„Azáltal, hogy Mohamed Jézus isteni teljhatalmát hatályon kívül helyezi és igazi anti-keresztény módra Jézus koronája után kap, hogy azt saját fejére helyezze, nyilvánul meg az a sátáni csalás, ami őt átitatja. Hogy Jézus útjában áll az ő makacs terveinek, hogy csak akkor éri el célját, ha Jézust félretolja, nos, ezekkel Mohamed tisztában volt. Krisztus fölé helyezni magát és a helyére ülni, ez nyilvánvalóan sátáni.” Előzmény: Thilo Sarrazin, a német állami bank egyik vezető tisztségviselője könyvet írt „Németország felszámolja önmagát” címmel, melyben az iszlám veszélyre hívta fel a figyelmet. A könyv óriási vihart kavart.      A honlapra nemrég felkerült „A világméretű iszlamizálás stratégiái” című, Albrecht Hauser által írt cikk, mely rávilágít az iszlám terjedésének egyik legdöntőbb okára: „Az iszlám vallás kritikusait úgy állítják be, mintha azok a világbéke és a globális igazságosság elterjesztésének ellenségei lennének. E stratégia alapján gyakorol az az iszlám országok szövetsége 57 tagországára és a nyugati kormányokra nyomást, hogy érzékeny büntetésekkel való fenyegetések által az iszlám ellen irányuló mindennemű kritikát megakadályozzanak.”      E stratégia alapján, mintegy Hauser szavait bizonyítandó, a szabad szólásszabadság és a demokrácia fellegvárában, Németországban a német államfő, a katolikus Wulff, menesztette Sarrazint az állásából, majd ezt követően a német egység napján ünnepi beszédében kijelentette, hogy „az iszlám ma hozzátartozik Németországhoz, úgy ahogy a zsidó-keresztény kultúra.” A német politikai elit és a média első, Sarrazint letámadó és az iszlámot védelmébe vevő reakciója után azonban rá kellett döbbennie, hogy saját hatalmi helyzetét veszélyezteti, ha ezen az úton halad tovább. Ugyanis olyan sok felháborodott és Sarrazin védelmére kelő e-mailt és sms-t kaptak az állam polgáraitól, hogy rá kellett jönniük, az embereknek már nem lehet következmények nélkül bebeszélni, hogy amit nap mint nap az utcán, az iskolában, a közéletben látnak, nem a valóság, hanem csak néhány rosszakaratú, békétlenkedő ember koholmánya.      Így került sor arra a vita-áradatra, ahol már mindkét oldal – ha nem is azonos arányban –, de mégis csak megszólalhat és előadhatja érveit. Ma a média fő témája az iszlám, és ez a katolikus internetes oldalakon sincs másképp. E pro és contra írások között a www.kath.net katolikus honlap közzétett két cikket, melyeket katolikus tisztségviselők írtak, s melyeknek egy-egy részletét itt közlöm: Október 1-én „Nincs más alternatíva, mint a párbeszéd az iszlámmal” címmel Rudolf Grulich professzor a katolikus „Die Tagespost” újságból átvett cikkében arról ír, hogy elege van abból, hogy az iszlámot elítélő leveleket megválaszolja, hiszen ezt olyanok írják, akik semmit nem tudnak e nagyszerű és békeszerető vallásról. Ezután hosszan sorolja a Koránból és a török történelemből az állítólagos vallásszabadságról és békeszeretetről szóló adatokat, majd ilyeneket ír:      „Mit tudnak a keresztények Németországban – akik csak a veszélyeket látják – valójában erről a vallásról? A kommunizmus után egy újabb ellenség-képre van szükségünk, mert keresztény hitünk olyan gyenge? A mohamedánok az egy Istenben hisznek, Isten angyalaiban és Isten könyveiben, a prófétákban, akik közé Jézust, Mária fiát, is számítják. Sőt, még Jézus szűzi születésében is hisznek.”      „Katolikusként a II. Vatikáni Zsinat azon kijelentéseihez tartom magam, melyek a nem-keresztény vallásokról szóló dekrétumban állnak: »Tisztelettel tekint az Egyház a mohamedánokra is, akik az egyetlen Istent imádják, az élő és magában létező, irgalmas és mindenható, az eget és a földet teremtő Istent, aki szólt az emberekhez. Azon fáradoznak, hogy egész lelkükkel alávessék magukat rejtett akaratának is, miként Ábrahám alávetette magát Istennek, akire az iszlám hit szívesen hivatkozik. Jézust, akit ugyan nem ismernek el Istenként, mégis prófétaként tisztelik, és szűz édesanyját, Máriát is tisztelik, akihez olykor ájtatosságban fohászkodnak is. Ezen kívül várják az ítélet napját, melyen Isten minden embert feltámaszt és mindenkinek megbocsát. Ezért tartják fontosnak az erkölcsös életvitelt és tisztelik Istent különösen imában, alamizsnával és böjttel.« – Majd a továbbiakban a zsinati dekrétumban ez áll: »De mivel az évszázadok alatt egynémely viszályra és ellenségeskedésre került sor a keresztények és a mohamedánok között, a szent szinódus mindenkit int, hogy a múltat tegyék félre, őszintén törekedjenek a kölcsönös megértésre, és közösen lépjenek fel a szociális igazságosság, az erkölcsi javak és nem utolsósorban a minden embert érintő béke és szabadság védelmére és támogatására.«” Azon felül, hogy a professzor tökéletesen figyelmen kívül hagyja a történelmet, és úgy tesz, mintha az iszlám csak most – az ő szavaival: a „kommunizmus után” – jelent volna meg a világ színpadán, olyan szentségtörést követ el, amire egyszerűen alig lehet magyarázatot találni. Csakúgy, ahogy a II. Vatikáni Zsinat kijelentéseire sem. Ha belegondolok, hogy az egyszerű magyar nép – egyébként egyedüliként a világon – inkább otthagyta mindenét, de nem élt tovább olyan földön, ahol a mohamedánok uralkodtak, akkor a mai Egyház vezetőinek blaszfémiája még undorítóbbnak hat. Ők ugyanis pontosan tudták azt, amit a zsinati atyák és azóta a legtöbb megszólaló nem, hogy ugyanis Allahnak semmi köze a Szentháromság egy Istenhez, és hogy Jézustól elvitatni Istenségét, a legfőbenjáróbb bűn, amit csak egy ember elkövethet. A második cikk – mely október 11-én jelent meg a kath.net-en – egy 75 éves német katolikus lelkipásztor, Aloys Butzkamm nyilatkozatát közli, aki évekig működött Isztambulban. Butzkamm szerint: „Törökországnak nincs szüksége több templomra, Németországnak azonban igenis szüksége van mecsetekre.”      A pap azt mondta a katolikus hírügynökségnek, hogy Törökországban elég keresztény templom van, ezért nincs szükség több templom építésére. Németországban azonban más a helyzet, mert itt 4 millió mohamedán él, akiknek szükségük van mecsetre, és ezért ezeket fel is építették. „Szerencsére olyan alkotmányunk van, mely ezt lehetővé teszi”, mondta Butzkamm.      Butzkamm páter a továbbiakban kifejtette, hogy Törökországban nem látott keresztényüldözést. Lehet, hogy az ország keleti részében a káldeus keresztényeket súlyos méltánytalanságok érték, de Isztambulban és Ankarában ő semmi ilyesmit nem tapasztalt. „Ha papokat ölnek meg, akkor ez nem a törökök vagy a török kormány egyetértésével történik”, hangsúlyozta Butzkamm, aki azért nyilatkozata végén bevallotta, hogy „Törökországban nem a keresztények a legkedveltebb emberek”. Szerencsére az interneten nem csak ilyen vagy ehhez hasonló, katolikus hitüket meggyalázó és Istent sértő papok nyilatkozata található, hanem nagyon sok olyan is, mely felhívja a figyelmet az iszlám és a keresztény vallás közötti alapvető különbségekre. Akik csak a politikai szempontokat veszik figyelembe, azok elsősorban a nyugati demokráciák és az iszlám jogrendszerében meglevő különbségekre mutatnak rá. Akik a vallás oldaláról vizsgálják a problémát, azok, bár korántsem mindegyik, megírja a legfontosabbat: hogy t. i. az iszlám Jézust nem tekinti Istennek.      Ehelyütt nem e cikkekből közlök részleteket, hanem Basilea Schlink anyának „Hol van az igazság” 1982-ben (!) megjelent könyvéből. E részlet, „Valóban csak ilyen kevéssé szeretjük a mi Urunkat Jézust?” cím alatt már csaknem két éve fent van a honlapon, de fontossága miatt nem hangozhat el elégszer: Részlet Schlink anya könyvének a „Mohamed a Biblia felől nézve” című fejezetéből: Csak Jézus mondhatta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6) Egy teológus, Gottfried Simon ehhez a következő megjegyzést fűzte: „Azáltal, hogy Mohamed Jézus isteni teljhatalmát hatályon kívül helyezi és igazi anti-keresztény módra Jézus koronája után kap, hogy azt saját fejére helyezze, nyilvánul meg az a sátáni csalás, ami őt átitatja. Hogy Jézus útjában áll az ő makacs terveinek, hogy csak akkor éri el célját, ha Jézust félretolja, nos, ezekkel Mohamed tisztában volt. Krisztus fölé helyezni magát és a helyére ülni, ez nyilvánvalóan sátáni.”      Mindez aláhúzza azt, amit János azokról mond, akik Jézust mint Isten Fiát nem fogadják el: „Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.” (1 Jn 3,2-4)      Ilyen Krisztussal szembenálló emberek voltak Jézus idejében mindenekelőtt a farizeusok és az írástudók, akik Jézussal szembeni ellenséges beállítottságukkal megmérgezték a népet. Azt vetették Jézus szemére, hogy Istent káromolja, mert azt mondta, hogy ő Isten Fia.      Miért nem akarták a farizeusok Jézust a nagyobbnak elismerni, aki nem csak ember, hanem egyben Isten Fia is? A Szentírás ezt több helyen is megválaszolja, például Mt 27,18-ban: irigységből („Tudta [Pilátus] ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére”), és mert a saját dicsőségüket keresték.      Mohamed valójában ugyanazt a viselkedést tanúsítja Jézusnak ezen Istentől megerősített fiú-helyzetével szemben, mint egykor a zsidó nép e csoportja, ezért nyilván nála is ugyanaz az indítóok. Azt veti azok szemére, akik Jézust elismerik Isten Fiának és Őt mint a háromszemélyű egy Isten második személyét tisztelik, hogy istenkáromlást követnek el. És a Jézus követőit sújtó ítélete valójában a fejet, Jézust magát találja el! Ah, milyen súlyosan bántjuk mi meg Jézust, amikor Mohamedet elfogadjuk, és ezzel Jézus fölött mondott ítéletét állni hagyjuk, ahelyett hogy határozottan visszautasítanánk? Mivel ez a gyalázat saját híveitől éri Őt, újra halljuk Jézus panaszát: „A megalázástól megszakad a szívem.”      Ha Mohamed csak azt hitte volna, hogy – egy isteninek vélt inspiráció után – az embereket arra kell felszólítania, hogy az egyetlen Isten, Allahban higgyenek, vallása nem lenne olyan veszélyes. A döntő momentum nála azonban ez: hallott Jézus Krisztusról mint Isten Fiáról, mégis úgy döntött, hogy szembehelyezkedik vele, és ezzel harcba vonult ellene. Az úgynevezett egy Isten-Allah nevében Mohamed az Isten Fiában való hitet istenkáromlásnak jelentette ki. Ez az ő nagy vétke, és ez teszi őt csalóvá és csábítóvá, kísértővé. E háttérből válik világossá, mily biblia-ellenes proklamáció a mohamedánok hitvallása. „Nincs más isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája.” Jeruzsálemben a templomhegyen, Isten egykori szent kinyilatkoztatásainak helyén, a sziklamecset, az iszlám egyik legszentebb szentélye körüli téren egy körbefutó frízben a Koránból való idézetek olvashatóak, például ezek: „Istennek legyen hála, akinek se fia, se társa nem volt a kormányzásban.” – „Nehogy azt állítsd, hogy hárman vannak. Isten csak egy egyetlen, és távol álljon tőle, hogy fia lett volna.” (Sure 17,111 és 4,169)      Ez nem más, mint hadüzenet Jézus Krisztusnak és minden kereszténynek! Szívünk csak mély fájdalommal telhet el, hogy egy bűnös ember arra vetemedik, hogy Jézus Krisztust, a méltósággal, hatalommal és felséggel teli Isten-Fiút, az örök szeretetet, akiről Mohamed igenis tudott, így káromolják. Mennyire felfoghatatlan, ha ezek után maguk a keresztények mégis elfogadják Mohamedet Isten küldöttének, holott még arra is merészkedik, hogy magát bűnös emberként az utolsó, Jézus fölött álló küldöttnek nevezze ki, állítsa be. Ez az Isten-Fiú, a mi Megváltónk fájdalmas megalázását és becsmérlését jelenti! Ah, valóban csak ilyen kevéssé szeretjük a mi Urunkat Jézust? Jön valaki a saját maga nevében (vagyis nem Istentől küldve), egy hamis próféta, aki nem más, mint az Antikrisztusok egyike, ahogy a Szentírás nevezi az olyanokat, akik nem akarják elismerni, hogy Jézus Isten Fia. És Krisztus eme tagadói előtt mégis szélesre tárják az ajtókat, hogy mindenütt lehetőséget kapjon, hogy hamis tanítását, mely Jézus ellen irányul, terjessze és a Jézus-hívők ellen harcoljon! Micsoda fájdalom Urunk számára! Jézus odaadja az életét érettünk szeretetből, és sok keresztény válasza erre az, hogy elárulják az ellenségeinek – támogatják, erősítik, hogy még jobban tudjanak dolgozni Jézus, a mi Megváltónk ellen! Hogy a fenti idézetben található eme igazságok ismeretében – és ez az ismeret feltételezhető a zsinati atyákról és a mostani katolikus papokról –, hogyan lehet az iszlámot elismerni és Istennek tetsző vallásnak, Allahot a Szentháromság egy Istennel azonosnak tekinteni, Koránt megcsókolni, egy ilyen embert szentnek tartani, egy mecsetbe egyáltalán belépni – nos, ez olyan titok, melyet szerintem nem lehet megfejteni. 2010. október 17.