Szent József nem csak egy szent a sok szent között, hanem „hivatal” az Isten akarta rendben, egy hivatalnak „személybe tömörítése”. Jézus földi életében nemcsak Péternek adott hivatalt, hanem végrendeletében a keresztről a József-hivatalt is örök időkre megerősítette és elrendelte. Ezt a József-hivatalt elsőként maga Szent József látta el, mint a szent család pártfogója és őrzője – protector et custos –, az ő halála után rövid ideig maga Jézus, majd a krisztusi végrendelet szerint Szent János, akire Jézus a keresztről édesanyját bízta.
Ha valaki hivatalt kap, akkor annak halála után gondoskodni kell hivatalbeli utódjáról. Péter utódai Róma püspökei, vagyis a pápák. Szent József, illetve Szent János utóda pedig az Egyházra vigyázó világi hatalom, azaz a szent római birodalom és annak császára, illetve a katolikus állam.
Jézus az Egyházat nem akarja védelem nélkül hagyni, ezért Isten akarata szerint az államnak az az elsődleges feladata, hogy az Egyházat természetfeletti hivatása végzésében segítse, a világi ügyek intézésének terhét válláról levegye, gondoskodjon róla, pártfogója és őrzője – protector et custos – legyen. Hogy az evilági dolgokat úgy rendezze el, hogy az Egyház könnyebben és hatékonyabban végezhesse a lelkek üdvözítésének feladatát, létrehozza és fenntartsa azt a rendet, melyben az emberek az erényeket gyakorolhatják és a bűnöket elhagyhatják. Vagyis megnehezítse a kísértéseket és csökkentse a bűnbeesés lehetőségét. Isten eme örökérvényű rendelkezésből is kitűnik, hogy az állam mára a „természetes” állam perverziója lett.
Az állam és az Egyház szétválása az isteni rendet zúzta szét. Az állam mintegy kilépett az Isten szabta keretek közül, természetes feladatát eldobva a rá bízott Egyházat és ezzel állampolgárait magukra hagyta, sőt egyre jobban elárulta, kiszolgáltatta. Az Egyháznak ebben a kérdésben is, csakúgy, mint máskor, ha az isteni rend felborult, az az egyik legfontosabb teendője, hogy az Isten akarta rendet helyreállítsa.
De nem csak az állam nem akarja többé betölteni Istentől kapott feladatát, hanem maga az Egyház is úgy vélte, és véli újfent, hogy nincs szüksége a József-hivatalra, azaz a világi pártfogóra. Valahányszor a történelem folyamán eme tévedésbe esett, Isten mindig megbüntette az Egyházat, hogy ráébredjen saját tehetetlenségére, és ezáltal felismerje a József-hivatal rá nézve elengedhetetlen szükségességét.
Ezt a szükségességet ismerte fel IX. Pius pápa, amikor Szent Józsefet az Egyház védőszentjévé, patrónusává nevezte ki, bár már volt egy őrangyala, Szent Mihály.
Maeßen atya – és sok más gondolkodó ember – szerint a mai világ emberi eszközökkel már nem javítható meg. Hogy ez lehetséges legyen, ahhoz valakinek e világban is be kéne töltenie megint Szent József hivatalát. Viszont ma egyetlen világi intézmény, hatalom nincs, aki Szent József szerepét felvállalná. Sőt.
Néhány idézet katolikus íróktól az isteni rendről:
Rober Mäder prelátus: „A szellemek birodalmában csak két nagyhatalom létezik, a katolikus Igen és a forradalmi Nem. Korunk nagy harca a katolikus Egyház, azaz az igazság, a tekintély, a rend harca a hitetlenség, az istentelenség, a rendetlenség, a szociális zűrzavar és a politikai lázadás ellen. A katolicizmus maga a rend. Az egyház-követő a tekintély és a fegyelem tanítványa. – Ha a modern alkotmányok vallásszabadságról, lelkiismeret-szabadságról, sajtószabadságról beszélnek, és ez alatt Isten abszolút akaratától és Isten abszolút igazságától való függetlenséget értenek, akkor ez még az őrületnél is rosszabb. Ez anarchia, mely aknáit a rend minden egyes alapköve alá odatette.”
Amorth atya: „Krisztus centrális helye a teremtői rendben, s e rend helyreállítása az ő megváltói műve által az az alap, mely érthetővé teszi Isten terveit és az ember rendeltetését.”
XI. Pius pápa: „A bűnbánat lényegénél fogva az erkölcsi világrend elismerése és helyreállítása, azé a világrendé, mely az örök törvényen, tehát magán az élő Istenen alapul. Aki Istent kiengeszteli bűneiért, már ezzel elismeri, hogy a legfelsőbb erkölcsi törvények szentek és bensőleg köteleznek, és megsértésük büntetést kell, hogy maga után vonjon. »De nincs békéjük az istenteleneknek« (Iz 48,22), mondja a Szentlélek; mert ők állandó viszályban és ellentmondásban élnek a természet és Teremtője által megkívánt renddel.”
A család, mint a társadalom legkisebb, de elengedhetetlen és legfontosabb sejtje, az Isten által teremtett világban, a társadalom számára neveli a gyermekeket. A mai perverz helyzetben ennek ellenkezőjét kell tennie, ha nem akarja tagjainak a lelki üdvösségét veszélybe sodorni. Vagyis, ma a családnak a társadalom ellen kell nevelnie gyermekeit, és tagjait arra kell buzdítania, és abban kell segítenie, hogy a társadalom ellen élhessenek, mert csak így élhetnek Istennek tetsző módon, lelki üdvösségüket csak így érhetik el.
Diabolós, az ördög nem más, mint Isten rendjének a szétrombolója. E földi világ a Jó és a Gonosz, az angyalok és a démonok harca. E harc, melyben a támadó a Sátán, ezért mindig a rombolás, a rend felfordításának a színtere. Vagyis Sátán működése Isten rendje ellen irányul, a kezdetek óta ezt és mindig ezt rombolja.
Ha az elmúlt 500 év történelmét áttekintjük, nem látunk mást, mint az élet egyre szélesebb területén e rend ellen elkövetett újabb és újabb lázadásokat. De egyúttal az is megfigyelhető, hogy az eddigi lázadások – bármennyire is veszélyesek és átfogók voltak – mégsem érték el a teljes győzelmet. Hogy csak egyetlen példát említsünk: az evolúció, az újkor egyik legostobább és legnagyobb hazugsága, az isteni rend egyik legnagyobb ellensége, csaknem másfél évszázados diadalút után, korunkra komoly ellenfélre akadt a teremtéstanban hívő tudósok körében.
Az Evangéliumban Jézus azt mondja, hogy a végső időkben a „gonoszság elhatalmasodik”. Sőt, azt is mondja, hogy „akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz”. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, úgy tűnik, a Sátán az idő előrehaladtával, végső bukásának közeledtével az isteni rendnek egyre alapvetőbb elemei ellen támad.
A gonosznak és szövetségeseinek sikerült mára az isteni rendet a társadalom minden területén szétzúznia, a tudományban, a kultúrában, az oktatásban, az intézményekben, a családban és az erkölcsi életben. De mivel a közrend felbomlásával, a családok lehetetlenné tételével sem érte el a teljes káoszt, most olyan forradalmat indított el, mely akkora mértékben mond ellen a józan észnek, hogy sikere valószínűleg éppen ennek lesz köszönhető. Ugyanis még maguk az érintettek sem hiszik el, hogy ilyesmi lehetséges. Ahogy Gabriele Kuby írja a legújabb forradalmi utópiáról, a Gender Mainstreaming-ről: „A legtöbb embernek ez annyira lehetetlennek és valóság-távolinak tűnik, mintha létezne egy olyan párt, mely a nappal és az éjszaka közötti váltakozást akarná eltörölni.”
Ugyanakkor ami most velünk a „nemek forradalma” alatt történik, valószínűleg igaz volt a történelem összes forradalmára, hiszen amennyire most számunkra elképzelhetetlen a Gender Mainstreaming, az akkor élő emberek számára ugyanolyan utópikusak voltak például a katarok ideái, vagy francia forradalom „észvallásának” az elképzelései. (Csak mi mostanra megszoktuk ezeket, és ezért észre sem vesszük már, mennyire sátániak, mennyire az isteni rend szétrombolása volt elsődleges céljuk.)
A forradalom – a rendbontás – nem az utcán, nem a nyilvánosság előtt, hanem az irodalomban, a szellemi életben, azaz a fejekben kezdődik. Onnan az oktató- és nevelőképző intézményekbe, majd az ezeken a helyeken kiképzettek révén az állami intézményekbe, az egyetemekre, az iskolákba, óvodákba nyomul, megteremtve ezzel „katonái” alapos kiképzését.
Mivel a forradalmi eszmék egyre utópikusabbak, a józan aggyal rendelkező népesség körében eme megelőző aknamunka nélkül nem számíthatnának támogatottságra. Ezért szükséges vagy a gondolkozásra képtelen csőcseléket, vagy a még védtelen fiatalságot „bekeríteni” és megmérgezni a forradalom ideológiájával, és ezzel biztosítani a győzelmet.
Akármikor is lesz a világ vége, vagy Isten közvetlen beavatkozása földi életünkbe, az a tény, hogy a Sátán ilyen eszeveszett módon őrjöng, az Evangélium szerint biztos jele a végső idők elérkeztének. Ennek az őrjöngésnek két része van: az egyik az egyre képtelenebb ideák felbukkanása (a homoszexualitás egyenlősége után most a nemek szabad megválasztása), a másik pedig azon intézmény elleni egyre erősödő nyomás, mely még mindig nem szűnt meg puszta létével az igazság, az Isten alkotta rend kifejeződése lenni.
A katolikus Egyház elleni újabb és újabb támadásokat nem szabad e tényezők figyelmen kívül hagyásával hallgatni, értelmezni, magyarázni. Ahogy a katolikus családokban a gyermekeket fel kell készíteni, hogy ne higgyék el azt, amit az iskolában a vallásról vagy történelemről tanítanak, úgy kell fogadni a média katolikus Egyházzal kapcsolatos híreit. Akármiről is van szó, tudni kell, hogy a támadás nem egyes személyek, nem egyes papok ellen irányul, hanem maga az intézmény, és azon keresztül Jézus Krisztus ellen. Az Egyház ellen, melynek puszta létezése elviselhetetlenné teszi a Gonosz és a gonoszok életét. Az a tény, hogy Jézus az igazság, hogy az Egyház tanításában még mindig az igazság egyetlen birtokosának tartja magát, soha nem fogja nyugodni e világ embereit.
Tavaly Húsvét előtt a Williamson-ügy, idén az ír és német papok botrányai, minden csak arra van kihegyezve, hogy az Egyházat kompromittálja, hogy az igazság birtokosát ellehetetlenítse, és ennek következtében a rend utolsó őrzőjét elpusztítsa.
(Ez a cikk nem akar a mostani botránnyal foglalkozni. Tájékoztatásul csak annyit, hogy minden hivatalos statisztika szerint a katolikus intézményekben a legkisebb a szexuális visszaélések aránya, hogy a mostani hírekben évtizedek alatt előfordult eseteket közölnek összesítve, így áll elő a viszonylag magas szám, hogy például a pár évvel ezelőtt az USA-ban történt hasonló botrányok után kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott eseteknek csak töredéke volt igaz, hogy olyan emberek követelik az Egyház mint intézmény elítélését, akik bevallottan, a nyilvánosság előtt a pedofil mozgalom vezetői stb. Ez utóbbi tény egyedül alkalmas arra, hogy lelepleződjön a Sátán „ujja” ebben a dologban.)
Felmerül a kérdés, hogy Isten mi célból engedi meg az ilyen otromba támadásokat? A mostani helyzetben két ok látszik nyilvánvalónak: az egyik a büntetés, a másik az „észre-térítés”. (Egy konkrét példa a büntetésre: A regensburgi püspököt a média csaknem úgy és csaknem ugyanazon okból támadta, mint ő tavaly Williamson püspököt.) Ezen a honlapon nem kell külön magyarázni és megokolni, hogy az Egyház, és benne különösen a német püspökök többsége megérdemli a büntetést. A történelem egyik tanulsága, hogy a forradalom saját gyermekeit is felfalja. A világgal kiegyező, a világ után szaladó Egyház a forradalom „gyermekévé” vált, s ilyen minőségében még inkább a támadások céltáblája lett.
A másik ok az észre-térítés. Isten addig fogja büntetni az Egyházat, amíg „magához nem tér”, amíg abba nem hagyja a korszellemhez való igazódást, amíg saját otthonában rendbe nem hozza a dolgait, ki nem írtja maga közül a forradalmárokat, a forradalmi eszméket.
A kérdés csak az, hogy ehhez még hány média-botrányra vagy akár valódi, fizikai üldözésre lesz szüksége? A kérdés csak az, hogy mikor követi végre Isten utasítását, mikor állítja végre helyre a maga területén a rendet, mikor hajtja végre a Szűzanyának a fatimai látnokkal közölt kérését, és mikor helyezi magát teljes bizalommal Szent József oltalmába? Az elmúlt évek eseményei és az ókori kereszténység történelme azt mutatja, hogy Isten a döntő pillanatokban csak a százszázalékos hűséget fogadja el, csak a százszázalékos felajánlásokat jutalmazza, csak a százszázalékos jámborságot hallgatja meg.
(a fotón a római SS. Laurentio et Yppolito martiribus Szent József szobra látható)