Azt hiszem, már említettem, hogy nem olyan régen saját fülemmel hallottam a rádióban egy angol üzletemberről, aki előadásokat tart a világ különböző részein, többek között így került Magyarországra, és aki előadásában fő tanácsul azt adja, hogy ha ma valaki sikeres akar lenni, vagy akár csak fenn akar maradni, akkor tisztességtelen eszközökhöz kell folyamodnia. Nos, hogy ez mennyire így van, azt bárki megtapasztalhatja, hiszen ez a szemlélet mára az élet minden területére begyűrűzött. Teljesen érthetően ezzel egyidőben egyre több katolikus fiatal teszi fel a kérdést: hogyan tovább, mit csináljak, mit kezdjek az életemmel? Erre a kérdésre nem csak azért nagyon nehéz válaszolni, mert a lehetőségek szinte teljesen eltűntek, hanem még inkább azért, mert egy katolikus tanács egyúttal azt is jelenti, hogy a megfogadójára kikerülhetetlenül megvetés, sikertelenség, bánat, semmibevevés, mellőzés, rágalmazás, sőt üldözés vár.      Olyan ez, mintha az első 300 év pápái tanácsot kértek volna, hogy elvállalják-e a pápaságot? Mit tud erre egy másik ember felelni? Joga van azt mondani, hogy igen, amikor ezzel a kérdező százszázalékos halálos ítéletét is kimondja? A helyzet most úgy néz ki a világban, hogy az, aki katolikus módon akar élni és dolgozni, azaz nem hajlandó hitét érintő kompromisszumokba belemenni (ami annyit tesz, hogy Istentől kapott képességeit maximálisan kihasználva végzi munkáját), akkor ebbe nagy valószínűséggel bele fog rokkanni. Ezzel minden pályakezdő katolikusnak számolnia kell. És semmiképpen nem szabad abba a hibába esnie, hogy azt hiszi, majd ő megoldja, majd nála más lesz a helyzet. Mi hát a megoldás? Nos, én a nekem feltett ilyen természetű kérdésekre csak azt tudtam mondani, hogy olyan hivatás választása, melyet vagy teljesen egyedül, vagy kisközösségben, de minden esetben a világtól a lehető legjobban elzárva tud végezni. Vagyis valamilyen kétkezi munka, lehetőleg olyan, amire mindig szükségük van az embereknek, tehát ahol a legkevésbé van kiszolgáltatva másoknak. És ha pap akar lenni valaki, ha úgy érzi, illetve biztos benne, hogy Isten kiválasztotta és hívja? Ha a hagyományos katolikus tanítást akarja átadni (mégha nem is akarja a régi misét bemutatni), akkor tudomásul kell vennie, hogy erre jelenleg Magyarországon nincs esélye. Se arra, hogy katolikus képzést kapjon, se arra, hogy valahol egy plébánián katolikus módon foglalkozzon a hívekkel. A NOM megtette a hatását: az emberek egy teljesen új vallás hívei lettek. Következésképpen a lehető leghatározottabban visszautasítják a régit, és ennek hangot is adnak.      Ilyen körülmények között az egyetlen megoldás a külföldre menés. Mind német, mind angol, mind francia, mind spanyol nyelvterületen számos tradicionalista kolostor és néhány szeminárium is létezik. Aki úgy akar tradicionalista pap lenni, hogy Isten kedvéért erre a „kalandra” eleve nem hajlandó, vagy úgy érzi, hogy nem képes, annak jelenleg nem szabad olyan vágyakat táplálni, hogy pap vagy szerzetes legyen.