A liturgia problémája és válsága nem a II. Vatikáni Zsinat alatt és után kezdődött. A modernizmus szelleme már a 19. század végétől teljesen átitatta az úgynevezett liturgikus mozgalmat, annak azon tagjait is, akik különben az Egyház legkiválóbb, leghívebb fiainak számítottak, és akiknek szándéka eredetileg tisztességes és katolikus volt. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az Egyház hagyományos liturgiáját követőknek valójában nem is az 1962-es, hanem az 1890-es állapotokhoz kellene visszamenniük, ha nemcsak a betűhöz, de a szellemhez is maradéktalanul hűek akarnak maradni. A liturgikus mozgalom „szakemberei” a misét emberi műnek tekintik, olyan valaminek, amit csinálnak, nem pedig Isten közénk leszálló misztériumának. Úgy is mondhatnánk, valami statikus „színjátéknak”, nem pedig egy akkor, abban a pillanatban végbemenő történésnek. A hagyományos katolikus tanban a mise elsősorban Krisztus és a Szentlélek műve, és csak másodsorban az Egyházé. Nagy tévedés az, hogy a liturgiát lényegében felolvasott mondatok és mozgások összességének tekintik, amelyet szerintük a pappal együtt a népnek kell csinálnia, vagyis olyannak, mint egy színmű, melynek sikere a színészek rátermettségétől és tevékeny részvételétől függ.      Az Egyház tanításában a mise a megváltás művének időben történő, de idő feletti megjelenése, melyben a részt vevő nép feladata a hódolat, az imádás és egyfajta misztikus belesemmisülés a történésbe. A misét nem csináljuk, a mise egyszerűen történik. Katolikus értelemben a misén való részvétel legtökéletesebb módja, ha azt tesszük, amit a Szűzanya, János apostol és Mária Magdolna tett Krisztus keresztje alatt állva a Kálvária hegyén. Ma nagyon sokszor ellentétbe állítják a mise ünnepélyes módját a csendes misével. A csendes mise lényege, hogy időt és lehetőséget ad a lélek teljes elmélyülésére, mondhatni úgy, hogy a csendes mise egy időgép, mely elvisz minket a Kálvária hegyére. (Ennek gyönyörű kifejeződése az a középkori hiedelem, miszerint a mise alatt az azon részt vevő hívek nem öregszenek.)      Az ünnepélyes mise a maga ünnepélyességével a feltámadt, megdicsőült Krisztus és a dicsőséges Egyház víziójába emel be. Ha e két képet egymással ellentétbe állítjuk, akkor az egészséges Isten-kép sérül, hiszen Krisztus egyszerre keresztrefeszített, mindenkitől elhagyatott, lándzsával átszúrt Messiás és a Jelenések Könyvének győztes Báránya, aki feltöri a Könyv pecsétjét. 2010. július 29.