ők sem tudnak segíteni rajtunk. Ilyenkor önkéntelenül is az égre emeljük tekintetünket, onnan várva, az értelmünket megvilágosító fénysugarat. A Jó Tanács Anyja-kegykép története is arról győz meg bennünket, hogy nem csalatkozik a keresztény ember, ha megpróbáltatásaiban a Boldogságos Szűz pártfogásába veti bizalmát.
A kegykép története 1356-ban kezdődik, az itáliai Palestrina Egyházmegyében, Genezzanóban, amely mintegy ötven kilométernyire keletre található Rómától. Ebben a városkában volt egy régi kis templom a Jó Tanácsról nevezett Miasszonyunk tiszteletére. Nem volt semmi különös benne, úgy nézett ki, mint a legtöbb városszéli kis templomocska. A terület korábban a Colonna nemesi család birtoka volt, de ebben az időben már az Ágoston-rendi szerzeteseké, akik ott kolostort építettek.
Ugyanebben az időben élt a városban egy jámbor, istenfélő, idős asszony, Petruccia da Jeneo. Ö az ágostonosok harmadik rendjébe lépve kijelentette a szerzetesek, az ismerősei és rokonai előtt, hogy a régi öreg kápolnácska helyett egy sokkal szebbet, és nagyobbat fog építeni. Azok a rokonok, akik Petruccia örökségére pályáztak, minden módon igyekeztek őt eltántorítani szándékától. Különböző indokokat hoztak fel a templom építése ellen: „Miből fogsz majd megélni tehetetlen öreg napjaidban, ha pénzedet a templom építésére fordítod?” – kérdezte az egyik. „Kevés a te vagyonod ahhoz, hogy egy nagy templomot építs!” – mondta egy másik. De az asszony nem rendült meg elhatározásában. „Majd lesznek jó emberek, akik fogadalmam megvalósításában támogatni fognak. És ha az emberekben hiába bízom, elég erős a hitem ahhoz, hogy tudjam, a Jó Tanács Anyja nem fog elhagyni engem. Felépíti Ö a saját templomát. Meglátjátok, hogy micsoda hatalmas pártfogó asszonya lesz annak a templomnak!” – bizonygatta az ellenzőknek, sugárzó prófétai szemmel.
Ám mindenki kinevette, sőt sokan azt suttogták egymást közt, hogy elment a józan esze. Petruccia mindezek ellenére hozzáfogott az építéshez. Már felhúzták a falakat, de egyszer csak félbeszakadt az építkezés, mivel a jámbor öregasszonynak elfogyott a pénze. Egy pápai rendelet szerint pedig nem volt szabad gyűjteni kegyhely jellegű templomok építésére, csak abban az esetben, ha a kegyhelyet csodák igazolták.
Szent Márk evangélista ünnepén, április 25-én vásár volt a kis városkában. A környékről is összegyűlt a nép, templomi zászlókkal, ájtatosan énekelve haladtak el a félbe maradt templom mellett. Sokan mondogatták annak csonka falai láttán, hogy „ez az asszony is építkezni kezdett, de nem tudta befejezni”. Amikor esteledni kezdett, a vásártéren egy égi tüneményre lettek figyelmesek. Könnyű felhő szállt le az égből, és rátelepedett a félbe maradt templom egyik falára. Amikor a felhő szerteoszlott, az összesereglett néptömeg egy festményt látott a templom belső falán, mely azelőtt nem volt ott.
A festmény a Boldogságos Szüzet ábrázolta, karján a kisded Jézussal. Ebben a pillanatban a város összes harangja önmagától megszólalt. Miközben a nép bámulta a rejtélyt, előrohant Petruccia a félig kész templomból, s örömtől könnyes szemekkel így szólt a sokasághoz: „Íme, itt a hatalmas Úrnő, akit vártam. Most vonult be az Ő templomába, az Ő tiszteletére szólaltak meg a harangok!”
A nép, amint magához tért az ámulatból, rögtön elkezdte tisztelni, és segítségül hívni Szűz Máriát a kisdeddel, akit a képen láthattak. Isten Anyja megjutalmazta a hódolatot, mert sok szegény betegnek visszaadta az egészségét. Az akkori feljegyzések szerint 110 nap alatt 171 hivatalosan megállapított csoda történt.
A genezzanói nép úgy gondolta, hogy a kegykép egyenesen az égből szállt alá, ezért az első napokban azt Madonna del Paradisónak, azaz Mennybéli Boldogságos Szűznek hívta. Egészen addig volt ez így, míg meg nem jelent két idegen a városban. Egy horvát és egy albán származású ember azt állította, hogy ők ismerik azt a kegyképet, és tudják annak eredeti helyét is.
Azt mondták, hogy a kép Szkutariban, Albániában egy, a városon kívüli kis templom falára volt festve. A környékbeli lakosok Madonna del Buono Officiónak, azaz Segítő Szűz Máriának hívták, és sokan zarándokoltak el hozzá, hogy ügyes-bajos dolgaikban meghallgatást nyerjenek. Különösen a közelmúltban volt nagy látogatottsága, mióta a törökök a két népet sanyargatták. Emiatt már sok ezren voltak kénytelenek kivándorolni hazájukból Itáliába, és ott menedéket és megélhetést keresni. Ők ketten is megelégelték a sok zaklatást, ezért határozták el, hogy otthagyják hazájukat, és kivándorolnak.
Mielőtt azonban otthagyták hazájukat, segítséget kértek Szkutariban a Segítő Szűz Máriától, aki őket már korábban is annyi vigasztalásban részesítette. Amikor a templomban imádkoztak, egyszerre csak azt vették észre, hogy egy felhő ereszkedik le a templom falára, s magával ragadta onnan a festményt, s vitte a magasba, mind messzebb-távolabb. Ugyanekkor őket is elragadta valamilyen szent hevület, melytől indíttatva menniük kellett hegyen, völgyön, szárazon és tengeren egyaránt. Egyenesen a kegykép után. A Szűzanya képe folyton előttük lebegett, s a felhő, mely körülvette, éjjel világító tűzoszloppá változott.
Rómában, a szent városban a kép hirtelen eltűnt a szemük elől. Sorra járták a nagy templomokat, hiába. Egyszer véletlenül meghallották, hogy Genezzanóban feltűnt egy csodatévő Madonna. Ezért jöttek el ide, hogy megnézzék, nem az a kegykép-e, amelyet ők keresnek. És ráismertek a képre: az nem más, mint a szkutari Segítő Szűzanya.
Eddig tartott a két vándor elbeszélése. A genezzanóiak nem nagy örömmel fogadták elbeszélésüket, bár még mindig azt hitték volna szívesebben, hogy a kegykép egyenesen a mennyből szállott alá.
Az ügy a pápa elé került. II. Pál pápa az eseményeket szigorúan kivizsgáltatta, nehogy a hívek csalásnak essenek áldozatul. Elküldött két püspököt Szkutariba, hogy állapítsák meg a tényállást a kép hitelessége, és a két vándor szavahihetősége felől. Azok mindent úgy találtak, ahogy a két vándor elbeszélte.
A püspökök beszámolója után a templom építése tovább folytatódott, és három év múlva teljesen elkészült. A templomban található domborművek, festmények és feliratok között, amelyek az oltárokat és a falakat díszítik, számos olyan van, mely a kegykép csodás eredetére utalnak.
Azóta híres búcsújáróhely lett Genezzano. Zarándokok ezrei keresték fel, köztük püspökök, bíborosok és pápák is. VIII. Orbán pápa, aki egyébként nagy körültekintéssel járt el a természetfeletti dolgok ügyében, maga is elzarándokolt Genezzanóba 1630-ban, amikor pestisjárvány dúlt Itáliában, kérve a Szűzanya pártfogását.
Sok kérést hallgatott meg, és sok könnyet törölt le ezen a kegyhelyen a Boldogságos Szűz. A kegyhely tisztelői sokszor váltogatták a nevét. Sokáig „Mennybéli Szűz” volt a neve. Később, mikor eredete kitudódott, „Segítő Szűz Máriának” hívták. Végül visszatértek a templom eredeti elnevezéséhez, és a „Mater Boni Consilii”, azaz a Jó Tanács Anyja nevet kapta (olaszul: Madre Del Buon Consiglio - Santuario di Genazzano).
A kegykép jellegzetessége és egyedisége, hogy a kisdedet kopaszon ábrázolja. Az eredeti kegyképről több másolat is készült, ezek egyike a Jó Tanács Anyja nevet viseli, de itt már a kisdednek van haja, s amelyen ez a latin felírás látható:
JESUM FILIUM TUUM.
(szerk. megj.: Genezzanó a Via Casilina (6-os út) mentén fekszik, mely Lazio belső tájain vezet Rómából Nápolyba, Palestrina után és Subiaco alatt. A belváros, mint minden régi olasz város, egy hegy tetején fekszik, melyben az utcák csak felülről lefelé egyirányban autózhatóak. A kegykép – mely a baloldali mellékoltáron van elhelyezve – melletti falra írják fel azon pápák nevét, akik maguk is elzarándokoltak a genezzanói kegyképhez. Utoljára II. János Pál pápa járt ott. Egy pap elmesélése szerint, az elmúlt évszázadban valamelyik pápa megvizsgáltatta a képet, Egy zsinórral körbe tekerték, és megállapították, hogy az a levegőben lóg! Nincs felfüggesztve sehol sem!)
(A fotókon sorba a Jó Tanács Anyja kép, a Genazzanó-i templom bejárata, az oltár a kegyképpel, majd végül maga a kegykép látható.)