Ne beszéljen egy katolikus püspök a népgazdaság ügyeiről, mert egyesek szerint neki a vallás témáinál kell maradnia? Ugyan! Milyen keveset ért meg az a vallásból, aki nem veszi észre, hogy a népgazdaság – vagyis az élethez szükséges javak kezelésének művészete – tökéletesen életszemléletünk függvénye, és ez az életszemlélet pedig a vallástól függ. Hogyan lehet a vallást (illetve ennek hiányát) másképp értelmezni, mint az élet átfogó szemléletének, mely által az ember azon Istenhez köti magát (illetve vonakodik kötni), aki az embernek az életet ajándékozta? Ma a legtöbb ember azt gondolja, hogy a népgazdaságnak semmi köze Istenhez, mert Istent vagy nem létezőnek vagy jelentéktelennek tartják. Még akkor is, ha hisznek a halál utáni életben, a poklot vagy nem létezőnek („mindannyian a mennyországba jutunk”) vagy érdektelennek tartják („legalább minden barátommal együtt leszek”, tréfálkoznak). Ezek a vélemények azok, melyek a tegnapi „spórolás népgazdaságától” a mai „pocsékolás népgazdaságához” elvezettek. Tegnap még ez volt érvényben: ne adjál ki többet, mint amennyit keresel. Ne vegyél fel pénzt, hanem spóroljál a beruházásaidra. Adósságaidat ne még nagyobb adósságok felvételével küzd le. Ezzel szemben ma ez van: Pénzt kiadni hazafias viselkedés. Mindenki boldog lesz, ha pénzt adsz ki, függetlenül attól, hogy mennyit keresel. Ne spórolj, mert a parlagon heverő pénz senkinek nem szolgál. Minden áron vegyél fel pénzt, hogy nyereséges beruházásokat valósíthass meg. Ha adósságaid visszafizethetetlenek lesznek, egyszerűen vegyél fel még több pénzt, hogy az előző adósságaidból kimásszál. Ezen „egyél, igyál és légy vidám”-népgazdaság intellektuális struktúrát kapott, különösen a nagyon befolyásos brit közgazdász, John Maynard Keynes (1883-1946) által, akinek egyik hírhedt kijelentése így hangzik: „A végén úgyis mindannyian meghalunk.” Az 1970-es években Nixon, amerikai elnök (1913-1994) ezt mondta: „Mostanra mind Keynesiek lettünk.” 1970 óta Keynes rendszere folyamatosan növekedett a 2000-es évek financiális mámoráig a maga őrült kölcsöneivel, hiteleivel és kiadásaival.      Mindazonáltal mindez csak azóta vált lehetővé, amióta az emberek az egykor józan eszüket feladták, mely erre intette őket: senki nem tud többet kiadni, mint amennyit keres, és adósságot lehetőleg nem kell csinálni. „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel”, mondja Isten szava (Róm 13,8), valamint „a kölcsönzőnek szolgája lesz a kölcsönkérő”. (Péld 22,7) Jelenleg a világ a pénz-emberek rabigájába hajtja magát, miközben a financiális mámor összeomlik, bár ennek az összeomlásnak koránt sincs még vége. A munkanélküliség sokkal magasabb, mint amekkorát a politikusok be mernek vallani, és mégis szavazatokat gyűjtenek azzal, hogy a népnek munkahelyeket és jómódot ígérnek. A politikusok ezeket a valótlan, teljesíthetetlen elvárásokat maguk szítják, mert így juthatnak hatalomra, holott nem tudják őket betartani.      A nép már ott tart, hogy fellázad, sőt már haragjában fel is lázadt. A politikusoknak külföldön kell háborúkat kirobbantaniuk, hogy a nép figyelmét a belső zavargásokról eltereljék. A háború a küszöbön áll, és őt az uzsorások világkormányzása követi majd – ha Isten hagyja. És mindez csak azért történik, mert az emberek azt gondolják, hogy Istennek semmi köze az élethez, és az életnek semmi köze Istenhez. Mi azonban figyeljünk Dániel 5,4-6 és 23-28 versére! „Itták a bort és dicsérték arany, ezüst, réz, vas, fa és kő isteneiket. Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg és írni kezdtek… Annak az Istennek ellenben, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem jutott a magasztalásból. Ezért küldte a kezet és ujjat, amely ezt az írást felrótta. Az írás, amelyet felrótt: »Mené, mené, tekél és parszin. A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált. Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta.” Az Isten megszámolt bennünket (Mené), megmért és könnyűnek talált (Tekel) – a móka társadalmának vége van (Parszin). Csak az marad számunkra hátra, hogy bevegyük az orvosságunkat.