A magyar nép egyszerű gyermekei nem fektették okiratokba a maguk hitét. Szent István korában általában még a királyok sem tudtak írni. De okiratoknál szebben bizonyítja mélységes hitét, áradó szeretetét, a szívből fakadó ének, amelyben egész lelke kitárul. Amit hisz szívében, azt az ajkán hordja. Templomokban, búcsúkon énekkel vallja meg hitét. S ez az ének nemzedékről nemzedékre, szájról szájra száll. Már Szent Gellértnek feltűnt, hogy a magyar hívő ajkáról sosem hallja Mária nevét. Megmagyarázták neki: „Az ő saját nevét, mármint Krisztus Édesanyjáét, a magyarok nemzetsége nem ejti ki, hanem náluk csak úrnőnek, királynőnek hangzik.”      (szerk. megj.: Hogy ez mennyire így van, azt személyesen is megtapasztaltam, illetve folyamatosan tapasztalom. Az elmúlt 15 évben lefordított többszáz ha nem ezer cikk közben újra és újra belebotlottam abba a dilemmába, hogy a német szövegben megtalálható Mária-megnevezéseket – bár nem volt katolikus gyerek- és ifjúkorom – úgy éreztem, hogy magyarra szó szerint nem lehet lefordítani, mert a magyar katolikus fülnek idegenül csengenek. Ezért fordítottam csaknem mindig „Boldogasszony”-nak a német Máriát, akármilyen jelző állt előtte.) A magyar népének, vagyis vallásos ének szinte egykorú a kereszténység megerősödésével magyar földön. A Könyves Kálmán alatt megtartott esztergomi zsinat (1114) határozata: „A templomban semmi se olvastassék vagy énekeltessék, amit a zsinat jóvá nem hagyott”, és annak megismétlése a IV. László alatt megtartott budai zsinaton (1279) mindenesetre azt bizonyítja, hogy már az első keresztény magyar századokban (XI-XII. század) virágzott a magyar nép nótafáján olyan ének is, amely a templomban hangzott el.      Az első egyházi népénekek irodalmi és zenei forrása kétségtelenüül a gregorián ének és a középkori európai »nemzetközi« katolikus népének volt – átgyártva, átformálva az ősi magyar népzene ízlésével, hagyományaival, sajátosságaival.      Hosszú századokon át szájhagyomány révén élt és terjedt a magyar nép énekes imádsága. Nem is nagyon volt szükség a lejegyzésükre; a nép az ének szövegét és dallamát hallás után tanulta meg és hagyományozta át. (Dr. Werner Lajos) Ilyen népének volt a magyar nép eredeti himnusza, a Boldogasszony Anyánk is, mellyel az egyszerű nép azt a hitét fejezte ki, hogy Isten és a Nagyasszony mindenütt és mindenkor meghallgatja a fohászát és segít neki. Ezzel a hittel megélt, reális kapcsolat zeng az ősi magyar máriás énekeinkben.

A magyarok himnusza Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Ó Atyaistennek kedves, szép leánya, Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája! Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról! Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, Anyai palástod fordítsd oltalmunkra: Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!