Egy új – a szakértők szerint Krisztus után az 1./2. évszázadból származó – Evangélium töredékei kerültek 1970-ben Jeruzsálemben a kezembe. Ebből idézek, majd magyarázok most egy részt, szembe állítva vele a szinoptikus Evangéliumokból a megfelelő verset. Máté Evangélium 18. fejezet 12-13 vers: „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet és nem megy el, hogy megkeresse az elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” A most megtalált 5. Evangélium 20. töredéke így hangzik: „A mennyek országa hasonlít egy pásztorhoz, akinek száz juha van. Miután közülük 99 eltévedt, az utolsó juhnak szemére hányja, hogy nem rendelkezik elég kezdeményező szellemmel, kikergeti, majd bezárja mögötte a juhakolt. Ezután elmegy a vendégfogadóba és párbeszédet folytat a pásztor feladatáról.” Kezdjük a 99 elveszett juh megtapsolásával! Ezek nem egyszerűen csak elvesztek, tettükkel sokkal inkább a juhakol ideája ellen protestáltak. Hiszen a juhakol képe ezt sugallja: elkerítés, belefoglalás, másoktól való elkülönülés.      Hogyan egyesülhetnének a többiek a nyájjal, ha a hozzájuk vezető úton egy barikádba ütköznek? Arról már nem is akarok beszélni, hogy egy gettóban – mely ugyan biztosít a veszélyektől, de mentes a kalandos szabadságtól – folyó élet végülis félreneveli az embert és komplexumokat okoz benne, mint például (kinek-kinek természete szerint) az alsóbb- vagy felsőbbrendűség érzetét, mely csak nehezen gyógyítható. Jobb a farkas okozta veszedelemnek kitenni magukat, mint egy juhakol gyáva biztonságába menekülni.      Az is előfordulhat, hogy a pásztor nem lát elég világosan. Egy ilyen esetben erőszakhoz kell folyamodni. A tömeges kivonulás a legjobb eszköz arra – látjuk a példázatban –, hogy a valóságot tudatossá tegyük annak számára is, aki görcsösen ellenáll és nem hajlandó becsukni a szemét.      Ha a juhakol végre üres, együtt mindnyájan visszatérhetnek, a juhok, a farkasok és minden más állat. És akkor végre egy nyáj lesz – pásztor nélkül. A példázatunkban a pásztor érti a hátsó okokat. Ezért bosszankodik az utolsó hátramaradó juh miatt. Ez az állat, mely bizonyos be-nem-illeszkedési hajlamot mutat, egymagában elegendő, hogy az új korszak kezdetét megkérdőjelezze! Amíg ez az egy barom itt van, addig létezik az istálló is, és amíg az istálló létezik, addig a szabadban levő juhok bizonyos nyugtalanságot éreznek, vajon a kivonulásuk tényleg okos volt-e?      És ez rossz! Ahhoz hogy kellemesen elfogyasszanak minket, szükség van arra, hogy eközben mi is bizonyos belső nyugalmat érezzünk!      Ki veled tehát, te önfejű juh! Szükségképpen kényszeríteni kell téged a szabadságra. Már csak azért is, mert te egyedül rabolod a pásztor idejét és energiáját, és akadályozod a kultúra fejlődését. Ha végre te is bátran elindulsz az erdő felé, a pásztor elkezdhet kollégáival a juhtenyésztés legjobb módszereiről disputálni. Csak ha nincs többé juhakol (és juh se), lehet végre igazán tudományos lelkipásztori teológiát kidolgozni. A fenti írás Giacomo Biffi milánói dogmatika-professzor (később püspök és bíboros, ma 82 éves és nyugdíjas) 1970-ben megjelent „Az 5. Evangélium” című könyvecskéjéből való. Feltéve: 2010. november 12.