(Előzmény: a német sajtó általános támadást intézett a katolikus Egyház ellen azzal kapcsolatban, hogy német katolikus iskolák, internátusok ellen több feljelentés érkezett. Régi diákok perelték be pap- és szerzetes tanáraikat állítólagos szexuális zaklatás, valamint fizikai fenyítés miatt, melyek jó része 30 évvel ezelőtt vagy még régebben történt.) Az ú. n. IQ-tesztben gyakran szerepel a következő feladat: egy fogalompár van megadva, és ennek alapján egy szóhoz egy továbbit kell párosítani, mely az elsőhöz ugyanolyan viszonyban áll, mint a megadott fogalompárban. Például, ott állhatna a következő feladat: „katolikus Egyház úgy viszonyul a paphoz, mint az állam …?” A megoldás, vagyis a hiányzó fogalom, a „hivatalnok” lenne.      Csakhogy, ha egy hivatalnok megsértené az állam törvényeit, akkor senki nem jönne arra a gondolatra, hogy ezért az államot hibáztassa. Mindenki számára nyilvánvaló lenne, hogy az adott esetben a hivatalnok személyes vétségéről van szó. Ugyanez azonban a katolikus Egyház esetében különös módon nem így történik. Ez nem csak nem következetes, hanem a legnagyobb mértékben tisztességtelen is. Egy kis példa: ha egy vendéglőben néhány fiatalember sör mellett üldögél, és közülük az egyik hirtelen arról kezd el beszélni, hogy az alkoholizmus alapjában véve nem jó, akkor a többiek nyilván megbotránkozva néznek rá, és ezt szegezik bajtársuknak: „Éppen neked kell ilyen beszédet tartani!”      Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy a fiatalembernek szónoklata megtartásához talán inkább egy üveg Colát kellett volna rendelnie, vagy egész egyszerűen inkább hallgatnia kellett volna, egy azonban azonnal feltűnik: társai tartalmilag egyáltalán nem foglalkoztak a beszéddel, érvelés helyett a személyeskedésbe menekültek. Arról, amiről valójában szó volt, mindenki hallgat. Ilyen retorikai fogások bizonyára minden időben szokásban voltak, hiszen sokkal kényelmesebbek, mint az érvelés, mivel ezzel a módszerrel viszonylag könnyen és gyorsan el lehet valakit hallgattatni.      Ami azonban új, hogy manapság ezt a bűvésztrükköt intézmények ellen is felhasználják, különösen és mindig újra és újra a katolikus Egyház ellen. Bár régen még érvényben volt az az alapelv, hogy személy és intézmény között különbséget kell tenni, mára a sajtóbanda a katolikus Egyház elleni hajtóvadászatát e fontos tételt figyelmen kívül hagyva indította meg. Hamarosan kiderült, miről is van szó tulajdonképpen: a felmerült probléma szívesen látott indok a katolikus Egyház elleni támadásra, vagyis azon utolsó intézmény ellen, mely még mindig az igazság egyedüli birtokosának tartja magát. Mert azt, amit nekünk az Anyaszentegyház mond, a pluralizmus és a relativizmus idejében nem akarjuk többé hallani. Végülis annyira felvilágosultak vagyunk, hogy a gondolkodás kockázatára nincs már szükségünk. Mélységesen elvetendő azonban, hogy az új világrend védelmezőinek személyes harcát az áldozatok hátán hordják ki.      Számos szerző azonnal az áldozatok ügyvédének adja ki magát, és hangosan követel elnézést. Hiszen a média bírósági termében a katolikus Egyház elleni eljárás az örökölt nézetek melletti tántoríthatatlan kitartás miatt már régen elkezdődött. Ami viszont feltűnő, hogy a média emberei a bocsánatkérés követelésekor a német nyelv alkalmazásában nagy pontatlanságról tesznek tanúbizonyságot.      Ugyanis elnézést kérni, mentséget keresni annyit jelent, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Itt azonban nem erről van szó. Gondoljunk csak arra, hányszor mondunk ki félszívvel, szinte automatikusan egy „elnézést”. Egyedül az lehet helyes, ami azonban a mi társadalmunkban szinte már elfelejtődött, mivel ez saját gyengeségünk és hibás voltunk elismerésével van összekötve, hogy őszintén és becsületesen „bocsáss meg”-t mondunk. De ahhoz, hogy a megbocsátás teljes legyen, nem csak kérni, hanem fogadni is kell azt. Fogadni azonban csak olyan valakitől lehet, aki a hibát elkövette. Itt is mutatkozik a személynek az intézménnyel való összekeverése, ha az Egyháztól várják el ezt a beismerést. Ha az embert mint Isten képét komolyan veszem, lehetővé kell tennem, hogy minden tettéért maga vállalja a felelősséget, legyenek ezek jók vagy rosszak.      Senki sem várná el egy kitüntetettől, aki személyes teljesítményéért kapta az elismerést, hogy ezt egy intézményre ruházza át. Következésképpen nem lehet, ha valamiben hibázott, az intézmény nyakába sózni, illetve az intézménynek tenni szemrehányást a tettes felmentésével együtt. Ez az ember méltóságával összeegyeztethetetlen. Bocsánatot annak kell kérnie, aki vétkezett. Szívesen vetik az Egyház szemére az állítólagos kettős-erkölcsöt is. Kettős-erkölcs azt jelenti, hogy különböző dolgokra az erkölcsi megítélés különböző mércéit használják. Csakhogy az Egyház éppen ezt nem teszi. Ezt csak akkor lehetne a szemére vetni, ha a megtörtént eseteket elbagatellizálná vagy relativizálná.      Nem lehet a katolikus Egyházról egyfelől feltételezni, hogy megpróbálja a történteket eltussolni, másfelől pedig a kettős-erkölcs vádjával illetni. Az eltussolásnak csak akkor van értelme, ha valaki tudatában van annak, hogy hibázott. Tehát jó lenne, ha sok szerző csak akkor használna bizonyos szavakat, ha azok értelmével tisztában van. A médiában most folyó tisztességtelen módszerek csak a katolikus Egyház elleni rosszindulatú összeütközés új minőségét mutatják. Az álarcok lehullnak és ijesztően torz pofát fednek fel, mely az Egyház elleni harcnak még az áldozatok védelme érdekében sem vet véget.