Fr. Tim Finigan a „The Hermeneutic”-ban egy figyelemreméltó fejezetet idéz a keleti egyházak számára 1996 januárjában kiadott a liturgiát érintő római utasításokból: 107. Ima-irány kelet felé Rég idők óta a keleti egyházak szokása, hogy kelet felé fordulnak, illetve vetik le magukat imára. Magukat a templomokat is úgy építették, hogy az oltár kelet felé nézzen. Damaszkuszi Szent János e tradíció jelentőségét a következőképpen magyarázta meg: „Nem csupán egyszerű szokás vagy véletlen, hogy kelet felé fordulva imádkozunk. Hiszen Isten a felismerhető világosság (1 Jn 1,5), és a Szentírásban Istent az igazság napjának (Mal 3,20) nevezik. Ezért van szükség arra, hogy az istentiszteletben keletet neki szenteljük. A Szentírás ezt mondja: »Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett.« (Ter 2,8) E régi haza utáni keresés során fordulunk Isten tiszteletéhez oda. Mózes sátrának függönye és a kibékülés előcsarnoka is kelet felé nézett; Juda törzse, mely a legelőkelőbbnek számított, a keleti részeken telepedett le. (Szám 2,3) Salamon templomában az Úr kapuja kelet felé nézett. (Ez 44),1)      Maga az Úr, amikor a kereszten függött, nyugat felé nézett, és mi őfelé, vagyis kelet felé fordulva borulunk le elé. Amikor a mennybe felment, kelet felé emelkedett fel, és tanítványai így imádták őt, és ahogy a mennybe felmenni látták, jön majd vissza (ApCsel 1,11), ahogy maga az Úr mondta. »Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.« (Mt 24,27) Tehát Őt várva borulunk le kelet felé. Ez egy szóban ránk hagyományozott tradíció, mely az apostolokig nyúlik vissza.” Ez a gazdag és bámulatos magyarázat világossá teszi, miért fordul a celebráns, aki a liturgikus ünnepet vezeti, és az ünnepen résztvevő hívek szintén, kelet felé. Eközben nem arról van szó, ahogy ezt gyakran állítják, hogy a népnek háttal celebrálnak, hanem arról, hogy a népet Isten birodalma felé való vándorlásában vezetik és az Úr visszatértéig imában irányítják. Ennek a gyakorlatnak, mely számos keleti templomban a nyugatról nemrég megjelenő új hatások által veszélybe került, mély jelentősége van, melyet a kelet liturgikus szellemiségével összhangban meg kell őrizni. (…) Kiállítva A Keleti Egyházak Kongregációja által 1996. január 6-án, az Úr megjelenésének ünnepén Achille Card. Silvestrini, perefektus + Miroslav S. Marusyn, titkár