Az Istentiszteletek Kongregációjának prefektusa, Antonio Canizares Llovera bíboros interjút adott a milánói „Il Giornale” újságírójának. A beszélgetés középpontjában a katolikus liturgia válsága és XVI. Benedek pápának az a szándéka állt, hogy „egy új liturgikus mozgalmat” indítsanak el. Az interjút 2010. december 24-én hozták nyilvánosságra, azon a napon, amelyen XVI. Benedek pápa Róma püspökeként a Szentatyával ünnepelt szentmisék idejére a kézbeáldozatásra szóló indultot hatályon kívül helyezte. Az idei karácsony óta minden, a Szent Péter dómban az áldozatásnál segédkező papot utasítottak, hogy a szentostyát csak a nyelvre adhatják. Eddig csak azok a hívek, akik a pápánál áldoztak, kapták, fogadták a szentostyát térdelve és nyelvre. XVI. Benedek pápa döntése első sorban a pillanat szentségének és a kenyérben valóságosan jelen levő Krisztus tiszteletének az erősítését szolgálja. Ugyanakkor ezzel annak a veszélyét is megszüntették, hogy a pápai miséken jelenlevő sokaság némely tagja visszaélést követhessen el a szentostyával, ami a múltban igen gyakran előfordult. A nagy tömegben sokszor nem elég tisztelettel áldoztak, vagy a szentostyát „emléktárgyként” zsebre tették.      A pápa ezen utasításával a hívek áldoztatásának a VI. Pál-féle misekönyvben egyetlenként számításba vett módját követi, egyúttal „jó példaként” akar elöl járni és fel akarja hívni a figyelmet. A továbbiakban a bíboros leszögezte, hogy a zsinatutáni liturgikus újítások jóságában nem szabad kételkedni, ezek az Egyház életébe nagy előnyöket hoztak, például a hívek tudatosabb és aktívabb részvételét, valamint a Szentírás gazdagabb jelenlétét.      Mindazonáltal ezen előnyök ellenére az árnyékok sem hiányoztak. „A liturgia, és ez tény, önkényes torzításokkal sérüléseket szenvedett, melyek a szekularizáció eredményei is, mely sajnos az Egyház belsejében is megtette a hatását.”      Ennek az a következménye, hogy számos ünnepen nem Isten, hanem az ember áll a középpontban. … A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgia-reformhoz Llovera bíboros kijelentette, hogy ez a jó szándék ellenére sajnos nagyon sietősen és elhamarkodva lett megvalósítva. Hiányzott az idő, „hogy a zsinat tanítását átvegyék és magukévá tegyék”. A celebrálás formáját „egy csapásra” változtatták meg.      A reformot emberkéz műveként értelmezték, sokan úgy vélték, hogy az Egyház az emberi kéz és nem Isten műve. „A liturgikus megújulásra úgy tekintettek, mint egy laboratóriumi kutatásra. A képzelet és a kreativitás eredménye: annak a kornak mágikus szavai.” A prefektus a „reform reformjával” kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy az a fontos és szükséges, amit a pápa akar: „Egy új, egyértelmű és erős liturgikus mozgalmat életre hívni az egész Egyházban.” Mert a liturgiához való viszonyban dől el a hit és az Egyház sorsa. Ezzel kapcsolatban áll az Istentiszteletek Kongregációjának prefektusa számára az a követelmény is, hogy a szenthez és ennek jelenlétéhez való hozzáférés újra létrejöjjön. A szent, a titok és Isten iránti érzék elvesztése „az egyik legsúlyosabb veszteség az igazi humanizmus számára”. … A prefektust elmondta, hogy a pápa arra szólította fel kongregációját, hogy támogassa a megújulást a II. Vatikáni Zsinat szellemében az Egyház hagyományával összhangban, anélkül, hogy a zsinati normákról megfeledkezzen, mely előírja, hogy újításokat csak akkor szabad bevezetni, ha annak haszna az Egyház számára biztosított. Az új normákat minden esetben a már meglévő normákból kell szervesen eredeztetni. … Ehhez jön a különböző liturgikus ünnepeket bevezető szövegek revíziója.      A Canizares Llovera bíboros által kívánt „új liturgikus mozgalom” feladata a liturgia szépségének újrafelfedezése is. A bíboros hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a liturgia és a hitgyakorlat területén ellenőrzéseket kell bevezetni, melynek semmi köze az „inkvizícióhoz” vagy az elnyomáshoz. Ezt sokkal inkább szolgálatként kell felfogni. Mindenkiben tudatossá kell tenni a követelményt nem csak a hívek jogai, hanem „Isten jogai” iránt is. 2010. december 29.