Fr. John Hunwicke (akiről a honlapon a Beszámoló az elmúlt napok eseményeiről című cikkben egy évvel ezelőtt – szintén a pápa elleni támadások idején – már volt szó) anglikán lelkész és liturgikus dolgokban sokszor pápább a pápánál, internetes blogján elmélkedett arról, hogyan lehetséges, hogy a „szexuális forradalom” az egyházakba (!) és közösségekbe is be tudta vinni szennyesét, holott ezeknek az intézményeknek ez ellen – voltaképpen védettnek kellett volna lenniük.      Elmélkedésének címe: „Gaudium, Spes és szex” éreztetni engedi, hol látja ő e hanyatlás egyik fontos okát. Mivel az atya (aki Oxfordban tanít) olyan szempontokat is érint, melyeket eddig máshol nem lehetett olvasni, néhány érdekes részt érdemesnek tartottunk lefordítani (angolból németre, ehelyütt pedig németről magyarra). Az eredeti szöveg a következő címen olvasható:          http://liturgicalnotes.blogspot.com/2010/04/more-on-gaudium-spes-and-sex.html Úgy gondolom, hogy a II. Vatikáni Zsinat alatti és után idő vidám optimizmusa azt az elképzelést szülte, hogy egy régi, sötét, negatív és testellenséges katolicizmus pókhálói végre el lettek takarítva. A szigorú szabályok, a félelem és az erény-őrzés ideje elmúlt, és helyükre az elvileg jó emberi természetbe vetett bizalom lépett – és egy gyakorlati pelagiánizmus.      Amikor az oltárok és szobrok, a tabernákulumok és áldoztatórácsok a székesegyházakból és templomokból eltűntek, az embernek az az érzése támadt, hogy ezzel egy egész régi kultúra elnyomásai és korlátozásai a hozzájuk tartozó illemmel, erkölcsiséggel felbomlottak. Úgy gondolom, hogy alábecsültük azokat a kihatásokat, melyeket e kulturális törés mind az egyének, mind a társadalmak tudatában kiváltott. Ehhez jön még az a tény, hogy attól a naptól kezdve, melyen a zsinat úgy határozott, hogy az antibébi tabletta kérdését a pápára bízza, a Humanae Vitae enciklika megjelenéséig az erkölcs egész területén egy törvényhozási vákuum állott be. Hogyan lehet az egész világegyházat évekig bizonytalanságban tartani olyan üggyel kapcsolatban, mely párok millióinak mindennapos szexuális életét érinti? És ez még nem minden. Az Egyháznak minden generáció alatt az a feladata, hogy ne csak a történelmi könyvek tévedéseit, hanem a jelen tévtanait is megvizsgálja. Abban az évtizedben, melyre egy teljesen világiasan értelmezett „szexuális felszabadítás” nyomta rá a bélyegét, ennek a „pasztorális”-zsinatnak durva lelkipásztori mulasztása volt, hogy e tárgyban nem fogalmazott meg egyértelmű figyelmeztetéseket, sőt akár elmarasztalásokat is. (A Gaudium et Spes idevonatkozó fejezeteinek elégtelensége abból is felismerhető, hogy se azok, akik az Egyház tradicionális tanáért, se azok, akik ez ellen vannak, nem említik ezeket.) A Krisztus nyájáért érzett „pásztori aggodalom” végtére is a veszélyektől való egyértelmű figyelmeztetést követeli meg – a vasúttársaság sem engedi meg nagysebességű vonatai számára, hogy megfelelő figyelmeztető jelzések nélkül rohangáljanak a vidéken keresztül. Mindazonáltal az elmarasztalások, de akár még egy figyelmeztető mutatóujj felemelése is nem feleltek meg a zsinat örömteli és optimista „aggiornamento” önbizalmának – és még kevésbé a zsinatot követő „zsinati szellemnek”.