A napokban magánban levelet kaptam, melyben a levélíró egy, nemrégen a honlapra feltett cikkel kapcsolatban mondta el észrevételeit. Ezek közül a leglényegesebbek a következők voltak:      1. Az Egyház nagy morálteológusa, Liguori Szent Alfonz, ha „annak idején valaki, mint lehetőséget felvázolta volna előtte a mai helyzetet, ő nyilván azt mondta volna, hogy ezen és ezen a pápán (a személyen és nem a hivatalon) erőt vettek a pokol kapui”.      2. „Az Egyház, úgy a szentek (Liguori Szent Alfonz, Bellarmin Szent Róbert, Páduai Szent Antal, Szalézi Szent Ferenc) és nagy teológusok, mint a zsinatok foglalkoztak a széküresedés kérdésével, még ha merőben hipotetikus szinten is. Például Szent Alfonz kifejezetten így tanít: »Ha Isten valaha is megengedné, hogy egy pápa notórius és menthetetlen eretnekké váljon, nos ebben az esetben a pápasága megszűnne, és az apostoli szék megüresedne.«”      3. „Ha az ökumenizmus (vö. 1986 – Assisi) eretnekség, akkor nem látom be, hogy a nagy organizátora(i) miért nem azok. Nekem egy kis kételyem mindig van, ha Williamson püspök és a hasonló gondolkodásúak az assisi esemény előtt 10 évvel egy ilyen botrányt kifejezett eretnekségnek neveztek volna, és ma csak azért nem teszik, mert nem tudják levonni belőle a konzekvenciákat, melyek valóban abszurditásba látszanak vezetni, de a dolgok logikája akkor is ez. Ilyen lesz a nők ordinációja is, mondjuk először a diakonátusra. Ma sokan elfogadhatatlannak tartják, de ha bevezetik, bár rossznak fogják tartani, nem tekintik mégsem eretnekségnek, mert az skizmába vezetne.” Nos, súlyos észrevételek, súlyos kérdések. Elsőnek csak azt tudom ismételni rájuk, amit „A mai hitehagyás az Egyházban szintén hittitok” című cikkemben már írtam: az Egyház mostani helyzetét emberi agy nem tudja megérteni, viszont, mivel az Egyház Istené, gyermeki bizalommal kell higgyük, hogy ennek se a megértése, se a megváltoztatása nem a mi feladatunk.      A levélíró azért idézi ebben a problémában tévesen Liguori Szent Alfonzot és a többi szentet, mert a mai Egyházban nem az a probléma, hogy a pápa eretnekséget követ el, hanem az, hogy az egész Egyház ezt teszi! Márpedig ezt – továbbra is állítom – soha, senki nem tudta elképzelni, még hipotetikus szinten sem. És éppen ezzel érvel Williamson püspök. Az Egyház történetében már előfordult, hogy egy pápát kiközösítettek, de ezt éppen azért tudták megtenni, mert voltak elegen, akik tévedésében nem követték őt! Most viszont a főpapok között, az egyházi vezetésben ilyen személy nincs! És ez az új helyzet, amire még nem volt példa, és ami miatt erről az új helyzetről nem is tudunk sem példát, sem megoldást, sem semmit felhozni! És ezért marad egyetlen megoldásként az Istenbe vetett gyermeki, alázatos, „vak” hit. Ő tudja, mit csinál. A hívő feladata, hogy világosan lásson, de ne hagyja el a hajót, mert vakon bíznia kell benne, hogy azt nem az Egyház mai vezetői, hanem maga a személyes Krisztus irányítja. Kallistos Ware archimedritától való a következő tanítás, melyet ő egy George Tyrrel-től vett idézettel kezd: „»Amennyit az újszülött csecsemő tud a világról és annak soráról, annyit tudhat a legbölcsebb is közülünk Isten útjairól, Akinek az uralma kiterjed a mennyre és a földre, az időre és az örökkévalóságra.« A görög atyák hangsúlyozták, hogy »egy felfogható isten nem az Isten«. Vagyis, ha azt állítjuk egy istenről, hogy okoskodó értelmünk képes őt kimerítően megismerni, akkor arról az istenről kiderül, hogy nem több, mint egy bálvány, melyet saját képünkre alkottunk. Az ilyen isten a leghatározottabban nem a Biblia és az egyház igaz és élő Istene.” Bármennyire is tiltakozik értelmünk és vallási meggyőződésünk sok minden ellen, amit már megtett a hivatalos egyház, vagy éppen most készül megtenni, a megoldás biztosan nem az elszakadásban van. Hanem abban, amit Noé és Ábrahám tett: gondolkodás nélkül tenni a SAJÁT dolgunkat, munkálkodni a saját üdvösségünkön. És ezt bárhol megtehetjük, ahogy valamikor elődeink megtették a római bányákban, Japán áthatolhatatlan erdeiben, a gulágok lágereiben. A végsőkig való kitartásunkhoz nincs szükség arra, hogy megítéljük, helyeseljük a mai Róma intézkedéseit. De arra igen, hogy hűek maradjunk ehhez a tanításhoz, mely így szól: „A katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség.” Mivel ma élünk, bizonyos mértékig ismerjük az előttünk jártak történetét. Ezért nem túlzás azt állítanunk, hogy ilyen rossz, mint ma, még soha nem volt a helyzet. De ez nem jelenti azt, hogy más kor gyermekei nem hitték, nem érezték ugyanezt. Például, aki Luther előtt, alatt és után élt, annak a nyugati egyházszakadás ugyanúgy a világ végét, és ugyanúgy a legnagyobb szörnyűséget jelentette, mint most számunkra a mai helyzet. Akkor is joggal tehették fel a kérdést: „Hogyan lehetséges ez? Ha ezt megengedi Isten, akkor a híveknek is el lehet hagyni a kereszténységet.” Ők is csak a múltat látták, a jövőt nem. És mi lett volna velünk, ha ezt az utat választják? Gyermeki hit és kitartás! Ez az egyetlen megoldás, akárhány modernista találmányt honosítanak is meg a hivatalos egyházban. Lefebvre érsek, amikor egy televízió-társaságnak adott interjúban a riporter arról faggatta, mit tenne, ha a pápa ex catedra jelentené ki, hogy a NOM az egyetlen rítusa a katolikus Egyháznak, legalább háromszor azt válaszolta, hogy ez lehetetlen, mert a Szentlélek ezt soha nem engedné meg. De miután a riporter nem engedett, és negyedszerre is feltette a kérdését – de mi lenne, ha mégis –, Lefebvre érsek ezt mondta: „Akkor természetesen engedelmeskednék.” 2010. július 29.